Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter a CBS amerikai televíziós csatornának adott interjújában beszélt az ukránokkal kötendő nyersanyag-megállapodásról. Kijelentése szerint jelenleg egyáltalán nincs az asztalon a téma, hogy összehozzanak valamilyen egyezséget az ukránokkal. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ukrajnai rendezés ügyében összehívott vasárnapi londoni csúcstalálkozóján kifejtette, hogy szerinte sürgős feladat Európa újbóli felfegyverzése. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.
A fegyveripar terén folytatandó együttműködésről szóló négy pontos szándéknyilatkozatot írt alá hétfőn Varsóban Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel és Robert Kalinák szlovák védelmi miniszter.
Az ukrajnai háború elhúzódásával az orosz hadsereg egyre komolyabb problémákkal szembesül a haditechnikai felszerelések terén, nincs ez máshogy a tüzérségi eszközökkel sem. Moszkva pedig szokatlan módszerekkel igyekszik pótolni hiányosságait, régi fegyverrendszerek újrahasznosításával és hibrid megoldások alkalmazásával - írta meg a Defence.ua.
Korszerű nyugati fegyverekkel, többek között M2A2 Bradley lövészpáncélosokkal szerelték fel, és Németországban képezték ki a 153. gépesített ukrán dandárt – ám az ugyanúgy a 157. és 155. dandár sorsára jutott – számolt be az újabb súlyos kudarcról Jurij Butuszov háborús tudósító.
Úgy néz ki, igaz a hír, hogy az orosz haderő megpróbált páncélozott járművekkel áttörni Szumiba: friss felvétel jött arról, ahogy az ukrán erők a határ mellett elhagyott, harcképtelenné vált járműveket semmisítik meg.
Hadrendbe állította az ukrán haderő az első német gyártmányú RCH 155-ös önjáró tarackokat - írta meg a Kyiv Independent.
Zalaegerszegen gyártották azt a KF41 Lynx páncélost, melyet az olasz haderő jelenleg tesztel, a járműtípus esetleges rendszeresítése céljából - tudta meg a Combatant Blog.
Az orosz hadsereg jelentős fegyverszállítmányt juttatott el az Orenburg régióban állomásozó gépesített lövészegységhez. A Központi Katonai Körzet (CMD) több mint 40 darab rakéta- és tüzérségi fegyvert adott át, köztük modernizált 2Sz19 Mszta-SzM2 152 mm-es önjáró aknavetőket és 9M133 Kornet hordozható páncéltörő rakétarendszereket. A szállítmány célja az ukrajnai háborúban folyó harci műveletek támogatása - közölte az Army Recognition.
Elkezdtek keringeni az első felvételek az orosz Telegram-csatornákon a vasárnap váratlanul meginduló kurszki ukrán offenzíváról.
Az orosz erők támadást kíséreltek meg a Harkiv megyei Kupjanszknál, de az ukrán erők visszaverték őket – írja az Ukrajinszka Pravda.
Az OSINT-elemzők egy jelentős része a háború kezdetétől figyelemmel követi a nyílt területen fekvő orosz katonai tárolóbázisok készletváltozásait, a háború 35. hónapjában azonban felfedezték: néhány ilyen raktárat egész idáig kihagytak az összeírásból. Ugyanakkor Moszkva se lehet boldog a tévedéssel kapcsolatban, hiszen a kihagyott bázisok nagy része időközben kiürült.
Az ukrán erők váratlan ellentámadást indítottak a kurszki területen, miközben az orosz offenzíva továbbra is folytatódik. A harcok középpontjában Darino település áll, ahol az ukrán csapatok sikeresen nyomultak előre, közben azonban súlyos veszteségeket szenvedtek - írta meg a Forbes.com.
Richard Vereker, OSINT-elemző friss, orosz gyalogsági harcjárművekről/páncélozott szállító harcjárművekről szóló elemzésében arról ír: jelentős változások tapasztalhatóak a frontvonalon.
Az orosz erők elfogták a brit gyártmányú Stormer HVM csapatlégvédelmi rakétarendszer egyik példányát a Donbász régióban. A megszerzett harcjárműről egy orosz propagandista tett közzé fényképet az egyik közösségi médiafelületen, azonban ő is csalódott volt, miután kiderült, egy egyszerű csalihoz jutottak hozzá - közölte a Militarnyi.
Szombat esti jelentések szerint nemcsak Aleppó került a szír lázadók kezére, hanem az első egységek megközelítették, és behatoltak Hama város területére.
Richard Vereker OSINT-elemző friss, november végi statisztikái azt mutatják, hogy Oroszország a háború kezdete óta nem látott arányban veszített el T-90-es harckocsikat Ukrajnában.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Lehetetlen elképzelés.
Több fontos adat is érkezett a nap folyamán, ezekre pozitívan reagáltak a befektetők.
Hogy kerülhetett be egy újságíró a titkos csoportba?
Számos létesítmény kapott védelmet.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.