A Twitterre felkerült videón az oroszok legmodernebb, rendszeresített T-90-es páncélosa látható, miközben az ukrán védőkkel harcol, Bahmut utcáin. Az értékes harcjármű feladata a Wagner-zsoldosok támadásának támogatása.
Nagyon úgy néz ki, hogy az orosz Wagner zsoldosbrigád tagjai egyre nagyobb arányban használják az ukrán haderőtől zsákmányolt egyenruhákat, gyakorlókat támadóműveleteik során. Mindez magyarázat lehet arra, hogy egyes frontszakaszokon miért sikerült hirtelen áttörnie az orosz zsoldosoknak, akiknek az azonosítása így sokkal nehezebb. Mindez természetesen rendkívül kockázatos, etikátlan és valószínűleg sérti a háborút szabályozó nemzetközi törvényeket is, de úgy néz ki, a Wagner-zsoldosok úgy döntöttek, a lehetséges hozam jelentősen meghaladja a lehetséges veszélyeket.
A légierő négy csillaggal kitüntetett tábornoka pénteken egy olyan emlékeztetőt küldött az általa irányított tiszteknek, amely szerint az Egyesült Államok két éven belül háborúban lesz Kínával, ezt súgja a megérzése – számol be a hírről a Financial Times.
Nagyon komolyan lehűlt az idő Ukrajna keleti részében, amely jelentősen befolyásolhatja a harcok alakulását a továbbiakban. A legintenzívebb frontszakaszon, Bahmut körül -15 fok van. Az oroszok koncentrált támadást hajtanak végre a Bahmuttól északkeletre található Szoledar ellen, de az ukrán védők egyelőre tartják a település északi részét. Az oroszok elfoglalták Szoledartól délkeletre Bahmutszke falut. A brit kormány fontolgatja, hogy Challenger 2-es harckocsikat küldenek az ukránoknak. Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Az orosz Wagner-csoport alapítója szombaton azt mondta, azért szeretné annyira megkaparintani az orosz hadsereg az ukrán Bahmut városát, mert sok földalatti várossal rendelkezik – számol be a hírről a Reuters.
A harcok elérték a háború sújtotta ukrajnai Bahmut város központját. A háború húsdarálójának, illetve a XXI. század Passchendaele-jének is nevezett harcokról a Reuters tette közzé az Anadolu Agency által megszerzett felvételeket, amelyeken ukrán mesterlövészek védik a hónapok óta kitartó várost.
Oroszország valószínűleg a donyeci Bahmut városának bekerítését tervezi észak és dél felé történő taktikai előrenyomulással - közölte szombaton a brit védelmi minisztérium A Reuters szerint.
Az orosz haderő azon dolgozik, hogy bekerítse Bahmut várost, a város kulcsfontosságú logisztikai csomópont a Donbaszban. Joe Biden azt ígérte: felelősségre vonják majd Vlagyimir Putyin orosz elnököt az orosz haderő Ukrajnában elkövetett háborús bűncselekményei miatt. Az Európai Unió Tanácsa közben arról állapodott meg a tagállamokkal, hogy harmonizálni fogják fegyverbeszerzéseiket a jövőben. A brit hírszerzés szerint az oroszok súlyos lőszerhiánnyal küzdenek. Moldova az orosz katonák távozását követeli területéről. Ukrajna újabb Gepard légvédelmi járműveket kaphat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Az ukrajnai Donyeck keleti régiójában folyó harcok "pokoliak", tájékoztatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miközben igyekeznek helyreállítani a kritikus infrastruktúrát Herszonban, amelyet a kivonuló orosz katonák semmisítettek meg. Mindeközben az ukrán energiaügyi miniszter egy interjúban arról beszélt, akár több ukrán vállalat állami átvételére is sor kerülhet.
Putyin orosz parlamenti vezetők előtt beszélt arról, hogy Oroszország igazából csak most kezdi a háború Ukrajnában – számol be a hírről a The Guardian.
Oroszország ukrajnai katonai műveletének fő célja a donyecki és luhanszki népköztársaságok védelme - idézte Dmitrij Peszkovot, a Kreml szóvivőjét hétfőn a RIA orosz állami hírügynökség.
A KRTK Regionális Kutatások Intézetének szakemberei kiterjedten foglalkoznak számos térbeli, regionális kérdés összetett hatásaival. Így például az elővárosi fejlődés környezeti következményeit, a területi egyenlőtlenségeket, vagy épp a tájhasználat átalakulásainak a klíma-adaptációs képességekre gyakorolt befolyását kutatjuk. A következőkben néhány példán keresztül be kívánom mutatni, hogy az általunk vizsgált témakörök segítségével miként elemezhető az orosz-ukrán háború.
Miután az orosz médiában olyan híresztelések jelentek meg, hogy elmenekült, Volodimir Zelenszkij videóüzenetben szólt az ukrán nemzethez és a világhoz.
Nagy-Britannia szerdán felszólította Etiópiában tartózkodó állampolgárait, hogy azonnal hagyják el az országot a kelet-afrikai országban dúló konfliktus súlyosbodása miatt.
Az izraeli légierő a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezethez tartozó célpontokat lőtt a Gázai övezetben válaszul a szombati határ menti támadásokra, melyekben életveszélyesen megsebesült egy izraeli katona - jelentette a Jediüt Ahgronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap reggel.
Rakétatámadás érte vasárnapra virradóan a dél-afganisztáni Kandahár repülőterét, két rakéta megrongálta a kifutópályát, emiatt egyelőre nem indulnak onnan vagy érkeznek oda gépek - közölte a repülőtér két tisztségviselője az AFP hírügynökséggel.