Beszáll a mérnökképzésbe az észak-magyarországi gigaberuházó
Nemzetközi és hazai viszonylatban egyaránt keresett, versenyképes végzettséget adó képzések kialakításán dolgozik együtt Magyarországon az Apollo Tyres Hungary a Miskolci Egyetemmel a jövőben. A gumiipar fejlődésével egyre nagyobb igény van speciális, abroncsgyártáshoz kapcsolódó oktatásra, szakokra, és az Apollo, mint a terület kiemelkedő képviselője Magyarországon, szeretne részt vállalni a kiemelkedő tudású szakemberek képzésében. Az egyetem hallgatói ezért gyakorlati idejüket a gyöngyöshalászi gyárban is letölthetik, amint az elkészül. Ugyanakkor az egyetemi tervek között szerepel egy gumiipari technológiai szakmérnöki képzés indítása is, amely főiskolai és egyetemi végzettségű mérnökök számára biztosíthat majd lehetőséget az abroncsgyártás piacán.