A Gloster Cloud Zrt. és a Systemfarmer Zrt. tulajdonosai a társaságok egyesüléséről írtak alá szerződést, így ezzel lépéssel a Microsoft legnagyobb hazai tulajdonú felhőszolgáltató partnercége jön létre. A tranzakció célja, hogy az egyesített cég Magyarország piacvezető szolgáltója legyen és néhány éven belül a régióban is meghatározó szereplővé váljon - olvasható a társaság közleményében.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist január 26-i adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy csütörtök éjjel újabb különadót kaptak a nyakukba a hazai gyógyszergyártók. Ez elsőre megijesztette a befektetőket, de közben kiderült, hogy gyakorlatilag technikai jellegű módosításról van szó, és hogy a változás egyébként pozitív hír a szektor számára. A témáról Csiki Gergelyt, a Portfolio lapigazgatóját, makroelemzőjét kérdeztük. Adásunk második részében Szekeres Viktor, a pénteken a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájába átsorolt Gloster igazgatósági elnöke volt a vendégünk, harmadik témánk pedig az agrárium volt, amiről Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának vezetőjét kérdeztük.
Fülöp-szigeteki irodát nyit a Gloster, és hosszú távú cél, hogy az Egyesült Államok szoftverpiacán is megjelenjen – mondta el a kis hardvergyártóból nemzetközi informatikai szolgáltatóvá fejlődött vállalat alapító tulajdonosa és elnöke, Szekeres Viktor a Portfolio-nak adott interjúban. A Gloster részvényeivel a mai naptól a BÉT standard kategóriájában lehet kereskedni, és nem zárja ki a cégvezető, hogy a jövőben külföldi részvénykibocsátásra is sor kerülhet. A 2025-ös stratégia teljesítése jól halad, és további akvizíciók jöhetnek, többek között mesterséges intelligencia cégeket is vizsgál a vállalat – nyilatkozta a cégvezér.
Ünnepélyes csengetési ceremónia keretében indította meg ma a kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén a Gloster, amelynek részvényei mától a standard kategóriában forognak.
Friss elemzést publikált ma reggel a Gloster részvényeiről az Erste és az Equilor azt követően, hogy a társaság közzétette rendelésállomány adatait. A standard kategóriába készülő vállalat részvényeit az Equilor változatlanul tartásra ajánlja, 1396 forintos célár mellett, ami a tegnapi záróárfolyamhoz képest 33 százalékos felértékelődési potenciált jelent. Az Erste sem változtatott a céláron és az ajánláson.
Bár alapvetően a nemzetközi trendekkel együtt mozogva nyomott hangulatban zajlik a kereskedés a hazai tőzsdén, egyedi vállalati sztorikból azonban nincs hiány: több részvény is jelentős pluszban van a kereskedési nap felét követően.
Mai kérelmével kezdeményezte a Gloster a Budapesti Értéktőzsdénél törzsrészvényeinek bevezetését a standard szabályozott piacra – áll a cég közleményében.
A Gloster nettó 4134 millió forint értékű nyitott rendelésállománnyal zárta 2023. negyedik negyedévét, ami 170%-kal magasabb a 2022. év azonos időszakához képest, és új rekordot jelent a cég életében. A nagy növekedést egyszeri hatás is segíti, első alkalommal mutatta ki a korábban akvirált P92 nyitott rendelésálllományát a cég – derül ki a Gloster közleményéből.
Jóváhagyta az MNB a Gloster tájékoztatóját, ennek köszönhetően pedig hamarosan a standard kategóriába kerülhet az informatikai vállalat részvénye - derül ki a BÉT-en publikált közleményből.
Megemelte a célárat, és felminősítette a Gloster-részvényeit az Erste elemzője – derül ki a ma reggeli elemzésből. Az új célár 1183 forint, ami a jelenlegi árfolyamhoz képest 25 százalékos felértékelődési potenciált jelent, az ajánlás pedig vétel.
A Gloster leányvállalatai, a Gloster-Minero IT Kft. és az FF Next Technologies Kft. együttműködési megállapodást kötöttek a Német Vöröskereszttel, melynek keretében egy speciális, a szigorú német egészségügyi követelményeknek megfelelő szoftvert fejlesztenek a cég szakemberei, 250 ezer euróért.
Rekordösszegű szórakoztatóipari megrendelés, előkelő IT-toplistás helyezés, új vállalatfejlesztési program, kilátások – egyebek mellett ezekről a témákról beszélt Szekeres Viktor, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) Xtend kategóriájában forgó Gloster igazgatósági elnöke a Portfolio Checklist csütörtöki adásában.
A Gloster bejelentette, hogy a társaságnak a Gloster-Lanoga Kft.-ben lévő tulajdonrészéből 45 százalékot kitevő üzletrészt annak korábbi tulajdonosa visszavásárolta. A tranzakció ellenértékekének kiegyenlítése Gloster törzsrészvényekkel történt, az üzletrész mértéke változásának bejegyzése az illetékes cégbíróság előtt folyamatban van.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a befektetési piacról beszéltünk. Más témák mellett arról volt szó, hogy mi a célja az államnak azzal, hogy azonnali kincstári számlanyitást tesz lehetővé Ügyfélkapun keresztül, és hogy aki nem az államnál tartaná a pénzét, az a különböző befektetési alapoknál milyen költségterheléssel találkozhat. A témával kapcsolatban Árgyelán Ágnes, a Portfolio pénzügyi elemzője volt a vendégünk. Az adás második felében a nemrég a Sony Music-tól rekord összegű szórakoztatóipari megrendelést elnyerő Gloster volt a fókuszban. A cég egy olyan listára is felkerült, ami a legnagyobb hazai IT-piaci szereplőket mutatja be, s egy komplex vállalatfejlesztési programot is indítottak, így ezekről a témákról, valamint persze a piaci kilátásokról is kérdeztük Szekeres Viktort, a Gloster igazgatósági elnökét.
A Gloster a BÉT oldalán közölte a befektetőkkel, hogy a cég leányvállalata, a Gloster Networks jelentős raktárdigitalizációs projektet nyert el egy globális multinacionális gyártócég hazai képviseletétől.
Hétfőn a Portfolio is beszámolt róla, hogy jelentős működésfejlesztő projektek elfogadásáról döntött a Gloster igazgatósága: a program elsődleges célja a korábbi évek során felvásárolt cégek és az anyavállalat közötti szinergiák hatékonyabb kihasználása. Most véleményt mondott az új tervről a vállalatot követő Equilor elemzője.
Tegnap a Portfolio is beszámolt róla, hogy jelentős működésfejlesztő projektek elfogadásáról döntött a Gloster igazgatósága. A Gloster Level UP kétéves, komplex vállalatfejlesztési program célja, hogy a társaság az elmúlt években felvásárolt cégek és az anyavállalat közötti szinergiákból származó előnyöket mélyebben kiaknázza, tovább fokozza a működési integrációt és egy új, hatékonyabb, eredményesebb nagyvállalati operációt hozzon létre.
Jelentős működésfejlesztő projektek elfogadásáról döntött a Gloster igazgatósága. A Gloster Level UP kétéves, komplex vállalatfejlesztési program célja, hogy a társaság az elmúlt években felvásárolt cégek és az anyavállalat közötti szinergiákból származó előnyöket mélyebben kiaknázza, tovább fokozza a működési integrációt és egy új, hatékonyabb, eredményesebb nagyvállalati operációt hozzon létre. A januárban startoló intézkedéssorozattól jelentős, a tavalyi évi eredmény mintegy felét kitevő évi 200 millió forintos eredmény-javulással kalkulál a társaság igazgatósága.