A Belügyminisztérium szerdai közleménye szerint indoklás nélkül visszavonták az Országos Onkológiai Intézetet vezető Polgár Csaba megbízatását.
Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter Demeter Szilárdot bízta meg a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatói feladatainak ellátásával - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium.
A holland hadseregnek és társadalomnak fel kell készülnie az Oroszországgal való háború lehetőségére - jelentette ki Martin Wijnen altábornagy, a holland hadsereg leköszönő parancsnoka a De Telegraaf napilapnak adott csütörtöki nyilatkozatában.
Ismét kötelezővé teszi a Pápai Gróf Esterházy Kórház a látogatók és betegek számára az orrot és szájat eltakaró maszk használatát – írja az Infostart.
Új rendőrségi vezetőket nevezett ki Pintér Sándor belügyminiszter - derült ki a Belügyminisztérium (BM) szombati közleményéből.
Rakétavédelemre specializált lézerfegyverek kifejlesztésén dolgozik az amerikai Rakétavédelmi Ügynökség (MDA) – írja a Breaking Defense.
Elhunyt Gennagyij Zsidko vezérezredes – számolt be róla a Ria Novosztyi orosz hírportál.
Kirilo Budanov, Ukrajna 37 éves hírszerzési főnöke, miközben az Oroszországgal vívott háború idején országa kémtevékenységét irányítja, szokatlanul nagy nyilvánosságot kap: nyíltan beszél a háborús hírszerzésről, és azt állítja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz közeli forrásai is vannak.
A belügyminiszter visszavonta Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója megbízatását – értesült a Magyar Hang.
Páratlan élelmezési válság kezeléséhez kért több pénzt az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) új, szerdán hivatalba lépett főigazgatója, az amerikai Cindy McCain Rómában.
2023. március 20-tól várhatóan három hétre a Külső Klinikai Tömbbe költözik át a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika tevékenységének egy része - közölte weboldalán a klinika. A változásra a klinika felújított és ideiglenes műtéti egységeinek műszaki átadási munkálatai miatt van szükség.
"Fogytán az idő a népirtás megakadályozására" az etiópiai Tigrében - figyelmeztetett az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WO) főigazgatója.
Az idén már több mint egymillió halálos áldozatot követelt a koronavírus-járvány - közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben.
A koronavírus terjedésének nyomon követésére szólította fel a nemzetközi közösséget Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója kedden Genfben tartott sajtókonferenciáján mondván, hogy az ENSZ szakosított szervezete egyre kevésbé lát tisztán a tesztelések csökkenő száma miatt.
Szombaton és vasárnap folytatódtak az orosz támadások az ország legkülönbözőbb helyein a hírügynökségek jelentése szerint.
A nyugodt karácsony záloga, ha az emberek beoltatják magukat - jelentette ki a budapesti Honvédkórház főigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
A piac már azt kezdte árazni, hogy nem alkalmazza a korlátozásokat.
Az amerikai chipgyártóóriás nem talál magára.
Az amerikai külügyminiszter is megerősítette, kell nekik a sziget.
Az Energiaügyi Minisztérium már monitorozza a helyzetet.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?