A Trump-kormány azt fontolgatja, hogy exportkorlátozásokat vezetnének be a Semiconductor Manufacturing International Corporationre (SMIC), a legnagyobb kínai félvezető-gyártóra – írja a CNBC.
A félvezetőgyártó Analog Devices bejelentette az Egyesült Államok iden látott eddigi legnagyobb akvizíciós ügyletét hétfőn, miután a cég felvásárolná az iparági versenytárs Maxim Integrated Products vállalatot hozzávetőlegesen 21 milliárd dollárért. A tranzakció azt a cél szolgálná, hogy az Analog Devices kiterjessze a piaci részesedését az autóiparban és az 5G chipgyártásban.
Új történelmi csúcsra emelkedett szerdán az Nvidia árfolyama, a chipgyártó korábbi menetelését a kriptodeviza lufi kipukkadása szakította meg, azonban azóta rendkívűl meggyőző növekedést mutat a cég, a fundamentumok alapján idén tovább emelkedhet az árfolyam, hiszen a társaság termékeit rengeteg szegmensben használják, és a 2020-as évre is jut még muníció, hiszen új GPU-t készül a piacra dobni a cég, ami még nagy fejfájást okozhat a versenytársaknak. Az időzítéssel érdemes óvatosnak lenni, mostanra rendkívül túlvetté vált az Nvidia.
Kína egy 29 milliárd dolláros, államilag támogatott alapot hozott létre, amely az ország félvezető iparába fektet majd be, Kína így kívánja csökkenteni az USA-val szembeni technológiai függőségét.
Dél-Korea gőzerővel dolgozik az okosgyárak elindításán, de Japán szállítja az ehhez szükséges technológiák 40%-át, most pedig félő, hogy az ázsiai ország limitálni fogja egyes eszközeinek exportját.