A Softbank és más befektetők konzorciuma előrehaladott állapotban lévő tárgyalásokat folytat az Uber önvezető autókat fejlesztő részlegével egy akár 1 milliárd dollárosnál is nagyobb befektetésről - írja a The Wall Street Journal.
A budapesti fűtésnek mintegy 30 százalékát a távfűtés adja, melyből nemcsak a lakásoknál, de a legnagyobb projekteknél is jelen van a FŐTÁV. A cég távfűtésben betöltött szerepéről és a jövőbeni tervekről a Proptech Forum 2019 konferencián beszélt Plánder Norbert, a cég befektetési igazgatója.
Sokszor csak azokról az átalakulásokról, új épületekről, felújításokról veszünk tudomást ami elég hatalmas, extravagáns, vagy esetleg valamilyen szempontból meghökkentő ahhoz, hogy ne tudjuk ne észrevenni. Emiatt a kisebb, de szintén fontos eredmények, mint például egy park felújítása, vagy egy, a gyerekeknek kialakított játszótér megépítése sokaknak nem jelent lényeges haladást. Nem lehet azonban átlépni afelett, hogy annak a generációnak épülnek ezek a kis projektek, akik 10 év múlva maguk tervezik, építik, alakítják a várost, ezért sem mindegy, hogy mit gondolnak és mit visznek magukkal a gyermekkorukból a felnőtt életbe. "Ha egy 8 éves és egy 80 éves ember is jól tudja magát érezni egy városban akkor célba értünk" - hangzott el a Safecity 1.0 Konferencián.
Ötvenöt év után új, egységes arculatú térként újul meg Budapest egyik legforgalmasabb tere, a Blaha Lujza tér. A tér a Fővárosi Önkormányzat beruházásában, a VII. és a VIII. kerületi önkormányzat támogatásával újul meg - derül ki a Főpolgármesteri Hivatal sajtóközleményéből.
Egy városban elkövetett bűnesetek száma sokféle szereplő hozzáállásán múlhat, a lakosság, az állami szervek és az egész társadalom gondolkodása talán a legnagyobb mozgatói, de akár egy várostervezőnek is lehet ráhatása, főként ha a megelőzésről van szó. Elsőre lehet, hogy a térfigyelő kamerákra gondolunk, ezen azonban jóval túlmutat a feladat és a lehetőségek is. Egy megfelelően megtervezett és az előzetes elemzések tükrében kialakított közterület, utca, vagy park - ahol nem mellesleg minden társadalmi csoporthoz tartozó egyén megfordulhat - is teremthet olyan környezetet, ahol kevésbé lenne lehetősége egy tolvajnak kirabolnia valakit.
Az önvezetési technológia alkalmazására leginkább felkészült országok világrangsorában a KPMG a 21. helyre sorolta Magyarországot, a listát Hollandia vezeti, a második Szingapúr, míg a harmadik Norvégia lett.
A múlt heti barcelonai mobilpiaci kiállításon, a Mobile World Congressen (MWC) minden az 5G-ről, vagyis a következő generációs, a mostaninál lényegesen gyorsabb mobilhálózatról szólt. Sokan, sokféleképpen igyekeztek már elmagyarázni, mennyire számít a mobilhálózatok sebessége, főleg a válaszidő vagy késleltetés (latency) miatt, ebben lesz ugyanis forradalmi az 5G, lehetővé téve gyakorlatilag real time távmozgásokat, legyen az például egy ipari robot karja vagy egy orvos "meghosszabbított keze" egy távműtét során, de 5G-n keresztül akár egy online pingpong meccset is le lehet majd játszani.
Átadták az MVM csoport paksi naperőművét, az ország jelenleg működő legnagyobb fotovoltaikus létesítményét. A Paksi Atomerőműtől néhány kilométerre épült napelemes erőmű 51 hektáros területen fekszik és több mint 74 ezer darab polikristályos napelemtáblából áll. A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében létrejött beruházásnak köszönhetően évi 22 ezer tonnával csökken Magyarország szén-dioxid-kibocsátása.
Kihirdették a Közlekedési Múzeum új épületének tervezésére kiírt nemzetközi pályázat eredményét. A nemzetközi tervpályázat győztese az amerikai Diller Scofidio + Renfro építésziroda lett, aki látványterveken mutatta be, milyen lesz az új épület.
Év végéig kidolgozzák azt a rendszert, amely az E.On közterületi elektromos töltőit az otthoni töltési lehetőséggel kombinálja - közölte Jamniczky Zsolt, az E.On Hungária igazgatósági tagja kedden, Székesfehérváron, ahol újabb öt, közterületi autótöltőt adtak át. Az ügyfeleknek csomagban kínálnák a szolgáltatást például kedvezményes tarifákkal, hűségakciókkal, a kombinált szolgáltatás elindításához azonban a jogszabályi és a tarifális háttér kialakítása, valamint a műszaki tartalom kidolgozása szükséges.
Az elektromos autók egyre több európai országban jelentenek működőképes alternatívát a hagyományos meghajtású járművekkel szemben. Ez a fő megállapítása a LeasePlan nemrégiben nyilvánosságra hozott éves kutatásának, melyből kiderül továbbá, hogy Norvégia, Hollandia, Svédország és Ausztria a legfelkészültebbek az elektromos járművek térhódítására.
Nem csak a légkör és polgárai egészségének védelme érdekében, de az esetleges jövőbeli természeti csapásokra való felkészülés céljával is szorgalmazza az elektromos autók minél szélesebb körű használatát Japán. Az ország nem ritkán szenved földrengésektől, szökőártól, tájfuntól és más természeti csapásoktól, amelyek gyakran megbénítják az energiaellátást. Japán igyekszik egyéb eszközöket is bevetni a rendszer stabilitásának fokozására, így jelentős szerepet szánna az elektromos autók akkumulátorainak is a jövőben bekövetkezendő katasztrófahelyzetekben, egyfajta kerekeken gördülő akkumulátorként, avagy vészhelyzeti tartalék áramforrásként.
Várhatóan 2021-re létrejöhet az elektronikus jegyrendszer - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a főpolgármester, Tarlós István. A 3-as metró felújításáról közölte: márciustól újraindul a forgalom a felújított szakaszon.
A fővárosi önkormányzat a jövőben már akkor is tájékoztatja a budapestieket a levegő minőségének romlásáról, ha a fővárosi légszennyezettség szintje az egyes légszennyező anyagok esetében meghaladná az egészségügyi határértéket, de még nem érné el a szmogriadó tájékoztatási fokozatához jogszabályilag rögzített értéket - döntött szerdai ülésén a Fővárosi Közgyűlés.
Megállapodást írt alá London és Helsinki, melynek értelmében a két város együtt dolgozza ki a mesterséges intelligencia és a nyílt hozzáférésű adatok lehetőségeinek kihasználására vonatkozó terveket - írja a Smart Cities World. Tavaly nyáron hazánkban hasonló együttműködés jött létre Paks és Salgótarján között, a két magyar településen a közös munka a Smart City "okosváros" és Smart Grid "okoshálózat" fejlesztések kidolgozására vonatkozott.
A Magyar Urbanisztikai Társaság 2018-ban a Hegyvidéki Önkormányzatnak ítélte a településfejlesztés terén elért eredményekért adható Hild-díjat, elismerve ezzel a városrész fejlesztési tevékenységét. A Hegyvidéki Urbanisztikai Konferencián, a hivatalos díjátadó keretében Jan Gehl, a világhírű dán építész tartott előadást, amelyben többek között elmondta, hogy mi lehet a várostervezés központi eleme a jövőben.
A közlekedési hackerek jelenthetik a legnagyobb kihívást az önvezető autóiparban, a legújabb technológiával ellátott gépjárművek legtöbb műszere, alkatrésze ugyanis csatlakozik egy hálózathoz, ami pedig a nem megfelelő biztonsági kialakítás mellett, ha nem is könnyen, de egy profi számára biztosan feltörhető. A tesztelések, etikus hackerek által végzett próbálgatások között egy autó napfénytetejének, vagy csomagtartójának a kinyitása azért nem a legrosszabb támadás, amit el tudunk képzelni, nem úgy mint például a fékrendszer távolról történő megbuherálása, ami már sokkal nagyobb kockázatot hordoz magában - szerepel a Bosch cikkében.
A fővárosi önkormányzat a jövőben már akkor is tájékoztatná a budapestieket a levegő minőségének romlásáról, ha a fővárosi légszennyezettség szintje az egyes légszennyező anyagok esetében meghaladná az egészségügyi határértéket, de még nem érné el a szmogriadó tájékoztatási fokozatához jogszabályilag rögzített értéket - írja a 444.hu.
A klímaváltozás az elmúlt évtizedek egyik legfontosabb környezeti-társadalmi kérdésévé vált, így 2019-ben is létfontosságú kihívások állnak az emberiség előtt. Az építőiparnak kiemelt felelőssége van a kérdésben, hiszen a természetet jelentősen terheli az épített környezet, ráadásul a világ széndioxid-kibocsátásának 23 százaléka ebből az iparágból származik. A Paulinyi-Reith & Partners szakemberei összegyűjtötték 2019 legfontosabb környezettudatos építészeti trendjeit, melyek az építőipar oldaláról támogathatják a klímaváltozás elleni küzdelmet.