Az orosz erők kétszáz alkalommal nyitottak tüzet a zaporizzsjai régióra az elmúlt nap során, a támadásokban egy helyi lakos életét vesztette, egy másik pedig megsebesült - közölte Ivan Fedorov, a délkelet-ukrajnai megye kormányzója pénteken a Facebookon.
Aggódnak az ukrán vezetők és európai szövetségeseik amiatt, hogy a nyárra lendületre kaphat az orosz haderő és kritikus állapotba kerülhet az ukrán védelem, ha a NATO nem tudja fokozni Kijev támogatását, főleg lőszer tekintetében – írja a Bloomberg bennfentes információk alapján.
Egyelőre nem hivatalos jelentések szerint az orosz haderő tovább tudott menni Avgyijivkától nyugatra: egy nap alatt három kisebb faluba is betörtek. Közben ukrán jelentések szerint ellentámadás volt Krasznohorivkánál, sikerült az oroszokat teljesen kitolni a településről. Közben komoly aggályok merültek fel azzal kapcsolatosan, hogy az orosz haderő Moldovában készül katonai akcióra. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Nemrégiben interjút adott Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje a CBC-nek. Az ukrán kémfőnök interjújában beszélt Valerij Zaluzsnij menesztéséről, Oroszország céljairól, a nyugati támogatásokról, és a kudarcos ukrán ellentámadás okairól.
Az Oroszország által támogatott, elszakadni kívánó Dnyeszter Menti Köztársaság arra kérte Moszkvát, hogy segítsen megvédeni gazdaságát a moldovai kormány által gyakorolt „társadalmi és gazdasági nyomás” ellen – jelentette a Sky News. Alekszej Navalnijt pénteken temetik Moszkvában – jelentette be a néhai orosz ellenzéki vezető szóvivője, Kira Jarmis. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Emmanuel Macron francia elnök meglepő kijelentést tett az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Elmondása szerint nem kizárható, hogy nyugati alakulatok jelenjenek meg a háború sújtotta országban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Modern és ütőképes tüzérségi fegyvert veszített Ukrajna a harcok során, mivel az oroszok biztosan eltaláltak egy fejlett német gyártmányú önjáró löveget, a Panzerhaubitze (PzH) 2000-est. Az nem világos, hogy pontosan milyen károk érték a járművet, javítást követően a jövőben bevethető marad-e még. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Kedd délutánra Kijev is elismerte, hogy elvesztették Sztepove és Szeverne falvakat. A mai háborús térképeken már az is látszik, hogy áll most a front Avgyijivka környékén.
Az orosz csapatok február közepén több hónapnyi harcokat követően bevették Avgyijivkát, azóta pedig a város körüli kisebb települések irányába törnek előre. Hamarosan azonban komoly akadályba ütközhetnek az inváziós alakulatok.
Az amerikai Institute for the Study of War (ISW) elemzőház szerint az oroszok visszaszerezték a kezdeményezést az ukrajnai háborúban, a közeljövőben pedig nagyszabású hadműveletre készülhetnek.
A hétfői nap veszteséglistája nem teljes az ukránok számára, ami összességében nagyon súlyos eszközök megsemmisülését jelenti számukra. Az amerikai Abrams harckocsi, a norvég NASAMS légvédelmi rakétarendszer, a svéd Archer önjáró löveg után egy francia gyártású CAESAR-t is hatástalanítottak az oroszok.
2023-ban úgy tűnt, hogy az orosz-ukrán háborúban patthelyzet alakult ki. A frontvonalak megmerevedtek, egyik fél sem tudott jelentős előrelépést elérni. A figyelem egyre jobban a légierőre terelődött, az eseményeket a külső szemlélők is árgus szemekkel követték.
Folytatódik az orosz haderő nyomulása az ukrán védelmi állások visszaszorítására. Most a nemrégiben bevett Avgyijivka városánál értek el újabb sikereket.
Nagy erőkkel támadja az orosz haderő a Zaporizzsja megyében található Robotine falut, az orosz katonák be is törtek a település központjába. Amerika újabb szankciókkal készül Oroszország ellen, megtorolva Alekszej Navalnij ellenzéki politikus halálát. Az EU elfogadta a 13. szankciós csomagot is Oroszországgal szemben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára hangsúlyozta, hogy az egyes szövetségesek önállóan dönthetnek az F-16-os vadászgépek Ukrajnának történő átadásáról. Kiemelte, hogy Ukrajnának joga van az önvédelemre, beleértve a határain túli legitim orosz katonai célpontok elleni csapásokat is – számolt be a Kyiv Post. A nemzetközileg nem elismert Dnyeszter Menti Moldovai Köztársaság pár napon belül várhatóan kérni fogja felvételét az Oroszországi Föderációba – írja több moldovai lap egy helyi vezető bejelentésére hivatkozva. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.
Kiadta napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az elhúzódó harcokról szóló moszkvai kommunikációs fogásokról írtak.
A több mint 4 hónapig tartó intenzív harcokat követően az orosz csapatoknak sikerült elfoglalniuk a háború előtt 32 ezer fős lakosságú Avgyijivkát. A település jelentősen megsínylette az ostromot.
Teljes ellenőrzése alá vonta az orosz hadsereg Avdijivka várost a Donyec-medencében - jelentette Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szombat este a Kremlben Vlagyimir Putyin orosz elnöknek.
Úgy néz ki, az ukrán haderő egyszerű vezetői hiba miatt elvesztette egyik, manapság már igazi ritkaságnak számító Leopard 2-es harckocsiját. A harcjármű vezetője belehajtott egy gödörbe, az eszközt hátra hagyták a harctéren.
Közel két évvel azután, hogy Oroszország teljes körűen megszállta Ukrajnát, az ukrán kormány, a Világbank, az Európai Bizottság és az ENSZ által ma közzétett frissített közös gyors kár- és szükségletfelmérés (RDNA3) megdöbbentő számadatokat tár fel. Az ukrajnai újjáépítés és helyreállítás becsült összköltsége a következő évtizedben a 2023. december 31-ig keletkezett károk után 486 milliárd dollárra emelkedett az egy évvel ezelőtt becsült 411 milliárd dollárról. Az intenzív harcok közepette Ukrajna csapatai taktikai visszavonulást hajtanak végre Avgyijivkából, hogy jobb pozíciókat foglaljanak el, miközben Oroszország a város elfoglalására törekszik stratégiai előnyökért – közölte a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború aktualitásaival.