Az eddigi 335-ről 370-re módosította 2021 végi euró-forint árfolyamvárakozását a Commerzbank, vagyis a szakemberek a magyar deviza gyengülésére számítanak jövőre is és akár új történelmi mélypont is jöhet a forint szempontjából.
Gyengüléssel kezdte a csütörtöki napot a forint az euróval szemben, a jelek szerint nem tart ki tovább a szerdán kezdődött jó hangulat. Távolabbról nézve továbbra is a 355-ös szint határozza meg a hangulatot, ezt kerülgeti folyamatosan a magyar deviza.
A forint a délelőtti határozott erősödés után (355-ről 353 közelébe jutott az euróval szemben) a délutáni kereskedés során részben visszagyengült. Közben az euró tartja erejét a dollárral szemben azután, hogy ma délelőtt egy kétéves trendvonalon át tudott felfelé jutni és ha kitart az ereje, akkor akár nagyobb tér is megnyílhat számára a dollárral szemben.
Gyengült a forint tegnap estére, így hiába reméltük még reggel, hogy talán a 350-es szinthez kúszhatunk közelebb, ma megint 355 feletti euróárfolyamról kell beszélni. Továbbra is elsősorban a nemzetközi hangulat mozgatja a magyar devizát, az amerikai tőzsdék lefordulásával párhuzamosan ütötték meg este.
Minimális erősödéssel kezdte a hétfői kereskedést a forint az euróval szemben, de nem múlt el nyomtalanul az utóbbi hetek bizonytalan hangulata, továbbra is 350 felett jár a jegyzés. Vagyis az újabb gyengülő hullám talán megtorpant, de korai lenne jelentős erősödésre számítani.
Szerdán kétszer is megakadt a 356-os szint közelében a forint gyengülési hulláma az euróval szemben, aztán csütörtökön délelőtt és délután is hullámszerű forinterősödés alakult ki. Utóbbi annyira intenzív volt, hogy az euró jegyzései hirtelen 354 körülről átmenetileg 353 alá is leszúrtak. A jelek szerint egy csökkenő trendvonal fordította meg a forint esését tegnap és adott ma lendületet az erősödésnek, igaz a régiós devizák is erősödtek ma kicsit.
A koronavírus-esetszámok meredek emelkedése a világ számos pontján újra az óvatosságot erősítette fel a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, ennek jeleit már kedden is láttuk, és szerdán is ezért gyengélkednek az európai és amerikai (határidős) részvényindexek és gyengülnek a mi régiónk devizái, köztük a forint is. Utóbbi az euróval szemben már a reggeli kereskedés során a 355-ös szint fölé jutott, azaz egyhetes mélypontra süllyedt, aztán délelőtt tovább gyegnült és közelíti a 356-os szintet. A ma reggel megjelent júniusi magyar inflációs adat nem okozott érdemi meglepetést, így a forint sem reagált rá markánsan.
Hétfő délelőttől kedd reggelig érdemi forintmozgást nem láttunk, az euróval szembeni jegyzések 352,5 körül ingadoztak, aztán kedden délelőtt hirtelen 354-ig ütötték a magyar fizetőeszközt különösebb hír nélkül. Elképzelhető, hogy ebben a nyári alacsonyabb likviditásnak is van szerepe a külpiaci hangulat romlása mellett. A régiós devizák közül a cseh korona és a lengyel zloty is gyengült kicsit, az orosz rubel pedig már napok óta esik több ok miatt is. Késő délutánra kicsit magára talált a forint, és 354 alá erősödött be az euróval szemben, de aztán ismét visszagyengült a 354 feletti szintre.
A májusi 2,2%-ról júniusban kereken 3%-ra ugorhatott az éves alapú infláció Magyarországon a Portfolio által készített elemzői konszenzus szerint, döntően az üzemanyagok jókora drágulása miatt. A tényadatot szerdán reggel 9-kor közli a KSH. A felmérésünkből az is kiderült, hogy az idén decemberre várt éves infláció konszenzusa a májusi 2,65%-ról mostanra 3,1%-ra ugrott, ebben a koronavírus-válságból való várt helyreállásnak lényeges szerepe van, jövő év végén viszont 3,1% helyett most 3%-os inflációt vár az elemzői konszenzus, így tehát közép távon továbbra is teljesülhet a jegybank 3%-os inflációs célja.
A jó ázsiai részvénypiaci hangulat a mi régiónk devizapiacain is éreztette a hatását hétfő reggel és így lendületesen kezdte a hetet a forint. Az eró jegyzései 354 felettről átmenetileg 352 alá is benéztek, aztán a nap hátralévő részében stabilizálódott az árfolyam 352-352,5 körül.
A kedden indult határozott forinterősödés utolsó hulláma csütörtökön a kora délutáni órákban volt, aztán ma délelőttig 351-351,5 között hullámzozz az euróval szembeni árfolyam, majd újra 352 fölé emelkedett.
A keddi után szerdán is a délutáni órákban volt egy hullámszerű forinterősödés, aminek hatására estére 353 közelébe süllyedt az euró jegyzése, aztán csütörtökön ugyanez a minta már délelőtt megismétlődött, így 352 alá bukott az euró. Úgy tűnik, hogy azoknak a pozícióknak a zárása zajlik hullámokban, amelyeket arra hivatkozva nyitottak a piaci szereplők, hogy az MNB június 23-i váratlan kamatvágása és az esetleges további vágások majd elgyengítik a forintot.
A keddi után szerdán is határozott erősödési hullám mutatkozott a forintnál, igaz aztán gyengült, de a 355-ös szint megfogta ezt az esést. A jelek szerint ez a szint fontos az euróval szembeni árfolyamban.
A reggeli kereskedés során még stabil maradt a forint 354,4 körül az euróval szemben arra a ma reggeli MNB-alelnöki üzenetre, hogy júliusban újabb 15 bázispontos kamatvágás valószínű, de az lesz az utolsó, 0,6%-os szinten biztosan megáll a jegybank. Aztán a délelőtti és a délutáni órákban lassan, fokozatosan, de folytatódott a forint gyengülése és a délután második felében 356-ig ugrott az euró jegyzése. Ez új kéthavi forintmélypontot jelent és egyúttal azt, hogy a jegybank ma reggeli, nyugtatónak szánt üzenete egyelőre nem tudta megállítani a forint rossz szériáját. A régiós devizák ma szintén gyengültek, így pénteken a forint nem lógott ki annyira közülük.
A kedd délután bejelentett váratlan MNB-kamatvágás óta csaknem folyamatos a forint gyengülése és ezzel egyre látványosabban kilóg a régiós devizák mezőnyéből – ma kora délután már 355-ig drágult az euró jegyzése, amire öt hete nem volt példa. A jelek szerint a piacon vannak olyan szereplők is, akik nem hiszik el az egyszerinek mondott MNB-vágást, és ezt a várakozást az is táplálhatja, hogy az MNB még mindig elkerülhetőnek mondja idénre a recessziót, míg a kormány éppen ma erősítette meg saját 3%-os recessziós előrejelzését. A forint az elmúlt 3 nap vesszőfutásával egyre jobban kilóg s régiós devizák mezőnyéből.
Sorozatban harmadik kereskedési napja esik a forint azután, hogy kedden váratlanul kamatvágást jelentett be a Magyar Nemzeti Bank. A forint ma délelőtt az euróval szemben 354 felett is járt, ilyen gyenge forintra öt hete nem volt példa. Megnéztük emiatt, hogy mit üzen a technikai elemzés, azaz meddig eshet még a forint az euróval és a dollárral szemben.
Az utóbbi hetekben érezhetően csökkent a forint elleni short állomány, részben ennek volt köszönhető az, hogy 340 közelébe is vissza tudott erősödni a magyar fizetőeszköz. Kedden aztán mindenkit meglepett az MNB azzal, hogy 15 bázispontos kamatcsökkentést jelentett be, az elemzők szerint ez megint megfordíthatja a hangulatot és a forint gyengülését hozhatja el.
A szerda délelőtti hirtelen gyengülés után a délutáni-esti órákban is folytatódott a forint fokozatos gyengülés és este 352-nél álldogálnak a jegyzések a bankközi piacon, ami öthetes forintmélypontot jelent. A keddi váratlan, mindössze 15 bázispontos MNB-kamatcsökkentés óta tehát összességében bő 1%-os forintesés következett be.
Szerda reggel 350 közelében volt a forint az euróval szemben, vagyis nem igazán sikerült magához térnie az MNB tegnapi váratlan kamatcsökkentése után. Rövidtávon a 350-es lélektani határ lehet az irányadó a jegybank tegnapi jelzései után, egyelőre a befektetők többsége azt találgatja, jöhet-e további lazítás a következő hónapokban a Monetáris Tanácstól.
Hétfő reggel sem látszik komolyabb elmozdulás a forint piacán, a magyar deviza továbbra is 345 körül jár az euróval szemben. Az elmúlt időszakban stabilizálódott, már-már unalmassá vált a magyar deviza árfolyama, most egyelőre az MNB keddi kamatdöntésére várnak a befektetők, bár várhatóan az sem hoz majd komoly áttörést.