Hétfőn egészen 355 közelébe erősödött a forint az euróval szemben, ezzel korrigált az időszak az utóbbi napok emelkedése után. Délutánra aztán fordult a hangulat, ráadásul ma reggel a dollár erősödése sem kecsegtet sok jóval a magyar deviza szempontjából.
Hétfőn kora délutánig több hullámban határozott forinterősödés alakult ki, az euróval szembeni jegyzések átmenetileg 355 közelében is jártak, de itt a jelek szerint elfogyott a lendület, majd teljesen visszagyengült. A forint még múlt csütörtök délután kezdett erősödni, amint a negyedév végi swappiaci feszültség enyhült, aztán pénteken rásegített az MNB alelnökének héja hangvételű nyilatkozata, hétfőn pedig hozzájárulhattak az erősödéshez azok a hétvégi sajtóinformációk, amelyek szerint ősszel talán megérkezik a magyar helyreállítási alap előlege az államkasszába. A forint elmúlt napokbeli hullámszerű erősödését ezek mellett nagyban támogathatta az is, hogy a korábban a gyengülésre játszó short pozíciókat elkezdték zárni a befektetők. A hétfő délutáni forintgyengülésben már külpiaci okok dominálhattak: jócskán romlott az amerikai részvénypiaci hangulat.
Előbb-utóbb elkerülhetetlen lesz a magyar hosszú hozamok jelentős emelkedése, ha az MNB folytatja az állampapír-vásárlási programjának leépítését – emelték ki legújabb elemzésükben az UniCredit Bank szakértői. Az elemzők szerint az idei 7 százalék körüli tempó után 2022-ben is 5,4 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, a jegybank pedig a jövő év végére 2,5 százalékra emelheti a kamatot.
Miután a cseh jegybank a vártnál is nagyobb kamatemelést hajtott végre csütörtökön és az erős inflációs kockázatok miatt további hathatós lépéseket ígért, illetve a lengyel jegybank is kamatemelés felé halad, a magyar jegybank alenöke is héja hangvételű üzenetet fogalmazott meg pénteken Varsóban. Ezek segítettek abban, hogy a forint 360 közeléből több hullámban 357-ig erősödjön péntek kora estére a bankközi piacon. A jelek szerint az MNB tartós kamatemelési pályára készül még amellett is, hogy a havi ütem „csak” 15 bázispontosra várható, de közben az MNB azt is szeretné elérni, hogy a szigorításai végre a pénzpiac minden szegmensében megjelenjenek. Mivel a jegybank alelnök újra rögzítette: le fogják állítani a kötvényvásárlási programot, ez érdemi hozamemelkedést okozott pénteken az állampapírok másodpiacán.
Csütörtök estére a nemzetközi hangulat minimális javulásával a forint is visszakapaszkodott 360 alá az euróval szemben. Ennek ellenére a magyar deviza nem lehet büszke több mint 3 százalékos havi gyengülésére.
Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke héja hangvételű üzeneteket küldött a piacnak, amelyre a forint erősödéssel reagált a vezető devizákkal szemben.
Egy hónapja még azt írhattuk, hogy augusztusban a világ legnagyobb erősödést produkáló devizája volt a forint. Szeptemberben aztán meglett ennek a böjtje is, csak a török líra gyengült nagyobbat a dollárral szemben azt követően, hogy meglepetésre kamatot vágtak. Ezzel szemben az MNB folyamatosan szigorít, de a jelek szerint ez sem elég a forint gyengülésének megfékezéséhez.
Az elmúlt napok folyamatos gyengülése után csütörtök reggel csak egy átmeneti erősödésre futottak a forintnak, aztán tovább esett és kora délutánra 361 felett új kéthavi mélypontra bukott az euróval, 312-nél pedig 11 havi mélypontra a dollárral szemben. A negyedév utolsó kereskedési napjain swappiaci okok miatt egyébként is sérülékenyebb a forint, de a borongós külpiaci hangulat és a vártnál visszafogottabb MNB kamatemelés is rátett erre egy lapáttal. Augusztusi remek teljesítmény után tehát a forint szeptemberben kifejezetten rosszul teljesített: a csütörtöki kereskedés mélypontján több, mint 3,5%-os mínuszban járt az euróval és 5,5%-os esésben a dollárral szemben az augusztusi záróárhoz képest. A csütörtöki kereskedés második felében aztán a hat napja folyamatos forintesés első fordulatának jelei kezdtek kibontakozni.
Már eleve 50 bázispontos, tehát 1997 óta a legnagyobb kamatemelést várta a piac a cseh jegybanktól mára, de végül az intézmény még ennél is markánsabb, 75 bázispontos emelést hajtott végre, így az irányadó kéthetes betéti ráta 1,5%-ra ugrott, gyakorlatilag megduplázódott.
Képtelen tartósan áttörni a 350-es lélektani határt a forint az euróval szemben, mostanra a kamatemelések sem nagyon tudnak segíteni, vagy legfeljebb ideig-óráig. Az utóbbi napokban kéthónapos mélypontra, 360-ig gyengült a magyar deviza. Persze aki figyeli az utóbbi hónapok trendjeit, az már meg sem lepődik: a negyedévek végén egy rejtélyes erő hajtja a gyengülés felé a forintot és okoz fennakadást a piacon. A kulcsszó a likviditás, amit a jegybank is csak próbál egyelőre kezelni, és reménykedik, hogy sikerül megszüntetnie ezeket a rendszeresen érkező piaci anomáliákat.
Szerdán is folytatódott a borongós nemzetközi befektetői hangulat, amely a dollár délutáni jelentős erősödését és a részvénypiacok szenvedését hozta, mindez pedig elég volt ahhoz, hogy a hetek óta egyébként is gyengülő pályán lévő forint tovább essen és az euró jegyzése átlépje a 360-as szintet felfelé. Ez újabb kéthavi forintmélypontot jelent, de a dollár erősödése miatt vele szemben féléves mélypontra süllyedt a magyar fizetőeszköz.
A forint az utóbbi napokban jelentősen alulteljesítette legfontosabb régiós versenytársainak, a lengyel zlotynak és a cseh koronának a teljesítményét. Mindezt úgy, hogy a Moody’s a múlt hét végén felminősítette Magyarországot. Mi lehet az oka annak, hogy a magyar deviza képtelen magára találni? – tette fel a kérdést szerda reggeli elemzésében a Commerzbank.
Az utóbbi napokban egyre csúnyábban gyengült a forint az euróval szemben, így kedden délutánra a 360-as szint közvetlen közelébe bukott, ami nyolchetes forintmélypontot jelent. Az esésben ma elsősorban a rossz nemzetközi befektetői hangulat játszott szerepet: tovább emelkedtek az amerikai kötvényhozamok, ami eleve rontja a feltörekvő piaci devizák között a forint megítélését a múlt héten váratlanul lelassított MNB kamatemelési ütem mellett, másrészt a koronavírus és az elszálló energiaárak miatt egyre csak fokozódnak gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmek Ázsiában és Európában is.
Az amerikai kötvényhozamok jelentős emelkedése, a német választási eredmény üzenete, az európai gázválság miatt is magasabb infláció, továbbá az MNB vártnál lassabb kamatemelési pályája mind tényező abban, hogy a forint mára kéthavi mélypontra esett az euróval szemben a 360-as szint közelében – jelezte a Portfolio-nak név nélkül egy budapesti banki devizakereskedő, illetve egy elemző. A piaci kockázati étvágyat az is rontotta, hogy Kínában a klímavédelmi célú energetikai átállás jegyében a szénerőművek kevesebb tüzelőanyaghoz jutnak, így nagy nyugati cégek gyáregységeiben is fékezni kellett a termelést áramhiány miatt és ez csak tovább rontja a koronavírus miatt egyébként is romló gazdasági növekedési kilátásokat Kínában és Ázsiában is. A napon belül frissülő forintpiaci percről-percre cikkünk itt érhető el.
A Moody’s felőli péntek éjjeli magyar felminősítés és a kedvező hétfői nemzetközi kockázati étvágy ellenére is tovább esett a hétfői kereskedésben a forint, az euró árfolyama 358 fölé ugrott, ami nyolchetes forintmélypontot jelent. Így gyakorlatilag megtorpanás nélkül haladt tovább egy rendkívül erős technikai akadályon az árfolyam és közelítik az euróval szembeni jegyzések a 360-as szintet. A jelek szerint a gyorsuló infláció mellett is lassuló MNB kamatemelés múlt keddi bejelentése tartósan aláássa a forint erejét és így kezd leválni a régiós tendenciákról a forint árfolyama.
Egy hét alatt egy százalékkal, egy hónap alatt pedig 2,3 százalékkal gyengült a forint az euróval szemben, amivel alulteljesítő volt a régióban. A magyar deviza vesszőfutása egyelőre nem ért véget, a pénteki napot már 356 felett kezdi a jegyzés.
Az MNB keddi kamatemelése után szerdán jókora forintgyengülés volt, de ez nem folytatódott este amellett sem, hogy a vártnál keményebb hangvételű üzeneteket küldött a Fed-elnök az eszközvásárlási program leállításával kapcsolatban. Csütörtökön reggel, majd kora délután is volt egy hirtelen forintesés, utóbbi a váratlan török kamatvágással is összefügghetett, amelynek nyomán az euró jegyzései 356,5-ig emelkedtek. Ez héthetes forintmélypontot jelentett, azonban több szempontból is egy nagyon fontos technikai szint volt az árfolyamban, és erről mintaszerűen újra erősödni kezdett.
Majdnem ötéves mélypontra esett a forint elleni külföldi spekulatív pozíciók állománya, ennek ellenére a magyar deviza nem tud erősödni, sőt hathetes mélypontra esett az euróval szemben. Úgy tűnik, hogy a befektetők számára csalódás lehet a keddi 15 bázispontos kamatemelés, a jegybank ugyanis úgy csökkentette felére a szigorítás ütemét, hogy közben a korábbinál magasabb inflációval és továbbra is felfelé mutató kockázatokkal számol.
Felemásan értékelték a befektetők az MNB keddi kamatdöntését: először a vártnál kisebb kamatemelés hatására esett a forint, majd a likviditás kiszívásának ígérete visszaerősítette a magyar fizetőeszközt. Ez azonban nem tartott sokáig: szerdán újra esni kezdett a forint és délután 355 felett új hathetes mélypontra bukott az euróval szemben. Este a Fed kamatdöntése borzolta némileg a kedélyeket, Jerome Powell szigort előre vetítő üzenetének hatására a dollár jelentős mértékben erősödött az euróval szemben.
Az Evergrande kínai ingatlanfejlesztő e hétre várható csődjével kapcsolatos nagyfokú piaci félelmek világszerte felerősítették a kockázatkerülést és így hétfő estére hathetes mélypontra, 354,5-ig esett a forint, aztán kedden délelőtt a megnyugvás jelei kezdtek megmutatkozni, így erősödni kezdett a forint is. Az MNB délután 2 órási kamatdöntésének hatására azonban új hathetes mélypontra, 355-ig ütötték a forintot, mivel elmaradt a kamatemelés mértéke (15 bázispont) a piac által várttól 25-30 bázispont), igaz 3 órakor kiderült, hogy két másik döntést is hozott még a jegybank. Utóbbiak hírére azonnal erősödni kezdett a forint.