Láthatóan nem tud Moszkva mit kezdeni az ukrán drónok támadásaival, amit bizonyít, hogy immáron harmadik alkalommal éri csapás Rjazany olajfinomítóját csak 2025-ben.
Péntek hajnalban érkeznek a Mol friss negyedéves számai: az elemzői várakozások alapján 2024 negyedik negyedéve kiegyensúlyozottan alakulhatott az olajcég számára, a feldolgozás-kereskedelem (Downstream) és a kutatás-termelés (Upstream) üzletágak is aránylag jól szerepelhettek a némiképp romló iparági környezetben. Az elemzők szerint a negyedik negyedév bár 2023 Q2 óta a leggyengébb időszak lehetett a Mol számára, azonban így sem fog szégyenkezni az olajcég, a várt eredmény hosszú távon nézve kifejezetten erősnek mondható.
Közel egyéves csúcsra, 13 dollár körülre ugrott kedden a legközelebbi havi határidős gázolaj felára a rákövetkező havi határidős termékhez képest tonnánként az európai ICE határidős tőzsdén, ami figyelmeztető jel, és arra utal, hogy nagyon szűkös a dízelkínálat az európai piacon, ezért a kereskedők hajlandók jókora felárat fizetni, hogy minél hamarabb hozzá jussanak a termékhez - mutat rá a Bloomberg.
Oroszország kénytelen visszafogni olajkitermelését, mivel az amerikai szankciók és az ukrán dróntámadások egyre súlyosabb kihívások elé állítják az orosz olajipart. A Reutersnek nyilatkozó iparági források szerint a csökkenő export, a finomítók elleni támadások és a szankciók miatti szállítási nehézségek következtében a következő hónapokban napi 9 millió hordó alá eshet a kitermelés. Moszkva eközben új alternatívákat keres a meglévő módszereken túl, például egy kisebb hajókból álló tankeres flotta létrehozásával.
Szerbia legnagyobb olaj- és gázipari vállalata, a Naftna Industrija Srbije (NIS) 90 napos haladékot kért az Egyesült Államok januári, Oroszországot érintő szankciói alól, hogy rendezni tudja a cég tulajdonosi szerkezetét - írta meg a Reuters. Erre azért van szükség, mert a NIS a Gazprom orosz vállalat többségi tulajdonában van. A felmentés létfontosságú lenne, mivel a vállalat Szerbia egyetlen olajfinomítóját üzemelteti, és jelentős szerepet tölt be a régió energiastabilitásában. A szerb kormány mellett a magyar kabinet is támogatja a vállalat kérelmét, miközben a NIS a balkáni piacairól való kivonulás lehetőségét is mérlegeli.
Az Egyesült Államok elnökének döntése nyomán emelkedhetnek az üzemanyagárak az amerikai benzinkutakon a szakértők szerint.
A Chevron, az Egyesült Államok második legnagyobb olajtermelője a Wall Street várakozásai alatti negyedik negyedéves eredményről számolt be pénteken. A gyenge árrések miatt a vállalat finomítói üzletága 2020 óta először veszteséges lett, írja a Reuters.
Miután az elnöknek is világossá vált, hogy az amerikai finomítók nem csak amerikai olajat használnak és a vámok hatására nagyban megdrágulna az üzemanyag ára, kilátásba helyezte, hogy az importált olajra mégsem vonatkozna a holnap bevezetésre kerülő 25%-os vám.
Az elmúlt hetekben ismét látványosan megszaporodott az orosz olajfinomítókat és más iparkomplexumokat érő ukrán dróntámadások száma. A hétvégén a rjazani finomító kapott találatot, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy egy újabb célpontot támadtak meg.
Az oroszországi Rjazan városában található olajfinomító felfüggesztette működését egy ukrán dróntámadást követően. A Reuters iparági forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy a létesítmény múlt hét végi megtámadása után leállt a termelés.
Kritikus fordulatot vett Oroszország tengeri olajtermék-exportja 2024-ben: a 9,1%-os éves visszaesés az elmúlt 12 év legalacsonyabb szintjére nyomta az orosz kivitel mennyiségét. A visszaesés mögött a kulcsfontosságú finomítók elleni ukrán dróntámadások, az exporttilalom, a csökkenő olajárak és a magasabb inputköltségek állnak. Bár decemberben átmeneti élénkülés mutatkozott, 2025 januárjában az Egyesült Államok új, szigorú szankciócsomagja ismét felforgatta a piacot: nemcsak az orosz olajóriásokat és hajóflottákat érintette, hanem a világpiaci olajárakat is feljebb tornázta - írta meg a Reuters.
Csehország már felkészült arra, hogy az orosz szállítások kiesése esetén azonnal teljes mértékben átálljon a nyugati irányból érkező kőolaj felhasználására - jelentette ki Petr Fiala cseh kormányfő kedden a közép-csehországi Nelahozevesben, miután találkozott az ország vezetékhálózatát üzemeltető Mero állami cég vezetőségével.
Orbán Viktor miniszterelnök év végi sajtótájékoztatóján erősítette meg, hogy a magyar Mol az egyetlen uniós vállalat, amely részt vesz az orosz Lukoil által meghirdetett tenderen Bulgária legnagyobb olajfinomítójának megvásárlására. Azonban több nemzetközi, hatalmas olajipari csoport ütheti ki a magyar céget a nyeregből.
Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója egy ma megjelent interjúban többek között a Moody’s hitelminősítő nemrég meghozott döntéséről, az olajfinomítók fejlesztésének állapotáról, a magyar-szerb olajvezetékről és az EU-s zöldítési ambíciókról is beszélt.
Az Egyesült Államok nettó nyersolajimportja várhatóan jelentősen csökken a következő években, miközben a globális olajpiac is átalakulóban van. Az Energiainformációs Hivatal (EIA) legfrissebb előrejelzése szerint az USA olajtermelése a Trump-éra alatt várhatóan jelentősen növekszik, miközben a finomítói kereslete csökken, ami az importigény olyan mértékű mérséklődéséhez vezet, amire már 1971 óta nem volt példa - írja a Reuters.
Újraindultak pénteken az orosz nyersolajszállítások Csehországba a Barátság-kőolajvezetéken. A Reuters információi szerint a leállást valószínűleg egy fizetési nehézség okozta, ami az orosz olajkitermelő Rosneft és az ukránok között jelentkezett.
A TSMC Donald Trumppal együtt tette közhírré a döntést.
Senki sem sérült meg a váratlan balesetben.
11 százalékkal érkezett kevesebb menedékkérelem tavaly a megelőző évhez képest.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Mit tehet az EU ebben a helyzetben?
Mit jelent az áfa-visszatérítés?
Kurucz Péter, az EY biztosítási szakértője volt a Portfolio Business podcast vendége.