finanszírozás

Új vezető az UniCreditnél

2016. március 1-jével új általános vezérigazgató-helyettes és igazgatósági tag kezdi meg munkáját az UniCredit Banknál, Marco Iannaccone személyében. Az új vezető több terület irányításáért is felel majd - áll az UniCredit mai sajtóközleményében.

Ez a három dolog mozgatja idén az ázsiai részvénypiacot

A tavalyi évet három fő részre lehetett bontani a kínai piacon tapasztalt folyamatok alapján, a piaci volatilitást főként Kína, az amerikai dollár erősödése és az ázsiai kamatszintek határozták meg az ázsiai térségben. Az Aberdeen mai üzleti reggelijén az ázsiai részvénycsapat vezető elemzője hangsúlyozta, Kína koránt sincs olyan rossz helyzetben, ahogyan azt a piac gondolja, egyes területeken látszódnak a fellendülés jelei, és ez összességében az ázsiai piacok teljesítményét is pozitívan befolyásolhatja idén.

Banki apokalipszis készül Görögországban

A görög pénzintézetek milliárd eurós veszteségeket jelenthetnek 2015-re, de a bankárok legnagyobb aggálya még csak nem is ez, hanem a nemzetközi hitelezőkkel való tárgyalássorozat újabb hulláma, amely hónapokig elhúzódhat, és közben befagyaszthatja a görög gazdaságot - írja a Wall Street Journal.

Megúszta a börtönt a milliáros befektetési csaló

Egy volt hedge fund menedzser, aki beismerte, hogy nem nyilvános információt használt ahhoz, hogy nyereséget érjen el néhány technológiai cég részvényén együttműködő tanúnak bizonyult egy nagyszabású, bennfentes kereskedőket megcélzó felügyeleti hadjáratban az Egyesült Államokban, ezért megúszta a börtönt - írja a Reuters.

Bajban az egészségügy: a biztosítók hozzák a megoldást?

Egyre népszerűbbek a magánkórházak a magyar betegek körében, egy komolyabb betegség kezelése azonban hatalmas költségeket jelenthet. Itt lépnek be a képbe az egészségbiztosítások, ezeknek viszont jelenleg még nem túl jelentős a szerepük itthon - hangzott el a Portfolio Biztosítás 2016 konferenciáján, ahol a biztosítók és a magán-egészségügyi szolgáltatók szinergiájáról volt szó.

Te kötnél biztosítást arra, hogy egyszer elválsz?

Munkanélküliség elleni (jövedelempótló) biztosítások, kiterjesztett garancia, hitelfedezeti biztosítás Magyarországon is létezik, de még egy csomó olyan érdekes külföldi példa van a niche piaci termékekre, amelyekről kis hazánkban talán még sosem hallottunk. Ezekről beszélgettekBiztosítás 2016 konferenciánk

Robottanácsadók és startupok forgatják fel a magyar biztosítókat?

Jönnek a robottanácsadók, de vajon megváltoztatják-e a biztosítási piacot? Az önvezető autókra milyen biztosítást lehet kötni? A P2P biztosításokkal foglalkozó startupok egyáltalán lehetnek életképesek? Hogyan lehet a közösségi médiából származó adatokkal vagy agilis szoftverfejlesztéssel felkészülni a kihívásokra? Többek között ezeket a témákat boncolgattuk Biztosítás 2016 konferenciánk informatikai szekciójában.

A magyar IT és technológiai szektor a legnépszerűbb a befektetőknél

Tovább bővült az összeolvadások és felvásárlások (M&A) piaca Magyarországon 2015-ben. A hazai tranzakciók száma 27 százalékkal, a piac becsült mérete pedig két százalékkal nőtt 2014-hez képest. Az IT és a technológiai szektor továbbra is a legvonzóbb célpontot jelentik a befektetők számára - derül ki az EY legfrissebb M&A Barométeréből.

Hamarosan megszorongatják a biztosításközvetítőket

2018 közepéig életbe lép az EU-s Biztosításértékesítési Irányelv (IDD), amely egységes tájékoztatók létrehozását, illetve a jutalékok nyilvánossá tételét kívánja meg a biztosításközvetítőktől, valamint a Magyarországon is sok fejtörést okozó határon átnyúló szolgáltatások szabályozásában nagyobb hatalmat adna a helyi felügyeleti szerveknek - derült ki a BIPAR és az NGM képviselőjének előadásából a Portfolio Biztosítás 2016 konferenciáján.

Nagy dobásra készül az MNB az életbiztosításoknál

A nyugdíjbiztosításoknál érvényes TKM-limiteket alkalmazná az MNB a többi unit-linked életbiztosítás esetében is, és újraszabályozná a kezdeti költségelvonás lehetőségét - derült ki az MNB ügyvezető igazgatójának előadásából. 2017. január 1-jétől léphet életbe a felügyelet etikus életbiztosítási koncepciójának biztosítói szempontból kritikusnak ígérkező része.

Hogy áll a magyar biztosítási piac? - Megszólaltak a vezérek

A szabályozás és az információs technológiából érkező kihívók a legnagyobb kihívást, a nyugdíj- és egészségbiztosítások pedig a legnagyobb lehetőséget jelentik ma a magyar biztosítási szektor számára. E témákról, a biztosítási piac jövőjéről beszélgettek konferenciánkon a szektor vezetői.

Így kell adóznod, ha csődbe mész

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy részletes tájékoztatót tett közzé honlapján a magáncsődeljárással kapcsolatos adózási tudnivalókról.

Bírságot kapott a K&H Bank

A jogosulatlanul felszámított árfolyam-különbözet fogyasztóknak történő visszatérítésére kötelezte a K&H Bankot a forint alapú casco díjak devizában történő jogsértő felszámítása miatt az MNB, emellett 4,5 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal is sújtotta a K&H-t - áll az MNB közleményében.

Megérkeztek a friss számok: hasítanak a biztosítók

Tavaly 2,2%-os díjbevétel-növekedést ért el a magyar biztosítási szektor - ismertette elsőként a Portfolio mai Biztosítás 2016 konferenciáján a MABISZ elnöke. Az életbiztosítási piac visszaesett, a nem-élet üzletág viszont nőtt, örvendetes azonban, hogy előbbin belül a folyamatos díjas termékek növekedtek. Sok más érdekesség is elhangzott a több mint 200 résztvevőt vonzó konferencia elején.

Lengyel bankokat minősített le a Fitch

Két lengyel bank hosszú távú kibocsátói csődkockázatát (IDR) rontotta, hatnak pedig megerősítette a hitelminősítő intézet. A Fitch közleményében kiemeli, hogy a két bank leminősítésére a veszteségelnyelő kapacitásuk romlása miatt került sor, ami részben az új bankadónak és a rosszabb eszközminőségnek köszönhető.

10 + 10 millió: segítünk eligazodni a CSOK útvesztőiben

10 + 10 millió: segítünk eligazodni a CSOK útvesztőiben

A bővített Családok Otthonteremtési Kedvezményével (CSOK) és a 10 + 10 milliós ígérettel indult az idei év. Már lassan két hónapja óriási érdeklődés övezi a támogatás lehetőségeit és feltételeit, amelyeken nem könnyű feladat kiigazodni. Rengeteg kérdés merül fel az igénylésen gondolkodó családoknál, hiszen számos élethelyzetre egyéni szabályok vonatkoznak, miközben felelősséggel járnak az állami ingyenmilliók. A Portfolio CSOK-melléklete és cikkei ezekre a kérdésekre válaszolnak, és folyamatosan bemutatják a legújabb tudnivalókat.

Nem mindegy a részvénypiacnak, ki lesz az amerikai elnök

Bár november 8-ig nem dől el, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, már minden államban zajlanak az előzetes választások. Az esélyek még mindig nagyon kiegyenlítettek, nem látható előre, hogy a választási folyamat végén a demokraták vagy a republikánusok jelöltje lesz-e a befutó, és az eredmény milyen irányba befolyásolhatja az amerikai árfolyamokat - írja a Fidelity legfrissebb közleményében.

Folytatódik a harc - Rászállt a felügyelet a vagyonkezelőkre

A brit pénzügyi felügyelet arra kéri az alapkezelőket, hogy vizsgálják meg, teljesíteni tudnák-e a tömeges pénzvisszaváltási igényeket a befektetési alapoknál. A brit jegybank és nemzetközi felügyeleti szervek szerint ugyanis nagy kérdés, hogy képes lenne-e az alapkezelői piac úgy visszafizetni a befektetők tőkéjét, hogy az ne eredményezze a piacba vetett bizalom megrendülését - írja a Reuters.

Devizahitelesek ezrei perelik a bankokat

A lakossági devizahitelek szinte teljesen eltűntek, a devizahiteles perek azonban csak szaporodnak. A bíróságokon a bankokat a legkülönfélébb perekben támadják, sokszor kártérítést követelnek tőlük - írja a Magyar Idők.

Gyökeres változtatás a magyar biztosítóknál

A kockázatokhoz mérten elegendő-e a tőke és üzletileg megbízhatóan működik-e a biztosító? Ezekre az alapvető kérdésekre ad megnyugtató válaszokat az uniós Szolvencia II (SII) irányelv, amelynek elfogadása mérföldkő a biztosítási szakma történetében. Az új rendszer - amelyet idén januártól a magyarországi piaci szereplőknek is alkalmazniuk kell - gyökeresen megváltoztatja a biztosítási szektor működését.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.