finanszírozás

Lázár: takarék- és bankfiókok is működhessenek postaként!

A 10 ezer főnél kisebb településeken ezentúl pénzügyi intézmények, köztük takarékszövetkezetek is végezhetnének postai szolgáltatást - derül ki abból a törvényjavaslatból, amelyet Lázár János nyújtott be az Országgyűlésnek.

Visszadobta a NOK-törvényt Áder János

Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek a nemzeti otthonteremtési közösségekről (NOK) szóló törvényt Áder János köztársasági elnök csütörtökön.

Másfélszerezte nyereségét a Groupama

Az előző évi 257 millió eurónál csaknem másfélszer nagyobb, 368 millió eurós nettó eredményről számolt be ma a Groupama. A Magyarországon is tevékeny francia pénzügyi csoport 1,0%-kal tudta növelni tavaly biztosítási díjbevételeit.

Több százezres ajándékot kapnak Matolcsyéktól a volt devizahitelesek

Újabb kamatcsökkentési ciklust indított az MNB, amelynek első lépéseként tegnap 1,2%-ra csökkent a magyar alapkamat. Az új hitelfelvevők mellett jó hír ez a volt devizahiteleseknek is, ugyanis az egy évvel ezelőtti elszámolás óta már 0,9 százalékponttal kerül lejjebb a forintosított hitelek kamatszintje. Számításaink szerint havi 2800 forintot, a teljes futamidőre vetítve pedig több mint 300 ezer forintot nyertek az átlagos lakáshitelesek az elszámolás óta bekövetkezett kamatcsökkentésekkel.

Hatezer dolgozóját bocsátja el a svájci nagybank

A korábbi négyezer bejelentett létszámcsökkentés mellett újabb kétezer dolgozójától válik meg a Credit Suisse. A létszámleépítéssel a svájci nagybank szeretné tartani az évi 800 milliós svájci franknyi költségcsökkentési tervet - írja a BBC.

CSOK: itt aztán érdemes hajtani a 10+10 millióra

Tömegek érdeklődnek a Családok Otthonteremtési Kedvezménye, vagyis a CSOK iránt Nyíregyházán és környékén. A hétfői nyíregyházi CSOK Klubon kiderült, hogy egyre többen vannak a komoly érdeklődők, akik valóban igénybe vennék a támogatást, főleg a 10+10 milliót. Ettől függetlenül a szabolcsi megyeszékhelyen sem lehet meggondolatlanul belevágni, és számolni kell a várható ingatlanár-növekedéssel is.

Deutsche Bank: ilyen rosszul még soha nem kezdődött az év

Pályafutásom alatt még soha nem kezdődött ilyen rossz két hónappal az év a bankszektor számára, mint az idei - nyilatkozta a Börsen-Zeitungnak a Deutsche Bank pénzügyi vezetője. A bank árfolyama 2% körüli mínuszban mozog.

Szabálytalanul fizették a bankárokat, 48 milliós bírság az MNB-től

A tíz vizsgált hazai hitelintézet közül nyolc javadalmazási gyakorlata megfelel a hazai és uniós jogszabályi követelményeknek, ám kettőnél hiányosságok vannak - derült ki az MNB tíz hazai bankot érintő javadalmazási témavizsgálata nyomán. A jegybank összességében 48,4 millió forint bírságot szabott ki a feltárt jogsértések miatt, s június végéig kötelezte az érintett piaci szereplőket azok kijavítására.

Leminősíthetik a Deutsche Bankot

Leminősítést valószínűsítő figyelőlistára tette a Deutsche Bankot a Moody's, a pénzintézet az elkövetkező 3 évben stabilizálná profitját, ennek megvalósítása kapcsán a hitelminősítő egyre nagyobb kockázatokat lát.

Völner: nem bukott meg a magáncsőd rendszere

Völner Pál szerint az új Ptk. módosításai a hitelezésnél fontos szerepet játszó zálogszabályokat is érinteni fogja - többek között erről is beszélt a Magyar Időknek adott interjújában az igazságügyi tárca parlamenti államtitkára. Emellett hangsúlyozta: egyáltalán nem bukott meg a magáncsőd intézménye, és nem látja indokoltnak a szervezeti átalakítást sem.

Teljes káosszal fenyegeti a brit lépés a bankokat

Durva pofon lenne a londoni bankoknak, ha a britek az EU elhagyása mellett döntenének, amelyet hosszú és fájdalmas bizonytalanság követhet - derül ki AFME (Association for Financial Markets in Europe) tanulmányából, amit a Reuters közölt.

Siralmas számok: nagyot buktak a befektetések sztárjai

Az elmúlt évtizedben szinte egyik európai részvényalap sem tudta felülteljesíteni a saját benchmarkját azok közül, amelyek globális, feltörekvő piaci és amerikai kitettséggel rendelkeznek. Ezek után a befektetők jogosan teszik fel a kérdést: miért fizessenek többet azért az elviekben hozzáadott értékért, amellyel az alapkezelők kiválasztják az egyes részvényeket - írja a Financial Times.

Bírságot kapott a Budapest Bank

Az MNB 8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Budapest Bankra, annak a személyi kölcsöneivel kapcsolatos jogsértő kereskedelmi kommunikációja miatt. A hitelintézet számos hirdetésében nem megfelelő módon tette közzé a teljes hiteldíj-mutatót - írja sajtóközleményben az MNB.

Ez a világ 10 legjobb alapkezelője

Kissé átrendeződött a márka alapján a világ 10 legismertebb alapkezelőjének listája. Az első öt helyen nem volt változás, azonban sokak meglepetésére az Aberdeen kiesett a tízes listáról, miután csak a 13. legnagyobb márkának választották meg - írja a Financial Times.

Mától kevesebbet keresnek a hitelözvetítők

Ma lép érvénybe a hitelközvetítők jutalékszabályozása. A hitelközvetítők díjszabása nyilvánossá válik, valamint jutalékuk 2 százalékban maximálva lesz.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.