finanszírozás

Haladékot kapott a Deutsche Bank

Újabb egy év haladékot adott az amerikai Fed a Deutsche Banknak és négy másik pénzügyi intémzénynek, hogy elkészítsék “végrendeletüket", vagyis a válság esetére vonatkozó szanálási tervüket.

A nap ábrája: erre ment el az a rengeteg CSOK-millió

Két és fél év alatt 195 milliárd forintnyi CSOK-szerződést kötöttek a magyar családok a hitelintézeteknél. Az összeg 68%-át újépítésű, 31%-át használt lakásra, 1%-át pedig bővítésre vették eddig igénybe a háztartások, a darabszám szerinti arányok fordítottak lehetnek. A CSOK népszerűsége lényegében stagnál tavaly óta.

Gyűlnek a felhők a török bankok felett, lépni készül a Fitch

További leminősítéseket helyezett kilátásba a török bankrendszerben a Fitch a líra gyengülése miatt előálló refinanszírozási, tőkepozíciót érintő és hitelezési kockázatok miatt. Augusztus első felében a líra drasztikus gyengülése ellenére nem történt jelent betétkivonás a török bankrendszerben.

10 éve nem művelt ilyet a bankrendszer a magyar gazdasággal

Miközben kirobbanóan nő a hitelezés, úgy tűnik, sikerrel jártak az MNB törekvései a fix kamatozású lakáshitelek olcsóbbá tételére is. Az 1-5 évre fixált kamatozású lakáshitelek átlagos kamatfelára elérte, az 5 éven túl fixáltaké pedig megközelítette a változó kamatozású hitelek éveken keresztül jóval alacsonyabb felárát. A jegybank ma közzétett kiadványából az is kiderült, hogy a bankrendszer immár egyértelműen támogatja a növekedést, utoljára csaknem 10 éve fordult ez elő. Az MNB fő kritikája az, hogy a vállalati hitelezésben túl kevés a hosszú lejáratú, fix kamatozású hitel.

Kukában landolt a kartellező bankok ellen indított per

Visszadobott az amerikai bíróság egy csoportos keresetet, melyben azzal vádoltak meg több nemzetközi nagybankot, hogy manipulálták a 9000 milliárd dolláros amerikai állampapírpiacot 2005 és 2015 között.

Nagy Gyula: fontos a tőzsde a Takarék Jelzálogbanknak

A magyar gazdaság a rendszerváltás óta nem látott kedvező helyzetben van, ami jól jön a finanszírozó bankoknak - mondta az e heti Figyelőnek a Takarék Jelzálogbank vezérigazgatója. Bár tavaly még ki akarták vonni a tulajdonosok a társaságot a tőzsdéről, a vezérigazgató friss nyilatkozata alapján fontosnak tartják a tőzsdei jelenlétet.

Új vezérigazgató-helyettes az OTP-nél

Barna Zsolt lesz az OTP általános vezérigazgató-helyettese, az igazgatóság döntése alapján 2018. szeptember 1-től a bankcsoport irányítási és operációs divízió vezetőjeként tölti majd be a pozíciót.

Bajba kerülsz, ha nem fizetsz: nagyon beindultak a kilakoltatások

Az idei első félévben 1486 kilakoltatás történt Magyarországon, ami a kilakoltatási moratórium április 30-áig történt meghosszabbítása miatt 22,5%-os csökkenést jelent az egy évvel korábbihoz képest. A második negyedév adatai azonban jelentős növekedést mutatnak. A kilakoltatások 60%-át előzte meg árverés.

Együttműködést indított a Raiffeisen egy schuldscheinos céggel

Együttműködést indított a Raiffeisen Bank International a vc trade nevű digitális kibocsátási platformmal a tőkepiac-finanszírozási szektorban. Ezzel az RBI ügyfelei teljes átláthatóságot kapnak a schuldschein-hitelek strukturálása, marketingje és kihelyezése kapcsán.

120 millió dollárt keresett Apple-részvényein Tim Cook

Mintegy 120 millió dollárnak megfelelő részvényopciót hívhatott le az Apple-vezér Tim Cook annak köszönhetően, hogy az Apple-részvények nagyot meneteltek az utóbbi időben, a cég piaci kapitalizációja ezzel meghaladta az ezermilliárd dollárt is - számol be a hírről a Financial Times.

Biztosítási ügyfelek milliói szívhatják meg a Brexitet

Húsz brit biztosítót keresett meg a Financial Times, hogy megtudja, miként készülnek a Brexitre. Mint kiderült, több nagy biztosító is kész tervvel rendelkezik arra az esetre, ha az EU-val való megegyezés nélkül lép ki a szigetország. Ügyfelek milliói számára okozhat azonban jelentős kellemetlenségeket egy ilyen forgatókönyv.

Növekedés a bécsi biztosítónál

A Vienna Insurance Group adózás előtti nyeresége 5,5 százalékkal, 233 millió euróra emelkedett az idei első félévben - áll a cégcsoportnak az MTI-hez eljuttatott jelentésében.

Visszafizeti az arabok pénzét a svájci nagybank

Bejelentette a Credit Suisse, hogy visszavásárol 6 milliárd dollárnyi kötvényt, amivel még a pénzügyi válság alatt a Qatar Investment Authority és a szaúdi Olayan család nyújtott számára finanszírozást - írja a Financial Times.

Hamarosan magyar családok ezrei rohanják meg a bankjukat

Az év legerősebb hónapja közeledik a személyi kölcsönök piacán: a sokéves átlag szerint szeptemberben folyamodunk leginkább ehhez a pénzügyi megoldáshoz. A lakosság egy része néhány százezres kölcsönfelvételből oldja meg ilyenkor az iskolakezdést, fizeti ki az albérlet kaucióját vagy tölti fel a nyaralás miatt kiürült családi kasszát. A személyi kölcsönök "hónapja" közeledtével megnéztük, hogy teljesít most ez a piac, és melyek a legkedvezőbb kölcsönajánlatok.

Nőtt a kínai bankok nyeresége

A féléves eredményeiket kedden ismertető legnagyobb kínai bankok profitjuk emelkedéséről számoltak be, miközben hivatalos adatok szerint érdemben nem változott a rossz hitelek aránya. A legnagyobb kínai bank, az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) még nem hozta nyilvánosságra adatait.

Begyújtotta a hitelrakétákat a Takarék Csoport

Több mint 200 milliárd forintnyi új hitelt folyósított, illetve közvetített 2018 első felében a Takarék Csoport. Ennek csaknem háromnegyedével a vállalati szektort finanszírozta, azon belül is a kis- és középvállalkozásokat, de rendkívül dinamikusan növelte a jelzálog- és a személyikölcsön-kihelyezéseit is - közölte a csoport.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a GDP-adat: így került recesszióba Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.