Soha nem látott mértékben zsugorodott Hongkong gazdasága az idei első negyedévben az új koronavírus-járvány gazdaságbénító hatásainak következtében - írja internetes oldalán a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Alexander Novak, orosz energiaügyi miniszter szerint májustól normalizálódhat az olajpiaci túlkínálat, mivel életbe lépnek az OPEC+ termeléscsökkentő intézkedései, melynek kapcsán Oroszország kitermelése 20 százalékkal csökkenhet. A hatalmas tárolói készletek miatt 30 dolláros olajárral kalkulál Oroszország 2020 átlagában.
A Tungsram munkahelyeket megvédő akciótervet jelentett be hétfőn a dolgozóknak, Magyarországon a szellemi dolgozóknál májusra, júniusra és júliusra 20 százalékkal rövidebb munkaidőt vezetnek be, ugyancsak a szellemi dolgozóknál elmarad az áprilistól megállapított béremelés, a menedzsment fizetését 25 százalékkal csökkentik és ebben az évben már nem lesz cafeteria juttatás, ugyanakkor a koronavírus-járvány miatt nem kerül sor elbocsátásokra - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
A szállítmányozási szektor 10-30 százalékos visszaesését tapasztalják az iparág szereplői idén áprilisban a tavalyi adatokhoz képest – derül ki a Magyar Szállítmányozók Szövetsége kérdőíves felméréséből. Az MSZSZ tagjai 6 és 14 hónap közé becsülik azt az időtartamot, amely elteltével a korábbi áruszállítási mennyiségekkel tudnak majd számolni.
A járvány okozta brutális gazdasági sokk miatt idén globálisan 20-25 százalékkal nő a vállalati fizetésképtelenségek száma, ám az egyes gazdasági régiók nagyon eltérő mértékben szenvedik meg a válságot – állapítják meg az Euler Hermes hitelbiztosító elemzői. Magyarországon legalább 3, de akár 7 százalékos GDP-csökkenés is elképzelhető és a fizetésképtelenségek száma 13 százalékkal nő.
Meglepetést okozva emelkedett márciusban, ráadásul az utóbbi 17 hónap legnagyobb mértékével, Tajvan exportmegrendelés-állománya, köszönhetően annak, hogy a koronavírus-járvány közepette megugrott a kereslet a telekommunikációs eszközök iránt, a legnagyobb kereskedelmi partner Kínában pedig a járvány csitultával sorra indultak újra a gyárak.
Márciusban Japán kivitele 11,7 százalékkal, 6358 milliárd jenre, 59 milliárd dollárra (100 jen=298,54 forint) esett éves összevetésben, a kivitel ezzel már a 16. egymást követő hónapban mérséklődött. A csökkenés mértéke meghaladta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 10,1 százalékot.
A vártnál kisebb mértékben csökkent Kína exportja márciusban, és biztatóbb behozatali adatokról számoltak be, miután az országban sikerült megfékezni az új koronavírus terjedését, és a gazdasági tevékenység újraindulhatott.
Februárban az export euróban számított értéke 3,9, az importé 0,1%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest, derült ki a KSH friss adataiból. A kivitel tehát a koronavírus-válság kezdetén még jól alakult, összhangban az ipari termeléssel, miközben a behozatal stagnálásában már látszódtak a lassulásra utaló jelek, illetve a beszállítói láncok megszakadása is szerepet játszhatott ebben.
Magyarországon az elmúlt évben a régió átlagánál magasabb volt a gazdaság növekedésének dinamikája, és az idei év elején is jók voltak a kilátásaink. A legtöbb elemzés szerint viszont a magyar gazdaság jobban megszenvedi a koronavírust, mint a régiós országok - ezt erősítette meg a JP Morgan friss elemzése is. Eszerint a visszaesés mértéke itthon 6,3% lehet, nagyobb, mint a régió többi országában. A kormány felülvizsgált hiánycélja 2,7%, a bank közgazdászai szerint viszont inkább 5,9% a reális.
Magyarországon jelenleg 110, magyar adószámmal működő fintech-vállalat működik, ezek együttesen 5000 embert foglakoztatnak közvetlenül. A magyar tulajdonú cégek inkább kisebb méretűek, míg a külföldi tulajdonú cégek kis- és közepes méretű vállalatok. A fintechek 90%-a üzleti, vagyis B2B szolgáltató, alig 10% nyújt lakossági szolgáltatásokat. A hazai fintechek körülbelül 60%-a az adatelemzés és üzleti intelligencia, a pénzügyi szoftverfejlesztés és rendszerintegráció, illetve a fizetési szolgáltatások területén tevékenykedik – derül ki mindez az MNB legfrissebb Fintech- és digitalizciós jelentéséből. A fintechek dinamikus bővülése a következő években is folytatódhat, ahogy mind az üzleti, mind a lakossági szektorban egyre inkább előtérbe kerül a digitalizáció fontossága a koronavírus-járvány közepette.
India teljesen megtiltotta a hydroxychloroquine exportját, szigorítva a kivitelt korábban kivételekkel még engedélyező szabályozáson. A malária ellen hosszú ideje alkalmazott gyógyszerrel kapcsolatban Donald Trump korábban elmondta, hogy az kiemelten fontos a koronavírus elleni harcban.
Szerte a világban százmilliókat fenyeget áruhiány, elsősorban Afrikában, ahol az emberek nagyban függenek az élelmiszerimporttól és az azok finanszírozásához szükséges exporttól - figyelmeztetett pénteken az ENSZ.
Sürgős intézkedésekre van szükség annak érdekében, hogy a védekezésben, a lakosság ellátásában, valamint a gazdasági működés fenntartásában egyaránt nélkülözhetetlen szerepet betöltő logisztikai ágazat ne kerüljön már rövidtávon az összeomlás szélére. A kifizetetlen számlák által okozott körbetartozás, a sofőrök csoportos felmondása, a határellenőrzés miatti többórás várakozás és a karanténba zárás körüli anomáliák már most súlyos problémákat okoznak az iparágnak, miközben a létfontosságú szállítmányok – élelmiszer, gyógyszer, védőfelszerelés – mennyisége folyamatosan nő. A logisztikai szervezeteket tömörítő Logisztikai Egyeztető Fórum (LEF) öt pontban foglalta össze a legégetőbb feladatokat és megoldási lehetőségeket.
Olcsóbbak lettek az élelmiszerek a nemzetközi kereskedelemben a COVID-19 világjárvány okozta keresletcsökkenés és az olajár-zuhanás miatt, továbbá közrejátszott ebben az egészségügyi helyzet miatt hozott korlátozó intézkedések esetleges negatív gazdasági hatásától való félelem is – derül kia FAO friss közleményéből.
Azok az országok, amelyek erősen függnek a koronavírustól szenvedő országokból érkező importtól, és egyben szintén a járvány miatt leállított gazdaságokba exportálnak, mélyebb és elnyújtottabb válságra kell, hogy készüljenek, mint a kevésbé nyitott gazdaságok. Az ING Bank elemzése szerint Magyarország az ötödik legveszélyeztetettebb ország a világon a fenti összefüggés szerint.
Egyelőre van elég zöldség és gyümölcs a hazai boltok polcain, az importáruknál viszont hiány is lehet, ha nem oldódik meg a zavartalan áruforgalom. Nagyobb baj, hogy a koronavírus miatt hozott intézkedések következtében a nagybani piacokról eltűntek a külföldi felvásárlók, a hazai éttermek és vendéglátóipar kereslete drasztikusan visszaesett, sőt, még az áruházláncok is kevesebb zöldséget és gyümölcsöt vesznek, mint eddig, ez pedig nehéz helyzet elé állítja a magyar termelőket. Európa más országaiban sem jobb a helyzet.
Januárban az export euróban számolt értéke 2,8%-kal növekedett, míg az import 2,4%-kal bővült Magyarországon a KSH előzetes adatai alapján. A külkereskedelmi többlet 430 millió euró felett alakult.
Tavaly a frissített adatok alapján 4,9 milliárd eurós többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben. Utoljára 2009-ben láttunk 5 milliárd euró alatti egyenleget, ám további drasztikus romlástól nem kell tartanunk.