Ázsia idén is lepipálja a Nyugatot növekedésben
Ázsia növekedése az év végére meghaladja az amerikai és az európai növekedést, mivel a régiót nagyrészt megkímélték a kamatsokkok - közölte a Morgan Stanley a CNBC szerint.
Ázsia növekedése az év végére meghaladja az amerikai és az európai növekedést, mivel a régiót nagyrészt megkímélték a kamatsokkok - közölte a Morgan Stanley a CNBC szerint.
Lefelé módosították az első negyedéves GDP-növekedési adatot az eurózónában az Eurostat végső becslésében, ezáltal pedig az eurózóna technikai recesszióba került.
Matolcsy György szerint előbb-utóbb csatlakozni kell az eurózónához, de ez 2030 előtt aligha érhető el. A jegybankelnök a Kossuth Rádióban azt is elmondta, hogy szerinte Európa sikeres lesz a következő évtizedben, és ebből az európai sikerből Magyarországnak nem szabad kimaradnia.
Májusban a vártnál sokkal kisebb mértékben nőttek az árak Németországban éves szinten, havi szinten pedig már csökkenést mért a német statisztikai hivatal. A vártnál sokkal jobb spanyol és francia infláció után így nagyon valószínű, hogy az eurózóna átlagos inflációja is a várt szint alatt alakul.
A vártnál jobb spanyol és francia adat után az olasz infláció belerondított a májusi képbe, a vártnál jelentősen nagyobb volt az áremelkedés mértéke.
A májusi francia infláció sokkal jobb lett a vártnál, és a tegnapi spanyol adatközléssel együtt erősíti a várakozást, hogy az eurózóna inflációja is a vártnál alacsonyabb lehet.
A fogyasztói árak éves növekedési üteme Spanyolországan 22 havi mélypontra, 3,2 százalékra lassult májusban az előző havi 4,1 százalékról - derül ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) kedden közzétett előzetes adataiból. Utoljára 2021 júliusban volt ennél alacsonyabb az éves árindex, 2,9 százalék.
A második becslésben lefelé módosították az idei első negyedéves német GDP-adatot, amely így az első becslésben közölt stagnálás helyett visszaesést mutatott. Mivel a tavalyi év negyedik negyedévében is visszaesett a gazdaság, Németország recesszióba került.
Felemás bmi-adatok jelentek meg kedd délelőtt Európában: a francia gazdaság a vártnál gyengébben muzsikálhat a következő időszakban, a német viszont kellemes meglepetést okozott.
Az európai országok közül Magyarországon volt a legmagasabb éves infláció áprilisban. Noha már idehaza is elindult a dezinfláció, a rangsorban minket követő országban gyorsabban mérséklődik az áremelkedés mértéke. Az év második felében ugyanakkor idehaza is beindulhat a jelentős inflációcsökkenés éves szinten, hiszen idehaza az év második felében láttuk a legnagyobb ársokkot.
Az előző negyedévhez mért növekedés tekintetében hátulról a negyedik, éves bázison pedig a második legrosszabb volt a magyar növekedési adat az EU-ban az első negyedévben. Emellett Magyarország azon kevés ország közt van a kontinensen, ahol recesszió van, és idehaza tart az egyik leghosszabb ideje a recesszió. Sovány vigasz, hogy van pár ország, ahol még nálunk is rosszabb a helyzet. Néhány ország adatát még nem ismerjük, és van esély rá, hogy 1-2 helyet még javulunk a rangsorban.
Az eurózóna idén 1% felett nőhet, ami azt jelenti, hogy az energiaválság után az EKB kamatemelése és a külső hatások sem fogják recesszióba taszítani a kontinenst - ezt állítja az Európai Bizottság friss előrejelzésében. A recessziót idén a legtöbb tagállam elkerülheti, jövőre pedig már kedvezőbbek a növekedési kilátások a testület közgazdászai szerint. Az inflációs kilátások viszont nem ennyire optimisták.
Csökkenőben van a banki hitelkereslet és a hitelkínálat is az eurózónában. Márciusban tovább lassult a hitelezés, különösen a lakáscélú és a vállalati hitelek esetében – mutatja az EKB friss hitelezési felmérése.
Az eurózóna elkerülte a recessziót, ennek ellenére a pénteken beérkezett GDP-adatoknak inkább negatív a fogadtatása az elemzők körében. A közgazdászok felhívják a figyelmet az eltérő tagállami dinamikákra, ami szerintük kifejezetten egészségtelen állapot, valamint figyelmeztetnek az EKB kamatemelései miatt romló gazdasági kilátásokra is. Az eurózóna növekedését ezúttal Németország fogja vissza, míg Olaszország és Spanyolország a várakozások felett tud növekedni, közülük is főleg a spanyol teljesítmény az igazán figyelemre méltó - derül ki az elemzői reakciókból.
Az Eurostat hivatalosan ma 11 órakor közli az inflációs adatot, de az uniós statisztikai hivatal adatbázisában már látszik egy szám áprilisra vonatkozóan. Könnyen lehet, hogy az adatbázisban szereplő áprilisi adat már a valós inflációs adat gyorsbecslése lesz, múlt héten ugyanis a GDP-adatok szintén több mint egy órával a közlemény előtt megjelentek az adatbázisban.
Rendkívül mozgalmas hetünk lesz, egymást érik a fontos makroadatok a héten. Jönnek inflációs adatok az eurózónából, munkaerőpiaci adatok az USA-ból, lesz hitelezési felmérés szintén Európából, valamint kamatdöntő ülést tart a két legnagyobb jegybank, a Fed és az EKB is. Ezen kívül idehaza is fontos makroadatok jönnek, nem fogunk tehát unatkozni.
A várakozásokkal ellentétben áprilisban csökkent a német infláció, ezzel pedig felébredt a remény, hogy az eurózóna átlaga is a vártnál kisebb lehet. Utóbbit a jövő hét elején közlik, és meghatározó fontosságú lehet az EKB csütörtöki kamatdöntése előtt.
Az idei első negyedévben kismértékben nőtt az eurózóna gazdasága az előző év utolsó negyedévének stagnálása után. Ezzel kijelenthető, hogy a valutaövezetben az energiaválság nem okozott recessziót, Európa megúszta az energiaárak emelkedését a gazdaság lassulásával. Az eurózóna gazdaságának teljesítménye persze így sem jó, az év második felében pedig az EKB kamatemelései miatt ismét nyomás alá kerülhet a gazdaság.
A német gazdaság stagnált az idei első negyedévben az előző negyedév visszaesése után, miközben az olasz gazdaság a várt felett növekedett. Hamarosan megismerjük az eurózóna GDP-adatát is.
Vegyes az inflációs kép eddig Európában, a francia infláció a várakozások felett, a spanyol az alatt alakult áprilisban, de mindkét indexben növekedést látunk. A GDP-ben ezzel szemben inkább pozitív meglepetést látunk eddig. Hamarosan érkeznek a német és olasz makroadatok, valamint az eurózóna GDP-adata is.
Folyamatosan törnek előre az orosz rohamcsapatok.
Akár 10 ezerrel kevesebb autó készülhet a második félévben.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.