euró

Még nem adta fel a harcot a forint, hogy áttörje a 350-et

Még nem adta fel a harcot a forint, hogy áttörje a 350-et

Ugyan eddig nem sikerült az újabb lélektani határ alá erősödnie a forintnak, de továbbra is a 350-es szinttel küszködik. A héten már úgy tűnt, hogy elbúcsúzhat ettől a magyar deviza, sikertelen lesz az újabb kitörés, azonban úgy tűnik, hogy nem adja fel a magyar deviza.

Erőre kapott a forint, de a 350 még messze van

Erőre kapott a forint, de a 350 még messze van

Szerdán átmenetileg 355 felett is járt az euró jegyzése, majd délutánra egy kicsit enyhült a nyomás a forinton. Azonban továbbra is úgy tűnik, hogy a 350-as szint már túl erős lesz a magyar devizának, csütörtök reggel pedig továbbra is inkább a gyengülés felé hajlott a forint. Délután azután erőre kapott a magyar deviza, és 353 alá került a jegyzés az euróval szemben.

Jóváhagyta Brüsszel az egyik nagy magyar fejlesztési program módosítását, 8 ezer kkv kaphat plusz pénzt

Jóváhagyta Brüsszel az egyik nagy magyar fejlesztési program módosítását, 8 ezer kkv kaphat plusz pénzt

A koronavírus-válság elleni egyik fontos kohéziós politikai intézkedés volt az ún. REACT-EU kezdeményezés, amelynek keretében 2021-2022-ben összesen 50,6 milliárd euróval „megtoldják” a tagállamok már folyamatban lévő 2014-2020-as fejlesztési programjait és most ennek keretében hagyta jóvá az Európai Bizottság a magyar GINOP nevű program kiegészítését mintegy 881 millió euró összegben.

Elszántan emeli a kamatot az MNB, de nem ez segített a forintnak

Elszántan emeli a kamatot az MNB, de nem ez segített a forintnak

Már kétszer emelt kamatot az MNB Monetáris Tanácsa az utóbbi hónapokban, az effektív kamatszint 45 bázisponttal emelkedett. Ezzel enyhült a forint egyik legfontosabb sérülékenységi mutatója, a negatív reálkamat, a feltörekvő országok között lassan a középmezőnybe tartozunk. Ebben azonban nagyobb szerepe volt az infláció júliusi visszaesésének, mint a jegybanki szigorításoknak.

Nőtt az NN csoport profitja az első félévben

A holland NN csoport működési eredményének növekedéséről jelentett az első fél év alapján, ami csaknem 4 százalékos pluszba röpítette a cég részvényárát az amszterdami értéktőzsdén csütörtökön délelőtt.

Egy argentin Párizsban: nem a 34 éves Messi hattyúdala, hanem az üzleti modell halála

Egy argentin Párizsban: nem a 34 éves Messi hattyúdala, hanem az üzleti modell halála

Az elmúlt húsz évben Lionel Messi és a Barcelona neve annyira összeforrt, hogy sokan ma még most sem tudják elképzelni az argentin karmestert más csapat mezében. Pedig lassan meg kell barátkozni a gondolattal, hiszen a hétvégén bekövetkezett, amit mindenki el akart kerülni: a 34 éves játékos búcsút intett a katalán városnak és már az is kiderült, hogy Párizsban folytatja. De hogy fordulhatott elő ez, ha mindenki meg akart állapodni? Ki hibázott, hogy nem jött össze az új szerződés?

Megállt a forint esése, 355-nél ragadt az euró

Megállt a forint esése, 355-nél ragadt az euró

A vártnál alacsonyabb, kedden közzétett magyar inflációs adat nem segített tovább erősödni a forintnak a 352-es szintről, sőt délután már gyengülni kezdett az euróval szemben, szerdán pedig már esni kezdett, de ez a 355-ös régióban elakadt. A tegnapi-mai mozgással lényegében megtört a forint rövid távú erősödő trendje és ebben szerepe lehet a lengyel kormány stabilitásával kapcsolatos aggodalmaknak is (szétszakadt a koalíció), amelyek visszahathatnak a magyar kormány EU-val folytatott vitáinak kilátásaira is.

Stabil kihasználtság mellett megugró profit a Graphisoft Parknál

Stabil kihasználtság mellett megugró profit a Graphisoft Parknál

Közzétette legfrissebb számait a Graphisoft Park, az irodaterületek kihasználtsága az elmúlt negyedévekhez hasonlóan továbbra is 94 százalékon maradt, és a legtöbb mutatóban is ezt a fajta stabilitást lehet megfigyelni, hiszen a fontosabb sorokon a tavalyi év azonos időszakához hasonló számokat közölt a cég. Ahol látszott egy nagyobb ugrás az a profit volt, amely elsősorban annak volt betudható, hogy tavaly az osztalékfizetéshez kapcsolódóan egy jelentősebb egyszeri tétel húzta vissza az adózott eredményt. A kilátásokkal kapcsolatban a 2021. évi bérleti díjbevétel és nettó eredmény előrejelzését továbbra is fenntartja a menedzsment.

Megbillent a forint az inflációs adat után - Távolodtunk a 350-es szinttől

Megbillent a forint az inflációs adat után - Távolodtunk a 350-es szinttől

A vártnál alacsonyabb júliusi inflációs adatra kedd reggel kezdetben nem reagált a forint, stabilan 352-nél maradt az euró, aztán délhez közeledve elkezdett gyengülni, amiben egy váratlanul gyenge német adatnak és az emiatt tovább erősödő dollárnak is lehetett szerepe.

Hatalmas negatív meglepetés a német gazdasági hangulatindexben - Mi történt?

Hatalmas negatív meglepetés a német gazdasági hangulatindexben - Mi történt?

Ritkán látott mértékben maradt el a Reuters-konszenzustól (56,7 pont) az augusztusi ZEW gazdasági hangulatindex, hiszen 40,4 pontra szakadt a júliusi 63,3 pontról. Mindez azt jelenti, hogy sorozatban harmadik hónapja romlik a német üzleti hangulatindex és kilenchavi mélypontra bukott, a fő mozgatórugó pedig a negyedik járványhullámtól, illetve a kínai gazdasági lassulásról való félelem lehet.

Erősebb szinten ragadt estére a forint

Erősebb szinten ragadt estére a forint

A pénteki forintesés után hétfőn erősödni tudott a magyar fizetőeszköz, az euróval szembeni jegyzések 353-ig kutottak az esti órákra. A piaci szereplők ma már a kedd reggeli friss magyar inflációs adatra koncentráltak.

Bevált az új üzleti modell, továbbra is szállítja a profitot a Waberer's

Bevált az új üzleti modell, továbbra is szállítja a profitot a Waberer's

Továbbra is javuló tendenciát mutatnak a Waberer's pénzügyi eredményei, a második negyedévben a vállalat lényegében minden fontosabb soron növekedésről számolt be a tavalyi év azonos időszakához képest, bár ez részben a bázishatásnak betudható, hiszen a tavalyi második negyedévben már erősen éreztette a hatását a pandémia. Mindemellett viszont az idei első negyedévhez képest is tovább nőtt a cég, miközben a profit 2017 óta nem látott szintre ugrott, tehát láthatóan jól muzsikál az új üzleti modell.

Bankot vesz szomszédunkban a Raiffeisen

A frissen aláírt szerződés szerint megvásárolja a francia Crédit Agricole szerbiai bankját és lízingcégét a Raiffeisen Bank International (RBI), hogy majd összeolvassza meglévő leánybankjával.

Az AVL Hungary hatalmas erőbedobással építkezik Magyarországon - Zalaegerszegen új fejlesztőintézetet hoznak létre

Az AVL Hungary hatalmas erőbedobással építkezik Magyarországon - Zalaegerszegen új fejlesztőintézetet hoznak létre

Az AVL Hungary sikeresen vészelte át a koronavírus-járvány első három hullámát, munkavállaóinkat megtartottuk, érdi irodaházunk építését befejeztük, Zalaegerszegen és Kecskeméten zajló fejlesztéseink pedig rendben haladnak – jelentette ki Dirk Janetzko a Portfolio-nak adott interjújában. Az osztrák tulajdonban lévő autóipari kutatóvállalat vezérigazgatója beszélt arról is, hogy elkötelezettek Magyarország, azon belül pedig Zalaegerszeg iránt, ahol hamarosan egy hétmillió eurós beruházás keretében új fejlesztőintézetet létesítenek.

Nem tud rontani a forint, ma is megy tovább - Már 353 alatt az euró

Nem tud rontani a forint, ma is megy tovább - Már 353 alatt az euró

Csütörtökön tovább erősödött a forint az euróval szemben, így a 355-ös szintet is kezdi elhagyni a jegyzés. A következő fontos lépcsőfok a 350-es újabb lélektani határ lehet, azonban jövő kedden érdemes lesz figyelni a friss inflációs adatra, ami a forint sorsát is meghatározhatja.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.