Még a február 23-i előrehozott választások előtt elfogadhatja a Bundestag azt a kormányzati energiaügyi csomagot, amelynek egyik kulcseleme a szélerőműparkok bizonyos előzetes engedélyezési eljárásainak eltörlése. A javaslatot a parlamenti frakciók többsége – köztük a kormányzati pozícióra esélyes CDU/CSU is – támogatja. A törvénytervezet azonban – a megújulóenergia-iparág szerint – több helyszínen „általános és aránytalan” elutasításokat eredményezhet, és így számos új szélerőmű megvalósulását akadályozhatja - írta meg a Bloomberg.
Január 12-től alkalmazható az új Egészségügyi Technológiaértékelési (HTA) rendelet, amely az innovatív gyógyszerek és orvostechnikai eszközök elérhetőségét hivatott javítani az EU-ban. Az új keretrendszer megkönnyíti a tagállamok közötti együttműködést, gyorsabb és megalapozottabb döntéshozatalt téve lehetővé.
A Bloomberg értesülései szerint Joe Biden leköszönő amerikai elnök még a hivatali ideje vége előtt aláír egy elnöki rendeletet, amely a geotermikus energia hasznosítását ösztönzi az adatközpontok energiaellátásának támogatására. A rendelet egy versenyeztetési folyamatot hozna létre a vállalatok számára, hogy szövetségi földterületeken építhessenek adatközpontokat, egyúttal felgyorsítaná az ilyen jellegű beruházások engedélyezését. Bár előfordulhat, hogy ezt a hivatalba lépő Donald Trump gyorsan vissza is vonja, de nemrég úgy nyilatkozott, hogy elnöksége alatt prioritás lesz a mesterséges intelligencia (AI) alapú adatközpontok energiaszükségletének biztosítása.
Az amerikai gyógyszerfelügyelet befogadta a Richter és partnere, a Hikma engedélykérelmét egy, a csontritkulás és csontáttétek okozta törések kezelésére szolgáló bioszimiláris készítményre – jelentette be a vállalat.
Gyorsított jóváhagyási eljárásban részesülnek az Egyesült Államokban legalább egymilliárd dollárt befektető vállalatok vagy magánszemélyek - ígérte Donald Trump megválasztott amerikai elnök a Truth Social platformon.
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) humán gyógyszerekkel foglalkozó bizottsága (CHMP) csütörtökön bejelentette, hogy javasolja az Eisai és a Biogen által kifejlesztett Leqembi nevű készítmény jóváhagyását korai stádiumú Alzheimer-kórban szenvedő betegek kezelésére. A döntés jelentős fordulatot jelent, mivel a hatóság korábban elutasította a gyógyszer engedélyezését.
Debrecenben az EVE Power és a CATL beruházásai is haladnak, de a Népszava hétfői cikke szerint egységes környezethasználati engedélye egyelőre egyik üzemnek sincs. Frissítés! Hétfő este a cikkben érintett egyik akkumulátorgyár, a CATL kommunikációs ügynöksége cáfoló közleményt juttatott el szerkesztőségünknek (lásd alább), amelynek a lényege az, hogy 2023 februárja óta igenis rendelkezik egységes környezethasználati engedéllyel a beruházó, és "az időközben többször módosított engedély jelenleg is végleges és végrehajtható". Frissítés 2! A sajtóhírre kedden Facebook-posztban reagált Joó István, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója és a Külgazdasági és Külügyminisztérium befektetésösztönzésért és kiemelt magyarországi nagybefektetések megvalósításáért felelős kormánybiztosa is, aki azt hangsúlyozta, hogy igenis van végleges egységes környezethasználati engedélye a debreceni CATL-nek. Emellett a Samsung SDI gödi gyáráról és a szintén debreceni Eve Power beruházásának engedélyeiről is rögzített tényeket.
Egy svéd környezetvédelmi bíróság csütörtökön engedélyezte egy nukleáris hulladéktároló építését Svédország három atomerőművének egyikénél, a Stockholmtól mintegy 130 kilométerre északra fekvő Fonsmarkban.
A Gilead Sciences bejelentette, hogy 120 alacsony és közepes jövedelmű országban elérhetővé teszi a lenakapavir nevű HIV-megelőző gyógyszer olcsóbb változatát. Az évente kétszer, injekció formájában adott készítmény komoly eredményeket mutatott a HIV megelőzésében klinikai vizsgálatok során, azonban a magasan fertőzött országok egy része nem került fel a listára - írta a The Guardian.
Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) jóváhagyta a Zevra Therapeutics új gyógyszerét egy ritka és halálos genetikai rendellenesség kezelésére. Ez az első engedélyezett terápia erre az állapotra.
A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) engedélyezte csütörtökön az Alzheimer-kór kezelésére szolgáló Leqembi nevű gyógyszer forgalomba hozatalát.
A brit Pénzügyi Felügyeleti Hatóság (FCA) hétfőn bejelentette, hogy két átfogó felülvizsgálatot indít a kiskereskedelmi magatartási és biztosítási szabályok terén. Az intézkedés célja a költségek csökkentése és a versenyképesség növelése, miután az új fogyasztóvédelmi kötelezettségek már egy éve érvényben vannak.
Az angliai egészségügyi kiadásokkal foglalkozó felügyelő szerv, a National Institute for Health and Care Excellence (Nice) blokkolta az AstraZeneca és a japán Daiichi Sankyo cégek által kínált Enhertu nevű gyógyszer mellrák elleni alkalmazását, mert az túl drága - írta a Financial Times.
Az Egyesült Arab Emírségek első alkalommal adott ki lottóengedélyt, és ezzel újabb lépést tett a kaszinók és más szerencsejátékok legalizálása felé – írja a Bloomberg.
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatósága nem engedélyezte az Eisai és a Biogen által kifejlesztett Leqembi nevű kezelést, amelyet korai Alzheimer-kórban szenvedő betegek számára szántak. A döntés hátterében az áll, hogy a kezelés súlyos agyduzzanatot okozhat, miközben csak csekély mértékben lassítja a kognitív hanyatlást.
A biztonságos, szigorú feltételeknek megfelelő működtetés minden ipari üzemmel szemben elvárás, ezért kötelező lesz a környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása valamennyi típusú akkumulátor és részegységei gyártását, valamint az akkumulátorhulladék kezelését végzők számára, olvasható az Energiaügyi Minisztérium közleményében. A tárca szerint a környezetvédelmi engedélyezés módosítása megteremti az egységes hatósági gyakorlatot és kiszámíthatóbb, rövidebb eljárást tesz lehetővé.
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.
Új felmondás érkezett.
Ritkán látunk ilyen gyenge aukciós lefedettséget.
Ezt a típust keresi a többség.
Kemény nap vár a forintra, az EKB kamatdöntése már csak jutalomjáték lesz.
Nagyon mellé lőttek az előzetes várakozásaikban az elemzők.
Geopolitikai fegyver kerülhet az EU kezébe.
Az ALTEO szakértőivel beszélgettünk.
Erről és a magyar nyugdíjasokról volt szó a keddi Checklistben.