Sikeresen átállt a nagy áramtermelő erőmű szénalapú tüzelésre a Dnyeszter Menti Köztársaságban csütörtökön, így legalább áramhiány nem fenyegeti az orosz szakadár régiót amiatt, hogy újév napjától leállt az orosz gáztranzit Ukrajnán át, és emiatt ez a régió is elesett az erőmű fő üzemanyagától.
A megemelkedett kamatok és a visszaeső áramárak miatt kinyúló megtérülési idő miatt jócskán esett a lakossági napelemek iránti igény Európa legnagyobb napelemes piacán, Németországban, ami komoly stresszt okozott már eddig is a napelem forgalmazók között, elbocsátásokat, cégbezárásokat okozva, mindez pedig a német klímacélokat is veszélybe sodorja – írja körképében a Financial Times. 2024-ben feltehetően 16 GW új napelemes kapacitás jött létre Németországban, ami bár magasabb a 2023-as rekordot jelentő 15 GW-nál, és sokkal magasabb, mint a háború kitörése évében, 2022-ben láttot 7,4 GW, de még így is elmarad attól az évi 19 GW-nyi ütemtől, amelyet minden évben telepíteni kellene 2030-ig ahhoz, hogy az ország 2045-re tényleg elérje a karbonsemleges működési célját.
Badra Gunba, a hivatalosan Grúziához (Georgia) tartozó, de orosz megszállás alatt álló Abházia ideiglenes elnöke szombaton bejelentette, „humanitárius katasztrófával” néznek szembe a súlyosbodó energiaválság miatt – írja a Reuters.
Ukrajna nem támogatja a magyar kormány által felvetett karácsonyi tűzszünet lehetőségéről, az orosz gáztranzit év végi leállítása pedig ténykérdés. – mondta el Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Unió csúcstalálkozóján tartott sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta, hogy a békét nem lehet a konfliktus "befagyasztásával" elérni, valamint követelte az országának szánt védelmi rendszerek gyors érkezését.
A német Bild azt írja, a rendkívüli időjárási helyzet miatt rekordot döntött az áramár, és már elkezdtek bezárni az első üzemek is, amelyek nem tudják kigazdálkodni a hatalmasra nőtt összeget.
Leállt a hivatalosan Grúziához tartozó, de orosz megszállás alatt lévő Abháziában az Enguri vízierőmű, emiatt a teljes régióban megszűnt az áramellátás – írja a The Kyiv Independent.
Az energiaválság, az infláció és a kormányzati adópolitikai változások új kihívásokat hoztak a magyar települések számára. A rendelkezésre álló saját források folyamatosan csökkennek és a bankszektor felelőssége nagy, hogy fenntartsák az önkormányzatok likviditását. Milyen stratégiák segíthetnek a kisebb települések finanszírozási problémáin, és milyen szerepet játszhat a bankszektor az önkormányzatok stabilitásának támogatásában. Többek között ezekről kérdeztük Aladics Sándort, az OTP Kereskedelmi Banki Divíziójának igazgatóját.
Napról napra felfelé araszol az euró árfolyama, tegnap 415,3-ig kúszott fel a forintkurzus, most ez jelenti az új kétéves mélypontot a hazai fizetőeszközünknél. Ennél gyengébb szinteket csak 2022 második felében, az energiaválság mélypontján láttunk. Ma reggel még közel volt ehhez a mélyponthoz a forint, a nap második felében viszont már erősödik.
A forint kilátásairól is szó lesz jövő heti klubunkon, ahol szakártőkkel Trump hatalomra kerülésének várható hatásait beszéljük át.
Meghatározták az európai gáztárolók jövő évi feltöltési célértékeit - közölte az Energiaügyi Minisztérium. Az ukrán gáztranzit körüli bizonytalanságok miatt a téli és tavaszi célértékek Magyarország esetében is magasabbak az ideieknél.
Az európai energiapiac újabb kihívásokkal néz szembe, miközben a kontinens még mindig küzd a két évvel ezelőtti energiaválság következményeivel. A gáztartalékok gyors kimerülése és az orosz ellátás bizonytalansága ismét feszültté teszi a helyzetet, ami az árak emelkedésében és a gazdasági nehézségek fokozódásában mutatkozik meg - számolt be a Bloomberg.
Az önkormányzati piac 2014 óta, a konszolidáció befejezését követően folyamatos bővülést mutat, és ezzel párhuzamosan az OTP Bank piaci részesedése is növekszik, az elmúlt öt évben meghaladta a piac bővülésének ütemét. A konszolidáció óta eltelt időszakban az önkormányzatok hitelállománya ötszörösére, betétállománya pedig háromszorosára nőtt. 2016 végétől, a feladatok átszervezését követően, megtakarításaik jelentős mértékben emelkedtek, követve az adóbevételek éven belüli ciklikusságát. Az energiaválság és az infláció azonban jelentősen megnövelte a működési költségeket - ezzel egyidejűleg a központi kormányzat egyes adóbevételeket, például az iparűzési adót csökkentette. Ennek következtében számos önkormányzat, különösen a kisebb településeken, likviditási problémákkal küzd, ami azt is jelenti, hogy megnövekedett az igény a likvid hitelezés iránt. Az OTP Bank októberben megjelent, egyszerűsített önkormányzati folyószámla-hitele ebben segít: a Portfolio a termék részleteiről és az önkormányzatok gazdálkodásának kihívásairól kérdezte Aladics Sándort, a pénzintézet Kereskedelmi Banki Divízójának igazgatóját.
Németország visszatérése az atomenergiához logikus és racionális lépés lenne - jelentette ki szerdán Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vezetője.
A francia áramexport idén rekordot dönthet, miközben az ország energiaellátása stabilnak ígérkezik a téli hónapokra. Az atomenergia-termelés helyreállása és a kedvező időjárási viszonyok hozzájárultak az energiaárak csökkenéséhez, ami enyhítheti a 2022-es válság hatásait.
A szeles és naperőműves termelés visszaesése/kiesése miatt újra extrém áramárak alakultak ki Európa nagy részén az esti csúcsfogyasztási órákra, ami például Magyarországon azt jelenti, hogy holnap este 5 és 6 óra közöttre 775 eurós, extrém magas nagykereskedelmi áramár született.
Az ukrajnai háború jelentős pszichológiai-, társadalmi- és gazdasági hatásokat váltott ki Európában, különösen az energiaszektorban, ahol az energiaellátás biztonsága vált a legnagyobb kihívássá, miközben az árak drámai módon emelkedtek. Az oroszországi földgáz- és kőolajszállítások lassulása/megakadása arra kényszerítette a kormányokat, hogy felülvizsgálják energiaügyi politikájukat, miközben a polgárok is alkalmazkodtak, új viselkedésmintákat követve, és alulról szerveződő kezdeményezések révén hozzájárulva a megújuló energiaforrások fejlesztéséhez és elterjedéséhez. Ezek az erőfeszítések, különösen a háztartások által létesített napenergiával működő erőművek és az alternatív fűtési megoldások, például hőszivattyúk alkalmazása, a helyi energiaforrások használata felé való elmozdulásra utalnak. A decentralizált megújuló energiarendszerek lehetővé teszik a közösségek számára, hogy saját energiafogyasztásuk felett nagyobb ellenőrzést gyakoroljanak, ezáltal növelve ellenállóképességüket (akár katonai támadásokkal szemben is), és függetlenségüket a külső energiaszolgáltatóktól. Ez az átalakulás nem csupán a fenntartható jövőhöz járul hozzá, hanem jelentős mértékben csökkentheti az energiaköltségeket is. Fontos azonban kiemelni, hogy a válság súlyosbította az energia-szegénységet is számos háztartás számára.
Meghaladja a november 1-re előírt 90%-os töltöttségi célt a magyar föld alatti gáztárolók együttes töltöttsége, így február, május, július és szeptember után ezt a célt is sikeresen kipipálta az ország – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében az Energiaügyi Minisztérium. A tárca az elmúlt hetek szokatlanul enyhe időjárása nyomán arra is felhívja a figyelmet, hogy az egész éves földgázfogyasztás 8 milliárd köbméter alatt maradhat a várakozások szerint, ami azt jelenti, hogy jelentősen kevesebb energiahordozót használ el az ország, mint akárcsak néhány évvel ezelőtt.
Elképesztő erőben van a spanyol gazdaság, a harmadik negyedéves GDP-adatok messze felülmúlták a várakozásokat. Európa negyedik legnagyobb gazdasága úgy tud jelentős tempóban bővülni, hogy közben a kontinens nagy része kifejezetten gyengén teljesít.
A mesterséges intelligencia Európai Uniós szabályozásával kapcsolatban fogalmazott meg kritikát a német SAP vezérigazgatója. Christian Klein szerint a túlzott szabályozás hátráltathatja az európai vállalatok versenyképességét a globális piacon - írta meg a CNBC.
Péntek estére teljes sötétségbe borult a kommunista Kuba, miután leállt legnagyobb és leghatékonyabb áramtermelője, az Antonio Guiteras hőerőmű. Az éjszaka folyamán azonban lassan elkezdett helyreállni a karibi szigetország áramszolgáltatása – írja a Reuters.
Szabó Gergely az európai energiarendszer ellentmondásairól és az energiaválságra adott reakciókról, illetve a dekarbonizációs célokkal kapcsolatos kihívásokról beszélt ma a Portfolio Energy Investment Forum 2024 konferenciáján. A szakember többek között kiemelte: véget ért az olcsó energia kora Európában és visszaesett az energiaintenzív iparágak versenyképessége,