energia

Pont mától nyílt meg a kisbenzinkutak állami támogatása, amikor tömegesen bezártak országszerte

Pont mától nyílt meg a kisbenzinkutak állami támogatása, amikor tömegesen bezártak országszerte

Miután mától sok vidéki kisbenzinkút bezárt a túl kevés és késlekedő állami kompenzáció miatt, kiadott pénteken délután az Agrárminisztérium egy közleményt, amelyben azt jelezte, hogy 18,5 milliárd forintos keretet különített el a kormány és éppen mától nyílt meg a támogatás igénylésének lehetősége az elektronikus felületen. A közlemény szerint akik igénylik a támogatást, azok már augusztusban hozzájuthatnak a pénzhez.

Bemondta az elnök: a rezsiemelés olyan cunamit okoz, ami őszre 480 forint alá küldheti az üzemanyagárakat

Bemondta az elnök: a rezsiemelés olyan cunamit okoz, ami őszre 480 forint alá küldheti az üzemanyagárakat

„Nagyon sok benzinkút van ma zárva Magyarországon”, mert tartják magukat az augusztus 19-20-ra meghirdetett tiltakozó akcióhoz, ezért a hétvégi vidéki utakra mindenki csak tele tankkal induljon el – tanácsolta az RTL ma reggeli műsorában Egri Gábor. A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke egy olyan jóslatot is megfogalmazott, miszerint az augusztus 1-től bekövetkezett céges és lakossági rezsiemelés olyan „árcunamit” fog okozni, ami beomlasztja majd az üzemanyag-keresletet, ezért szerinte október közepe körül akár már a 480 forintos hatósági ár alatt is tankolhatunk majd, ehhez persze a forint erősödése is kellene. Frissítés! Cikkünk mejelenése után adta ki az Agrárminisztérium a közleményt, miszerint pont mától nyílt meg a kisbenzinkutak támogatásának elektronikus igénylőfelülete.

Sokkoló áram- és gázszámlákat kapnak a magyar cégek, csődhullám is jöhet

Sokkoló áram- és gázszámlákat kapnak a magyar cégek, csődhullám is jöhet

A rendkívüli magasságokba emelkedő tőzsdei gáz- és áramárak mellett sokkoló gáz- és áramár ajánlatokat kapnak a magyarországi cégek a kereskedőktől, hiszen közeleg az új gázév októberi kezdete, illetve augusztus 1-től kikerült a kkv-kör jelentős része a rezsicsökkentéssel védett körből – mutat rá a Telex körképe.

Kormányzati fordulatot említett Palkovics László: a szélenergiába is befektetések indulhatnak Magyarországon

Kormányzati fordulatot említett Palkovics László: a szélenergiába is befektetések indulhatnak Magyarországon

A földgázalapú rendszereken egész Európában, így Magyarországon is változtatni kell és ennek egyik elemeként idehaza a naperőművi kapacitások a mostani 3 gigawattról már jövő év végére 8 gigawattra ugorhatnak, és a geotermikus, illetve szélenergiába való beruházásokkal együtt 16 milliárd eurónyi fejlesztés valósulhat meg a következő évtizedben – jelentette ki a török Anadolu hírügynökségnek adott interjúban Palkovics László. A technológiai és ipari miniszter hadiipari együttműködéssel és a Bayraktar drónnal kapcsolatos jelzéseit egy külön másik cikkben írtuk meg.

Kimondták: akkor is jöhet a német gázválság, ha teljesen feltöltenék a tárolókat az ősz végére

Kimondták: akkor is jöhet a német gázválság, ha teljesen feltöltenék a tárolókat az ősz végére

Még akkor is csak 2,5 hónapra elegendő gáztartaléka lenne Németországnak, ha novemberre a mostani 78%-ról 95%-ra fel tudná tölteni a gáztárolóit, de utóbbi célt gyakorlatilag lehetetlen elérni, így a tél második felében a gázválság nagyrészt azon múlik, hogy az oroszok mennyi gázt küldenek Németországba – rajzolódik ki a Portfolio kalkulációiból és a német Szövetségi Hálózati Ügynökség vezetőjének friss nyilatkozataiból. Sőt, Klaus Müller arra is figyelmeztet, hogy több évig tartó súlyos kihívások látszanak, azaz nem is a most következő tél lesz a leghúzósabb a gázpiacon.

Féléves mélyponton az olajár

Féléves mélyponton az olajár

Hathónapos mélypontra esett a mai kereskedésben az olajár, miután ismét erőre kaptak a recessziós félelmek, annak ellenére, hogy az Egyesült Államokból a vártnál alacsonyabb nyersolaj-és benzintartalék-adatok érkeztek.

Lecsavarta Oroszország az európai gázcsapokat, és ezért példátlan negatív rekord felé halad

Lecsavarta Oroszország az európai gázcsapokat, és ezért példátlan negatív rekord felé halad

Mivel az első hét és fél hónapban 13,2%-kal 274,8 milliárd köbméterre csökkent az orosz Gazprom gázkitermelése, így nagyon valószínűtlen, hogy elérné év végére a 400 milliárdos határt, így az idei tényadat példátlan negatív rekord lesz Oroszország újkori történelmében – mutattak rá az orosz Energetikai Fejlesztési Központ elemzői. Mindez azért különösen lényeges, mert még április végén is, tehát a háború kitörése után két hónappal is, azt vázolta a Gazprom vezetője, hogy idén közel 500 milliárd köbméteres gázkitermelésük lesz.

Fontos megállapodást kötött ma a német kormány a téli gázhiány enyhítésére

Fontos megállapodást kötött ma a német kormány a téli gázhiány enyhítésére

Egyetértési megállapodást írt ma alá a német kormány három céggel arra, hogy már az idei télen két úszó tárolót és újragázosító egységet helyezzenek üzembe az Északi-tenger partján cseppfolyósított földgáz (LNG) fogadására, hogy a téli relatív gázhiányt ilyen megoldással enyhítsék.

Elképesztő gázárat mondtak be az oroszok, ami a magyar rezsicsökkentés új szabályait is felboríthatja

Elképesztő gázárat mondtak be az oroszok, ami a magyar rezsicsökkentés új szabályait is felboríthatja

Egészen elképesztő gázárat mondott be ma a téli hónapokra a Gazprom, hiszen gyakorlatilag azt vázolta, hogy további legalább 60%-os áremelkedés várható. Ha ez bekövetkezne, az azt jelentené, hogy egy köbméter gáz tőzsdei ára a mostani 950 forint körülről 1600 forint fölé ugrana, így komolyan felvetődne az a kérdés is, hogy mi lesz a magyar rezsicsökkentés frissen bejelentett szabályaival. Most ugyanis úgy néz ki a helyzet, hogy az átlagfogyasztás feletti részre köbméterenként augusztustól 732,4 forintot, októbertől 752,5 forintot kell fizetnie a lakosságnak „piaci” árként, a januártól érvényes árakról még nincs döntés, de közben a Gazprom az idei számoktól közel 1000 forinttal magasabb tényleges piaci árat vetített előre.

Óriási fordulat Németországban: mégsem állítják le az utolsó három atomerőművet!

Óriási fordulat Németországban: mégsem állítják le az utolsó három atomerőművet!

A Wall Street Journal kedd kora esti információi szerint hatalmas fordulatként mégsem állítja le idén év végén a három megmaradt atomerőművét Németország, hanem tovább fogja azokat működtetni, hogy a téli gázválságból adódó kihívásokat tompítani tudja. Könnyen lehet, hogy a gázárak ma késő délutáni napon belüli csökkenése már ezzel a nagy jelentőségű hírrel függ össze, igaz még mindig rendkívüli magasságokról beszélhetünk. Frissítés! Később a Reuters érdeklődésére a német kormányszóvivő azt hangsúlyozta: a kormány még nem hozott döntést a három megmaradt atomerőmű ügyében (ezt a lap sem állította), az majd csak azután történik meg, hogy beérkeznek az energiapiaci stressz teszt eredményei. Ezzel lényegében érvényben hagyta az alább részletesen kifejtett eredeti sztori fő állítását, hogy a kormány a döntést majd a következő hetekben fogja meghozni, amint befejezi az energiapiaci elemzést.

Csökken a Gazprom gáztermelése idén

Csökken a Gazprom gáztermelése idén

A Gazprom az idén év elejétől augusztus 15-ig 274,8 milliárd köbméter földgázt termelt a nem végleges adatok szerint, ez 13,2 százalékkal (41,7 milliárd köbméterrel) kevesebb a tavalyi azonos időszakinál - közölte a társaság kedden.

Őrült magasságba ugrott a piaci áram- és gázár

Őrült magasságba ugrott a piaci áram- és gázár

Kedd reggel tovább emelkedett a tőzsdei gázár, mely így 230 euró felett volt. Az utóbbi napokban az európai áramárak is elszabadultak, két hónap alatt megduplázódtak. A téli fűtési szezon közeledtével a piacon egyre nagyobb lehet a nyomás, főleg akkor, ha az orosz szállítások is akadoznak.

Tovább esik az olajár

Tovább esik az olajár

Esik az olajár a ma reggeli kereskedésben, miután a Kínából érkező hírek ismét felerősítették a globális recesszióval kapcsolatos félelmeket. A két benchmark olajfajta árfolyama 1 százalék körüli mínuszban áll.

Ugrik az egyházak rezsiszámlája is, egyeztetésbe kezdtek a kormánnyal

Ugrik az egyházak rezsiszámlája is, egyeztetésbe kezdtek a kormánnyal

Mivel a paplakások, parókiák kivétellével az egyházi ingatlanok is kikerültek a rezsicsökkentéssel védett intézményi körből, ezen ingatlanok rezsiszámlái is nagy mértékben emelkednek, és ezért elindult a háttérben egy szakértői szintű egyeztetés a kormánnyal a felmerülő kérdésekről – írja a Mandiner.

Megszólalt a szakértő Európa legnagyobb atomerőművének válságáról: radioaktív kibocsátás lehet a vége

Megszólalt a szakértő Európa legnagyobb atomerőművének válságáról: radioaktív kibocsátás lehet a vége

Az utóbbi napokban tüzérségi támadások érték a zaporizzsjai atomerőművet, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség lehetséges „nukleáris katasztrófára” figyelmeztetett. Aszódi Attila energetikai szakértő szerint a csernobilihez hasonló atomkatasztrófától nem kell tartani, de nagyon súlyos a helyzet, rengeteg a bizonytalanság.

Ismét jön az orosz kőolaj Magyarországra a Barátság vezetéken

Ismét jön az orosz kőolaj Magyarországra a Barátság vezetéken

Szerdáról csütörtökre virradó éjszaka óta folyamatosan érkezik kőolaj Magyarországra is a Barátság kőolajvezetéken, miután a Mol átvállalta az orosz fél által fizetendő tranzitdíjat – adta ki csütörtök reggel a közleményt a Technológiai és Ipari Minisztérium. A tárca hangsúlyozta, hogy a hazai ellátás a néhány napos szünet ellenére nem volt veszélyben, hiszen hazánk több hétre elegendő tartalékkal rendelkezik.

Megszólalt az Energiahivatal, hogy miért emelkedik egyszer 20 forinttal októberben a gázár

Megszólalt az Energiahivatal, hogy miért emelkedik egyszer 20 forinttal októberben a gázár

Azért emelkedik a gázév kezdetétől, október elsejétől 20 forinttal 752,5 forintra az átlagfogyasztás feletti részre a gáz ára a lakosság számára, mert ekkor követi le a tarifa a rendszerhasználati díjak változásait – jelezte a Portfolio kérdésére a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal. Azt is rögzítette a Hivatal, hogy bár a rezsicsökkentés módosításáról szóló rendeletek a kedvezményes gázmennyiség kapcsán köbmétert és megajoule-t is említenek, de az egyetemes szolgáltatónak az elhasznált hőmennyiség alapján, tehát a megajoule értékek alapján kell kiállítania a számlákat.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.