Az amerikai vámok nem csak jelentős drágulást hozhatnak a kínai importtermékeken, de fennáll annak a veszélye is, hogy a kisebb importőrök nehezen tudják majd fenntartani a biztonsági előírásokat a Kínából származó élelmiszerek esetében - írta a Food Safety News.
Lázár János építési és közlekedési miniszter törvényjavaslatot nyújtott be az állami építési beruházások átláthatóbbá tételéről. A javaslat célja a teljes alvállalkozói lánc feltárhatósága és a közbeszerzésekből kizárt vállalkozók közvetett részvételének megakadályozása - olvasható az Országgyűlés oldalán.
Több száz távol-keleti üzemeltetésű boltot, étteremet vizsgáltak a fogyasztóvédők, a lezárult országos célellenőrzésen mintegy 20 millió forint bírságot szabtak ki, és 15 éttermet zártak be - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) pénteken.
Behozatali tilalomról és célzott ellenőrzésekről döntött csütörtökön az osztrák kormány a Magyarországon és Szlovákiában megjelent ragadós száj- és körömfájás miatt.
Átfogó piacfelügyeleti ellenőrzésbe kezd az energiacímkézés terén a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), és a szakmai felügyelete alá tartozó a kormányhivatalok, a vizsgálatok kiterjednek a hagyományos és az online kereskedelmi forgalomra egyaránt - jelentette be a hatóság szerdán.
A Müller Drogéria Magyarország Bt. Alnatura burgonyachips tengeri sóval 125 gramos termék fogyasztói visszahívását kezdeményezte a termékben esetlegesen jelen lévő idegen anyag (fadarabok) jelenléte miatt - közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
A kiskereskedelmi adót a webáruházaknak is fizetniük kell, ha az árbevételük eléri az 500 millió forintot; az adó mértéke 3 milliárd forintig 0,15 százalék - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleményében.
A tajvani parti őrség egy jelöletlen, feltehetően kínai hajót fogott el a sziget északnyugati vizein. A hatóságok szerint a jármű illegális üzemanyag-utánpótlást biztosíthatott más kínai hajóknak a térségben - tudósított a Taiwan News.
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki február 26-i határozatával a K&H Bankra a pénzátutalások kapcsán feltárt belső szabályozási és IT hiányosságok okán, illetve a folyamatba épített kontrollok nem megfelelő alkalmazása miatt. Bár a most azonosított problémák nem veszélyeztetik az intézmény biztonságos működést, azok mielőbbi kiküszöbölése elvárt a banktól - közölte az MNB.
A száj- és körömfájás terjedésének megakadályozása érdekében egész Szlovákiában fokozott rendőrségi ellenőrzéseket végeznek. Egy nap alatt több mint 4100 járművet vizsgáltak át, különös tekintettel az állatszállító járművekre - tudósított az Új Szó.
A belgiumi Charleroi repülőterén a poggyászokba rejtett robbanóanyagokat nem mindig veszi észre a légikikötő biztonsági szolgálata - közölte a belga közszolgálati televízió az internetes oldalán a témában lefolytatott vizsgálatokra hivatkozva.
A horvát hatóságok folytatják az illegális építkezések elleni fellépést az Isztriai-félszigeten: csak Umagban 38 épületet bontanak le a héten. Az érintett ingatlanok között nyaralók és melléképületek is találhatók - tudósított a Croatia Week.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb jelentése a Magyar Nemzeti Bank (MNB) működéséről súlyos hiányosságokat tárt fel az intézmény gazdálkodásában, különös tekintettel az ingatlanberuházásokra és a pénzügyi kontrollokra. Az elmúlt hetekben a sajtó többször is foglalkozott azzal, hogy Matolcsy György elnöksége alatt a jegybanki alapítványi vagyona veszélybe kerülhetett, mivel számos szabálytalanság történhetett. A tavaly lefolytatott vizsgálat most nyilvánosságra hozott jelentése alapján a székház felújításánál is több problémát megállapítottak. A jelentés függelékébe került Matolcsy György és Windisch László, az ÁSZ elnökének feszült hangvétele levelezése is, amely erős ellentétekről árulkodik.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) kiemelt figyelemmel kíséri az árak alakulását, különösen az alapvető élelmiszerek esetében. A hatóság határozottan fellép minden indokolatlan áremeléssel szemben. Az NKFH ezért a szakmai irányítása alá tartozó kormányhivatalokkal azonnali ellenőrzésbe kezd az árrésre, a készleten tartásra és a saját márkás termékek arányára vonatkozó előírások betartása érdekében - közölte az NKFH.
Megjelent a rendelet a szálláshelyek kötelező minősítési eljárásáról, amely 2025. március 16-tól lép életbe. A rendelet részletesen meghatározza a különböző szálláshelytípusok minősítési követelményeit és az eljárás menetét, biztosítva ezzel a vendégek számára a megbízható, ellenőrzött információkat a szálláshelyek minőségéről - olvasható a Magyar Közlönyben.
A Nemzeti Adóhivatal (NAV) munkájában nagyobb fókuszt kap az egyes adateltérések kiszűrése és javíttatása, melyhez 2025-ben egy új jogintézmény, az adategyeztetési eljárás is a hatóság rendelkezésére áll, amellyel tovább fehérítheti a gazdaságot - mondta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke, amikor sajtótájékoztatón mutatta be a hivatal 2025-ös ellenőrzési tervét kedden.
Csendes, de mínuszos kereskedést hozott a csütörtök.
Május 23-ig várnak választ.
A lépés hátterében a létszámcsökkentések állnak.
Begyorsultak a célárvágások..
Estek a piacok a beszéd hatására.
Nagymamáink receptjével ér el nemzetközi sikereket a magyar márka.
Egyre nő a közvetett veszteség, a tejiparban és a sertéságazatban is jelentősek a fennakadások.