Fokozatosan lazítják az új típusú koronavírus-járvány terjedésének lassítása céljából bevezetett korlátozásokat hétfőtől India vidéki területein, újraindulhat az ipari és mezőgazdasági termelés, folytatódhatnak az építkezések.
A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetre és az egészségügyi intézmények előtt álló kihívásokra tekintettel a Richter Gedeon Nyrt. intézményenként 2 millió forinttal támogatja azon kórházakat, egészségügyi szakrendelőket, amelyekkel a Richter Egészségváros programsorozat keretében együttműködött az elmúlt 10 év során.
Spanyolországban az elmúlt 24 órában 399-cel nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, ami a tegnapi 410-nél is alacsonyabb érték és egyben a legalacsonyabb növekedési ütemet jelenti egy hónapos távlatban - írja CNN.
Néhányhetes gyártási szünet után hétfőn újraindította a termelést pozsonyi gyárában a Volkswagen - jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség hétfőn.
Lombardiában már a korlátozások enyhítésére készülnek, közben az olasz egészségügyi miniszter arra figyelmezteti a lakosságot, hogy még nem nyertek a koronavírussal szemben - írja a CNN.
A CIG Pannónia intézkedéseket hozott, illetve hajtott végre a COVID-19 járvány előidézte rendkívüli helyzet hatásainak ellensúlyozására, egyrészt a munkavállalóik védelme, másrészt az értékesítés fenntartása érdekében - olvasható a társaság közleményében.
Több mint 150 vezető ausztrál közgazdász arra figyelmeztette hétfőn a kormányt, hogy ne lazítson a koronavírus-járvány megfékezésére hozott közösségi távolságtartás szabályain, jóllehet a fertőzési ráta több hetes mélypontra süllyedt a szigetországban.
Miközben Magyarországon van hivatalosan az egyik legalacsonyabb koronavírus-esetszám Európában, és a halottak száma sem kimagasló, addig hatalmas készültség van a magyar kórházakban és a kormány a járvány miatt rendkívül rövid idő alatt, a fokozatosság elvét nagyrészt figyelmen kívül hagyva alapjaiban alakítja át az egészségügyi ellátórendszert. A két dolog látszólag nem fér meg egymás mellett, cikkünkben bemutatjuk, hogy mi lehet a magyarázata annak, hogy a kormány a „legrosszabb forgatókönyv” bekövetkezésére készül a kórházakban, felvállalva annak beláthatatlan következményeit. Egyúttal arra is rámutatunk, hogy ez a mostani taktika miért nem előnyös a jövőben várható korlátozó intézkedések feloldásakor.
Az alábbiakban Kásler Miklós Emmi-miniszter nyílt levelét közöljük, aki ezt Kincses Gyulának, a MOK elnökének címezte. A MOK korábbi levele itt olvasható.
Meghaladta vasárnapra a 25 millió fontot (10 milliárd forintot) azoknak az adományoknak az értéke, amelyeket egy százéves angol katonaveterán gyűjtött a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára az új koronavírus okozta járvány elleni küzdelem segítésére.
A vasárnap ismertetett legújabb statisztika szerint átlépte a 120 ezret az új koronavírus okozta fertőzések száma Nagy-Britanniában, a napi halálozási szám viszont jelentősen csökkent.
Iránban vasárnapra virradóan 82 211-re nőtt az új típusú koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig elérte az 5118-at - jelentette be az iráni egészségügyi minisztérium szóvivője. Pakisztánban nyitva maradnak a mecsetek a közelgő ramadán idejére, a szaúd-arábiai hittudósok testülete viszont az otthoni imádkozást javasolja a hívőknek. Kianus Dzsahánpur iráni minisztériumi szóvivő közlése szerint az elmúlt 24 órában 87-en haltak bele a vírus okozta Covid-19 betegségbe.
Vasárnap délelőtt Orbán Viktor az ajkai Magyar Imre Kórházban tartott előzetes bejelentés nélküli ellenőrzést. A látogatásról készült videóban a miniszterelnök elmondja, hogy a szakértők mikorra várják a magyar járvány tetőzését.
Ukrajnában egy nap alatt az igazolt fertőzöttek száma 343 új esettel 5449-re, a betegségben elhunytak száma nyolccal 141-re nőtt. Az új fertőzöttek száma ugyanakkor 101-gyel kevesebb volt az előző napihoz képest - közölte vasárnap az egészségügyi minisztérium.
Nem lehet a nyájimmunitás kialakulására építeni az új típusú koronavírus elleni védekezést, a megoldást csak a védőoltás hozhatja el - hangsúlyozta a német kancelláriaminiszter egy vasárnap ismertetett nyilatkozatában.
Első (és második) látásra ijesztő a koronavírus magyar nyers halálozási rátája, amely már karcolja a 10%-ot. Ez olyan magas szám, mint amilyet a leginkább fertőzött, túlterhelt egészségügyi rendszerű országokban láthatunk. Nálunk azonban erről szó sincs.
Spanyolországban 410-en veszítették életüket egy nap alatt az új típusú koronavírus-fertőzés miatt, ezzel hetek óta először 500 alá csökkent a napi halálozás - derült ki a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnapi tájékoztatásából.
Független és átlátható vizsgálatot sürgetett az ausztrál külügyminiszter vasárnap Kínának az új típusú koronavírus-járványra adott lépéseivel kapcsolatban, bírálta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) is.
Egyes tagállamok már a következő napokban enyhítenek a kijárási korlátozásokon - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton este a Fehér Házban a járványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.