Január 10-én érkezik Moszkvába Szlovákia magas rangú delegációja – írta meg az Evropejszka Pravda.
Szerdán delegációt küld Ukrajna Dél-Koreába azzal a céllal, hogy fegyvereket kérjenek az ukrán haderő számára – írta meg az Ukrainszka Pravda.
Delegációk közlekedése miatt 2024. november 8-ig megváltozik a forgalmi rend Budapest több kerületében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság alapján a Police.hu.
Delegációk közlekedése miatt lezárásokra kell számítani Budapest több kerületében péntekig - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján.
Személyautóval ütközött egy szabályosan közlekedő motoros rendőr szolgálatteljesítés közben Budapesten, a IX. kerületi Haller utcában szerdán, ennek következtében a villamossínekre zuhant - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztályának sajtóügyeletese az MTI-vel.
Tegnap élőben közvetítette az állami televízió Vlagyimir Putyin és Kim Dzsong Un kétoldalú találkozójának egy kínos pillanatát, amely során az orosz küldöttség egy részét ünnepélyesen kitessékelte a tárgyalóteremből az őket fogadó Észak-Korea - írta meg a Sky News.
Az Európai Unió felszólította Kínát az emberi jogok megsértésének beszüntetésére, különösen a Hszincsiangban, a Tibetben és a Hongkongban, miután egy uniós küldöttség látogatást tett Tibetben és találkozott kínai tisztviselőkkel.
Szerda estétől péntek délutánig ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani a fővárosban delegáció közlekedése miatt.
A Hamász delegációja szombaton érkezett Kairóba, hogy intenzív tárgyalásokat folytasson egy potenciális gázai tűzszünetről, amely magában foglalná néhány túsz Izraelbe való visszatérését is - közölte egy a terrorszervezethez közel álló forrás a Reuterssel. A tárgyalásokon részt vesz a CIA igazgatója is, aki már korábban is jelen volt az ilyen jellegű diplomáciai megbeszéléseken.
Az izraeli parlamenti küldöttség Tajvanba tett látogatást, amely a kölcsönös kapcsolatok megerősítését célozta - tudósított a South China Morning Post.
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Donald Trump korábbi amerikai elnökkel, republikánus elnökjelölttel tárgyalt Mar-a-Lagóban, Trump floridai rezidenciáján - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Mike Gallagher amerikai képviselő, a Kínáért felelős bizottság elnöke csütörtökön kijelentette, hogy nem számít, ki nyeri meg a közelgő amerikai választásokat, az Egyesült Államok továbbra is támogatni fogja Tajvant.
Jun Jongho észak-koreai külgazdasági miniszter az országgal határos oroszországi régió, a Tengermelléki határterület kormányzójával, Oleg Kozsemjakóval tárgyalt a gazdasági együttműködés elmélyítéséről – írja a Reuters a KCNA észak-koreai hírügynökség alapján.
Oroszország megígérte Ukrajnának tavaly tavasszal, hogy leállítják az ország elleni inváziót, ha Kijev szintén ígéretet tesz arra, hogy soha nem fog csatlakozni a NATO-hoz, de az ukrán kormány nem ment bele az alkuba, mert nem bízott az oroszokban – mondta David Arahamia, a tavaly tavaszi béketárgyalások delegációjának egyik vezetője a Kyiv Postnak.
A Hamász „humanitárius okokból” szabadon engedte két amerikai túszát – írja a Sky News.
Négy együttműködési megállapodást írt alá Kínában a magyar gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton, a dokumentumok többek között a digitális gazdaság, energia és a technológia területén kívánják mélyíteni a kapcsolatot - derül ki a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleményéből.
Működnek a büntetővámok.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Szerinte Putyin fél közvetlenül vele tárgyalni.
Az Airbus is benne lehet.
Emelkednek a jegyárak, a bérletek ára változatlan marad.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?