citigroup

Meg kell venni az részvénypiaci esést a Citigroup szerint

Bár az elmúlt időszakban alaposan rájárt a rúd a részvénypiacokra, a Citigroup elemzői szerint az év végéig további emelkedés jöhet a tőzsdéken. A bankház a potenciális kockázatokra is felhívja a befektetők figyelmét, azonban a Citi szakértői úgy vélik, az esés után érdemes lehet vételi lehetőségeket keresni.

Mennyit költenek lobbira a legnagyobb bankok?

Egyre nagyobb a nyomás a Citigroupon és a Goldman Sachson, hogy részletesen mutassák be kormányzati lobbitevékenységüket, illetve hozzák nyilvánosságra az erre áldozott összegek nagyságát - írja a Financial Times.

Megjósolta a válságot, most a bankokra fogad

A Neuberger Bergman portfóliómenedzsere, Steve Eisman úgy gondolja, hogy a '90-es évek óta nem voltak ilyen jó formában a bankok. Eisman korábban arról vált híressé, hogy megszedte magát a 2008-2009-es válságon, a Big Short (A nagy dobás) című film is többek közt róla szól.

Odavert az elemzőknek a Citigroup

Nem számítva a Trump-adócsomag hatását, amely 19 milliárd dolláros veszteséget okozott a Citigroupnak, a bank negyedik negyedéves jelentésének számai megverték az elemzői várakozásokat. A pénzintézet egy részvényre jutó eredménye (EPS) 1,28 dollár lett a várt 1,19 dollár helyett, bevételük pedig 17,225 milliárd dollár lett, ami kicsit jobb, mint a várt 17,2 milliárd dolláros Reuters elemzői konszenzus. Nyitás előtti kereskedésben eddig 1,2% pluszban van a Citi részvényeinek árfolyama.

Eljött a bankok nagy napja: kisebbfajta vérfürdő készülődik

A JP Morgan és a Wells Fargo kora délutáni jelentésével ma kezdetét veszi a negyedik negyedéves banki gyorsjelentési szezon az USA-ban, a többi nagybank a jövő héten jelent. Összegyűjtöttük, ezúttal mire figyelnek elsősorban az elemzők és a befektetők. Annyi biztos: nagy veszteségeket számolt el több amerikai bank is 2017 végén, de ez a vérfürdő most nem kell, hogy aggassza a részvényeseket, a 2018-as bevételtermelési lehetőségek lesznek igazán érdekesek.

Fáj a Morgan Stanleynek az adócsökkentés

A Morgan Stanley ma bejelentette: 1,25 milliárd dolláros egyszeri negatív tételt kell elszámolnia a tavalyi negyedik negyedévre a társasági adó csökkentése miatt. A bejelentésre eddig 0,5%-os árfolyamcsökkenéssel reagáltak a befektetési bank részvényei.

Nem tévedés: fáj az adócsökkentés a Citigroupnak

Több mint 1,4%-ot esett tegnap a Citigroup árfolyama, miután a bank pénzügyi igazgatója közölte: 20 milliárd dolláros egyszeri veszteséget okozhat a banknak a republikánusok adócsökkentési javaslata.

Hamarosan csökkenésnek indul az olajár (Citigroup)

Az év végén 60 dollár körüli lesz a kőolaj ára, jövőre és a rákövetkező évben viszont ennél alacsonyabb - véli a Citigroup egyik vezető ágazati szakértője.

Világméretű összefogásra van szükség a fintech cégek szabályozására

Idén már közel 5 milliárd dollárt tettek ki a bankok fintechbe történő befektetései, az ezzel kapcsolatos kockázatitőke-befektetések 93%-a pedig olyan vállalatokkal van összefüggésben, amelyek a lakosság pénzügyi igényeinek kiszolgálásával foglalkoznak. A Citi EMEA médiaeseményén a szakemberek kitértek arra, hogy bár egyre több ország foglalkozik a fintech cégek szabályozásával, még mindig hiányzik egy nemzetek feletti, átfogó szabályozási keretrendszer.

Hiába a jó gyorsjelentések, esnek a bankárfolyamok, de miért?

Hiába számolt be a JP Morgan és a Citigroup is a vártnál jobb harmadik negyedéves eredményről tegnap, mindkét bank részvényárfolyama eséssel reagált: előbbié 0,85%-kal, utóbbié 3,4%-kal került lejjebb csütörtökön. A neves bankelemző, Dick Bove elmagyarázta, miért reagáltak így a befektetők.

A Citigroup is megverte az elemzőket

Különösen az egy részvényre jutó eredmény szempontjából haladta meg a Citigroup harmadik negyedéves gyorsjelentése az elemzői várakozásokat: az EPS 1,32 dollár helyett 1,42, a bevétel pedig 17,16 milliárd dollár helyett 17,90 milliárd dollár lett. A nyitás előtti kereskedésben jelenleg 0,3% körüli pluszban van a bank árfolyama. A JP Morgan is a vártnál kedvezőbb számokat közölt a nagybanki gyorsjelentési szezon első napján:

Évtizedek óta nem voltak olyan stabilak a bankok, mint most

Évtizedek óta nem volt ilyen stabil a bankszektor, mint most - véli egy neves amerikai bankelemző. Hozzátette: a stabilitás a pénzintézeti részvényeknek is lendületet adhat, úgy véli, a Citigroup részvényeinek árfolyama rövidesen meg fog duplázódni.

Vége a válságnak a Citigroupnál, óriási terveket jelentettek be

Nagyszabású növekedési tervet hozott nyilvánosságra kedden a Citigroup menedzsmentje. A bevételek növelésével és a költségek csökkentésével olyan profitnövekedés jöhet a társaságnál, amelynek révén legalább 60 milliárd dollárt fizethetnek ki a részvényeseknek 2020-ig osztalék vagy részvény-visszavásárlás formájában. Az elemzőket és a piacot is meglepték a tervek.

Frankfurtba és Dublinba költöznek az amerikai bankok

A várakozások szerint év végéig húsz bank növelheti meg alkalmazotti létszámát a Brexit miatt Frankfurtban, vagy költöztetheti át ide akár európai székhelyét is. A Citigroup a friss hírek szerint áthelyezi Londonból kereskedési tevékenysége egy részét a német városba, a Bank of America azonban Dublint választotta új európai székhelyéül.

Kisebb meglepetés a Citigrouptól (2.)

A várt 1,21 dollárnál magasabb, 1,28 dolláros egy részvényre jutó eredményről és a várt 17,55 milliárd dollárnál szintén magasabb, 17,90 milliárd dolláros nettó bevételről számolt be a második negyedévre vonatkozóan a Citigroup. A nyitás előtti kereskedésben 0,2% körüli csökkenést mutat az árfolyam.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a váratlan bejelentés: jön az új állampapír!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.