Az euróövezeti kamatforduló a korábban jelzettnél hamarabb, akár még a dollárkamatok csökkentése előtt is megtörténhet az Osztrák Nemzeti Bank (OeNB) elnöke és az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsának tagja, Robert Holzmann szerint.
Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú bérfejlesztésről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége. A csomag 2024. április 1-jétől 8 százalékos, 2025. április 1-jétől pedig további 5 százalékos alapbéremelés mellett további juttatási elemeket is tartalmaz, olvasható a vonatkozó közleményből.
Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint sikerült jogi megoldást találni a Fülöp-Szigetekről érkező vendégmunkások foglalkoztatása ellen - írja az Infostart.
Továbbra sincs meg a győri Audinál az új bérmegállapodás, miközben egyre közelebb van az április 1-i határidő. A szakszervezet még tárgyalna, újra a cégen a sor.
Figyelmeztető sztrájkot tartottak a kecskeméti Mercedes-gyár prés-, fényező- és összeszerelő üzemében szerdán 15 és 17 óra között, mert a szakszervezet szerint az MBMH Vasas Alapszervezetének az október óta tartó bértárgyalások során nem sikerült egyezségre jutnia a cégvezetéssel.
Ma tárgyalt az Audi Hungária vezetősége és a szakszervezet a béremelésről.
A Tesco megemeli az angliai dolgozók fizetését, a lépésre részben amiatt van szükség, mert emelkedik a minimálbér, a kiskereskedelmi láncok pedig próbálják megtartani a dolgozóikat, írja a BBC.
Az Audi Hungária Független Szakszervezet bizalmi értekezlete egyhangú döntéssel utasította el a munkáltató második ajánlatát és határozta meg az AHFSZ új bérkövetelését - derül ki az Audi Hungária Független Szakszervezetének közléséből.
Idén két ütemben nő a többségi állami tulajdonban lévő víziközmű szolgáltatóknál dolgozók bére – jelentette be V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős államtitkára.
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) friss tájékoztatást közölt az újabb bértárgyalási fordulóról és az Audi Hungária képviseletének ajánlatáról - derült ki az AHFSZ Facebook-posztjából.
A gazdasági bizonytalanság a magyar háztartásokat év végén megnövekedett hitelfelvételre sarkallta, azonban csökkenést mutatott a nemteljesítők aránya, ami a fizetőképesség enyhe javulását mutatja. Az infláció mértéke átmenetileg csökkent, ám az Intrum kutatása arról számol be, hogy 2024-ben további gyorsulás várható az inflációban a megemelkedett üzemanyag, autópálya-matrica és hulladékszállítási díjak miatt.
Két irányból indultunk, de középen találkoztunk – kommentálta Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebook-oldalán, hogy az utolsó szakszervezet is csatlakozott a kedden kötött bérmegállapodáshoz.
Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebook-oldalán azt írta, az egyik, kedden még vonakodó Volán-szakszervezet belement a MÁV-Volán-csoport dolgozóival kötött bérmegállapodásba, így már csak egy Volán-szakszervezet nem bólintott rá a tervezetre. FRISSÍTÉS!!! Szerda délután az utolsó, a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (SzAKSz) is aláírta a megállapodást.
A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet 2024. január 28-ára és 29-ére szervezett munkabeszüntetésének második napján a hétfőre vezényelt autóbusz-vezetők 56 százaléka, míg a teljes munkavállalói létszámnak egyötöde vett részt a sztrájkban - derül ki a Volánbusz közleményéből.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnökének a bérnövekedéssel kapcsolatos megjegyzései fokozott befektetői spekulációkat váltottak ki a korai kamatcsökkentéssel kapcsolatban. Lagarde arra utalt, hogy a bérnövekedés, amely az infláció dinamikájának egyik kulcstényezője, a lehűlés jeleit mutatja. A közgazdászok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a monetáris döntéshozók inkább várják meg a tényadatokat, mielőtt lépnek – számolt be a Financial Times.
Az adventi sztrájk után 2024. január 28-ára és 29-ére ismét kétnapos munkabeszüntetést hirdetett a Volánbusznál a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet - közölte a Volánbusz. A közlekedési vállalat indokolatlannak tartja az akciót, azt állítják, a MÁV-VOLÁN-csoport továbbra is a bérmegállapodás mielőbbi megkötésére törekszik, a tárgyalások folyamatosak. A Volánbusz a sztrájk tervezett ideje alatt biztosítja az elégséges szolgáltatásokat.
Az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén.
Ezt állítja az ukrán vezér, aki rálát az adatokra.
A holland felügyelet szerint veszélyt jelentenek a közlekedésbiztonságra.
Elég komoly mennyiségről van szó, nagy átrendeződések zajlanak a háttérben.
Joe Biden visszalépését követően.
Miután többségi tulajdont szerez benne.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.