Az elmúlt évek megpróbáltatásai után az idei évben a javuló gazdasági helyzet és a turizmus fellendülése a vendéglátásból és kereskedelemből élők számára is nyugodtabb időszakot hozhat. Az üzlethelyiségek és vendéglátóhelyek tulajdonosai körében az idei év során egyre emelkedő arányban vannak azok, akik eladás helyett a bérbeadásban kérik ingatlanközvetítő segítségét - közölte a Duna House.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében arról volt szó, hogy milyen tőzsdei sztorié lehet a jövő a mesterséges intelligencia hajtotta rali után. Mik azok az elfeledett és kissé unalmasnak tartott papírok, amelyek hosszú távon szép hozamot hozhatnak a befektetőknek? Erről Nagy Viktort, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzőjét kérdeztük. Az adás második részében a budapesti és a régiós kereskedelmi ingatlanpiacról volt szó, vendégünk volt Makk Károly Dömötör, a TriGranit bérbeadási igazgatója.
Tenerifén ezrek tüntettek a turizmus korlátozásáért, hogy megfékezzék a lakhatási költségeket növelő szállodaépítéseket és rövid távú bérbeadást. Egyúttal egy fenntarthatóbb turisztikai modell bevezetését sürgetik a Kanári-szigeteken.
Még nyomott áron is érdemes kiadni az irodaházak földszintjét különféle szolgáltatóknak. Azok nélkül nehezebb lenne igazán vonzóvá tenni magát a házat a bérlők dolgozóinak szemében. Persze fontos, hogy milyen szektorokból sikerül bérlőket találni, a jelek szerint az étterem, az élelmiszerüzlet és a fitneszközpont jó választás – összegezte az elmúlt egy-másfél év tapasztalatait a Newmark VLK Hungary bérlőképviseleti vállalat.
A 16. századi sevillai Szent Mária kolostor apácái belátták: nem lehet megélni a süteményeladásból, ezért új fába vágták a fejszéjüket és elkezdték Airbnb-n kiadni a kolostor szobáit - közölte a The Guardian.
Jelentős megállapodást írt alá az egyik legnagyobb regionális csomaglogisztikai szereplővel az East Gate Pro Business Parkban a WING. Az M3 és M0 autópályák kereszteződésénél található üzleti park az East Gate folyatásaként épül. A parkban tavaly adták át a harmadik csarnoképületet, most pedig a negyedik, B2-es csarnokra kötött hosszú távú előbérleti szerződést a cégcsoport. A 9000 négyzetméteres épület built-to-suit (BTS) előbérleti konstrukcióban valósul meg 2024 végére.
Az Airbnb-lakások bérléséhez használt kulcsszéfek elhelyezésének betiltását fontolgatja Párizs az illegális bérbeadás és a "vizuális szennyezés" elleni küzdelem nevében- közölte a Bloomberg.
Pályázatot hirdet Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottsága az önkormányzat tulajdonában lévő 22 lakás bérbeadására. A kiírás szerint a pályázóknak vállalniuk kell egy fél éven belüli felújítást, amit követően tíz év határozott időre vehetik bérbe az ingatlant - olvasható a kerület honlapján.
Hatalmas összeget, 779,5 millió euró lefoglalását rendelte el hétfőn egy olasz bíró az Airbnb pénzeszközeiből egy adócsalási ügyben - közölte hétfőn a milánói ügyészség.
Kizárólagos megbízást kapott az ESTON irodai divíziója a WING Zrt.-től a Telekom irodaházában egy 7500 négyzetméteres terület bérbeadására - írja a tanácsadócég Linkedin oldalán.
Közzétette 2023 harmadik negyedévére vonatkozó irodapiaci összegzését a BRF. Ez alapján a teljes budapesti modern irodaállomány jelenleg 4 344 580 négyzetmétert tesz ki, melyen belül 3 546 390 négyzetméter „A” és „B” kategóriás modern spekulatív irodaterület, valamint 798 190 négyzetméter saját tulajdonú irodaház található. A piaci folyamatokat tükrözik a számok: tovább folytatódott az üresedési ráta emelkedése, miközben az új átadások volumene minimálisra csökkent. Az biztos, hogy élénkebb most a piac, mint az elmúlt időszakban, de ez még nem feltétlenül jelenti, hogy eljött a fordulat.
Miután a Skanskánál eltöltött több mint hét év során széleskörű tudást és tapasztalatot mutatott fel, a vállalat Cseke Amarillát tette meg a magyarországi kereskedelmi fejlesztési üzletág bérbeadási és vagyonkezelési igazgatójának. Ezentúl ő felel a cég iroda- és üzlethelyiségekre vonatkozó bérbeadási stratégiájának kialakításáért, valamint a bérlőkkel és üzleti partnerekkel való együttműködésért.
A kiadó ingatlanok piacának csúcsszezonja augusztusra és szeptemberre esik, évek óta ilyenkor keresnek a legtöbben bérelhető házat, lakást. A felsőoktatási tanév kezdetével lassan elfogynak a kiadó lakások, ezért nem árt tisztázni a hosszú távú lakáskiadás szabályait - hívta fel közösségi oldalán a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Az ingatlanpiac, azon belül is a kereskedelmi ingatlanok piaca nagyon jó indikátora a globális gazdaságnak. Míg néhány éve a koronavírus, addig az utóbbi időben a gazdasági lassulás és az azzal járó bizonytalanságok korát éljük, ami a bérlői-bérbeadói kapcsolatokra is rányomja a bélyegét. A bérleti szerződések kapcsán a bérlők és a bérbeadók hirtelen felmerült kérdéseiről és lehetőségeiről az OPL gunnercooke ügyvédi iroda szenior ügyvédjét, Szűcs Nórát kérdeztük.
Alkotmánysértőnek tartják a portugál lakástulajdonosok a kormány azon lépését, amely kényszerítené az üresen álló lakások tulajdonosait, hogy azokat hosszú távú bérlőknek adják ki – írja a Bloomberg.
Mintegy 18 300 négyzetméter ipari létesítményre kötöttek bérleti szerződést Mosonmagyaróváron. A CTP fejlesztésében megvalósuló ipari ingatlan bérbeadása a CBRE tanácsadásával valósult meg - számolt be a cég a LinkedIn oldalán.
Több mint 80 ember volt a fedélzeten.
Izgalmas napunk van.
Hetek óta nem láttunk ilyen durva mozgásokat.
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról percről percre.
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklsitben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.
A Checklist szerdai adásában egyebek mellett ezekről a témákról kérdeztük ifj. Becsey Zsoltot, az Unicredit vezető elemzőjét.