Új bécsi kampusszal fejezi be történetének magyarországi szakaszát a CEU, amelyet jövőre kezdenek építeni, és 2028 végére lehet majd beköltözni – írja a Bloomberg.
Az ukrajnai gáztranzit leállása az év végén alapjaiban írná át a közép-európai gázkereskedelmet. Az orosz gáz kiesése könnyen alááshatja az osztrák gáztőzsde, sok évtizedes közép-európai hub szerepét. Ez komoly lehetőséget jelent Magyarország és a hazai gáztőzsde számára.
Megvásárolta a Wilhelm von Finck csoport tagvállalataként működő Euro Real Estate az IMMOFINANZ-tól a City Tower Vienna-t - számolt be róla az eladó. A 87 méter magas irodaépület több mint 150 millió eurós (kb. 58 milliárd forint) vételára az idei év eddigi legmagasabb összegű tranzakciója az osztrák ingatlanpiac irodaszegmensében.
Németországban és Ausztriában az utóbbi időben egyre inkább elterjedtek az erkélyekre felszerelhető napelemek, Magyarországon azonban jogi szabályozás hiányában tilos a használatuk, pedig nagy igény lenne rájuk. Bécs város nemzetközi irodájának sajtóreferense azt mondta az InfoRádióban, hogy azért ennyire népszerűek ezek a kiserőművek, mert fedezik a saját fogyasztást.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist keddi adása. A műsor első részében a friss államháztartási adatokról volt szó, ugyanis az év negyedére teljesült az egész éves hiánycél 92 százaléka. Vendégünk volt Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója, makroelemzője. A második részben a bécsi és budapesti lakásbérleti rendszert hasonlítottuk össze annak apropóján, hogy az osztrák fővárosban olcsóbb a lakhatás. Erről Futó Pétert, a Portfolio ingatlanpiaci elemzőjét faggattuk.
Az utóbbi években szinte letaszíthatatlan a városok élhetőségét vizsgáló listák éléről Bécs, amit az egészségügyi rendszer, az oktatás, az infrastruktúra, a közbiztonság és a kulturális környezet mellett a világszínvonalú lakhatási körülményeinek is köszönhet. Mi vezetett ahhoz, hogy Bécsben ma jövedelemarányosan sokkal olcsóbb lakást bérelni, mint Budapesten? Hogy alakult ki az osztrák fővárosban a világ egyik legmagasabb szintű bérlakásrendszere? Milyen kihívásokkal néz szembe ezen a téren Bécs és Budapest? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Ausztriában a hírszerzés három embert vett őrizetbe iszlamista támadások előkészítésének gyanújával - jelentette be az ország belügyminisztériuma.
Letartóztattak egy 16 éves fiút, aki állítólag támadást tervezett egy bécsi zsinagóga ellen - közölte Ausztria belügyminisztere a brit Sky News beszámolója szerint.
Enyhén drágult az idei bécsi karácsonyi vásár a tavalyi árakhoz képest: elsősorban az ételekért kell többet fizetni, a kenyérrel kínált kolbász például 6-7 euró helyett idén már 8 euróba kerül – derül ki a Telex tudósításából.
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) tájékoztatása szerint intenzív ausztriai és németországi, München környéki havazás nehezíti, lassítja a közlekedést több vasútvonalon is, ezért jelentős fennakadások, késések tapasztalhatók a távolsági és regionális vonatforgalomba - közölte a MÁV. A helyzet érinti a München, Salzburg, illetve Zürich felől Magyarországra érkező, és Hegyeshalmon, Győrön át Budapestre közlekedő nemzetközi vonatokat is (Railjet, EuroCity, EuroNight), továbbá a Budapest felől Ausztria felé ugyazezen irányokba közlekedő nemzetközi járatokat is.
November 18-án elindul a harmadik fázis a Budapest-Győr vasútvonal felújításában. Szombattól kezdve Győr irányában a jobb vágányon zajlik építkezés, ami azt jelenti, hogy menetirányonként és óránként egy-egy személyszállító vonat áthaladhat az érintett szakaszon. Ez gyakorlatilag azt jelenti: újra megvalósult a vasúti összeköttetés Nyugat-Európa és Magyarország között.
Számos faktort figyelembe véve a Reassured brit biztosítócég gyűjtése szerint Bécs a legjobb úti cél azoknak, akik azt fontolgatják, hogy külföldre költöznének a családdal.
Magyarország felé valamennyi Railjet továbbra is a teljes útvonalán közlekedik - olvasható a MÁV friss közleményében.
Ahogy korábban a Portfolio beszámolt róla, az osztrák vasút egyoldalú döntést hozott azzal kapcsolatban, hogy a magyar vonatok késése miatt elvágja többek között a München felé tartó railjet közvetlen útvonalakat, így az utasoknak Bécsben át kell szállniuk másik szerelvényre. A MÁV most reagált az ÖBB lépésére.
Friss bejelentés érkezett az osztrák vasúttól, mely szerint a Budapestről Salzburg és München felé közlekedő járatoknál kötelező lesz átszállni Bécsben, nem lesznek közvetlen járatok október legnagyobb részében. Vitézy Dávid közösségi médiabejegyzésében arról ír, hogy az ÖBB megelégelte, hogy rendszeresen késnek a magyar vonatok.
Bár az ingatlanpiaci kilátások a legtöbb szektor esetében nem indokolják az optimizmust, a Bécsben megrendezett CEE Property Forum 2023 konferencia résztvevői mégis bizakodva tekintenek a jövőbe. Ingatlanbefektetések terén például a legtöbben nem várnak csökkenést az elmúlt 12 hónaphoz képest, jóllehet a mostani szintek eleve nagyon alacsonyak, így nem csoda, hogy a szakértők harmada a befektetési volumen növekedésére számít. De mik a várakozások az egyes szektorok szintjén? Nézzük, mennyire indokolt az optimizmus és mi az a folyamat, ami a jövőben gyökeresen fogja felforgatni a ma ismert ingatlanpiacot!
Ráadásul a helyszín is egyezik.
Fontos találkozóra kerül sor.
Közben kétpárti munkacsoportot jelentettek be.
Szorosan kordinál az energiaügyi és a külügyi tárca.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.