A Bank of England már decemberben kamatot emelhet a Bloomberg által megkérdezett szakemberek szerint. Ezzel a brit jegybank lehet az első a nagy jegybankok közül, amelyik kamatot emel.
Az EKB alacsony kamatai most jobban fájnak a bankrendszernek, mint amennyire a hitelkihelyezést ösztönzik, és ez még egy darabig így marad - mondta Andrea Enria, az EKB felügyelőbizottságának elnöke.
Remekeltek az újranyitásból profitáló vállalatok részvényei a mai ázsiai kereskedésben, miután még a múlt héten a Pfizer bejelentette a szájon át adagolható koronavírus-gyógyszerük fejlesztését, amely egy széles körben használatos HIV-gyógyszerrel együtt használva 89 százalékkal csökkenti a magas kockázatú koronavírus-fertőzöttek súlyos fertőzöttségi és halálozási esélyeit.
Áron alul tervez eladni 7000 saját tulajdonú ingatlant az Egyesült Államok legnagyobb ingatlankereskedelmi portálja, a Zillow - írja a Bloomberg. A Zillow-t leginkább a hazai ingatlan.com-hoz lehetne hasonlítani, annyi különbséggel, hogy a tengerentúli cégnek saját befektetései is vannak. Az ingatlankereskedelmi vállalat utóbbiból tervez eladni most egy nagyobb csomagot, összesen 2,8 milliárd dollárért. A történet érdekessége viszont, hogy az eladásra kínált ingatlanok kétharmadát beszerzési áruk alatt adná tovább a cég, ami több szakértő szerint is aggodalomra adhat okot az amerikai ingatlanpiacon.
Egy magyar kormányközeli konzorcium mintegy 4 milliárd eurót ajánlott a Budapest Airportért - szúrta ki a hvg.hu a Bloomberg cikkét, amelyben a tárgyalásokat jól ismerő forrásokra hivatkoznak.
Az Apple akár 10 millió darabbal is csökkenti az iPhone 13 gyártását a globális chiphiány miatt - jelentette tegnap a Bloomberg News, a körülményeket ismerő személyekre hivatkozva. Már júliusban is lassuló bevételnövekedést prognosztizált a tech-óriás és már akkor megmondták, hogy a chiphiány előbb-utóbb az iPhone-gyártást is vissza fogja vetni.
A Sinic Holdings Group lett a legújabb kínai ingatlancég, amely közelgő fizetésképtelenségre figyelmeztetett, miközben az Evergrande óriáscég egyre valószínűbbé váló csődjének esetleges tovagyűrűző hatása miatt a befektetők továbbra is bizonytalanok a kínai ingatlanpiac állapotával kapcsolatban.
Jövő hétre hűvösebb időjárást jeleznek előre Európa-szerte, amellyel a fűtési igény is várhatóan növekszik majd, ez pedig fokozhatja a nyomást a már egyébként is feszült energiapiacokon, ahol az árak rendkívül nagy mozgást mutatnak - írja a Bloomberg.
A Budapest Airport tulajdonosai fontolgatják, hogy hivatalos tárgyalásokba kezdenek a reptér eladásáról a magyar kormánnyal, miután új ajánlatot kaptak - írja a Bloomberg, az ügyet ismerő személyektől kapott információkra hivatkozva.
A legjelentősebb kínai technológiai vállalatok részvényeinek teljesítményét követő Hang Seng Tech Index több mint egy hónapos csúcsra emelkedett, miután a Tencent újabb részvény-visszavásárlási akciójának köszönhetően jelentősen javult a piaci hangulat.
Hová utazhatok? Biztonságos odamenni? Ha elmegyek, megéri az utazást? - ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására készített látványos segítséget a Bloomberg.
A Cathie Wood által menedzselt ARK Investment Management híres arról, hogy olyan vállalatokba fektet be, amelyek évek, ha nem évtizedek múlva lesznek csak várhatóan profitábilisak. De úgy tűnik, hogy még a növekedési kilátásokra összpontosító sztárbefektető türelmét is próbára tette a szigorú kínai szabályozási rendszer.
Kyoya Okazawa, a BNP Paribas korábbi vezető beosztású munkatársa egymilliárd dollárból tervez új ESG befektetési alapot létrehozni Japánban - írja a Bloomberg. Tervei szerint az alapkezelő japán startupokba és a mezőgazdaságba is komoly összegeket fektetne.
A Netflix első nagy lépését a tévéműsorokon és filmeken túl a videojátékok piacán való terjeszkedéssel tervezi, az erőfeszítések koordinálásának céljából fel is vették az Electronic Arts és a Facebook egy-egy korábbi vezetőségi tagját.
Chuck Schumer szenátusi többségi vezető, Ron Wyden pénzügyi elnök és Cory Booker New Jersey-i szenátor ma egy sajtótájékoztatón teszi közzé a marihuána legalizálását célzó törvényjavaslatuk vitatervezetét - írja a Bloomberg.
Az EKB-nak megvannak az eszközei az ellen, ha az eurózóna bankjai túlzott osztalékfizetésbe kezdenének az erre vonatkozó korlátozások feloldása után - figyelmeztetett Margarita Delgado, az EKB felügyeleti bizottságának tagja, a spanyol jegybank helyettes kormányzója.
A német bankok a hibrid irodai átállás élmezőnyébe törnek, ahogy már nemcsak beszélnek a kisebb irodai igényükről, hanem konkrét lépéseket is tesznek - írja a Bloomberg. Több nagyobb német bank is irodákat zár be, illetve költözik át kisebbe, hogy eleget tegyen dolgozóik alacsonyabb bejárási igényének.
Az orosz külföldi hírszerzéshez köthető hekkercsoport megtámadta a Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) számítógépes rendszereinek szolgáltatóját, de nem fért hozzá adatokhoz - értesült a Bloomberg hírügynökség.
Az Egyesült Államok legalább 15%-os globális társasági minimumadót javasol, ami alacsonyabb, mint az amerikai vállalatok tengerentúli bevételeire ígért 21%-os adó. Az Egyesült Államok javaslatát korábban több állam is magasnak tartotta, az új javaslat így egy fontos lépés a konszenzus felé.