Egy texasi szövetségi bíró hétfőn felfüggesztette a Biden-adminisztráció júniusban bejelentett intézkedését, amely anélkül legalizálná az Egyesült Államokban törvénytelenül tartózkodó, de amerikai állampolgárokkal házasságban élő bevándorlók státuszát, hogy az érintetteknek előbb el kellene hagyniuk az országot. Évek óta ez volt az első, illegális bevándorlók állampolgársághoz jutását megkönnyítő intézkedés az országban - írja az AP.
A bevándorlás kérdése évtizedek óta megosztja és uralja az amerikai politikát, Donald Trump lassan 10 évvel ezelőtti berobbanása óta pedig még kiemeltebb ügynek számít. Habár a republikánus szavazók demokrata társaiknál hagyományosan fontosabbnak vélik az erős határvédelmet, Joe Biden elnöksége alatt rekordmennyiségű illegális határátlépőt füleltek le, ami szigorú intézkedésekre kényszerítette a demokrata elnököt. Az Egyesült Államokba tartó migráció az idei választási kampány egyik kulcskérdésévé vált, és úgy tűnik, hogy az átalakuló közvélekedés láttán a demokraták – végül Kamala Harrisszel az élen – a négy évvel ezelőttitől merőben eltérő ígéreteket tesznek.
Brit kormánytisztviselők azt közölték, vizsgálják egyes külföldi államok lehetséges szerepét az erőszakos tüntetésekhez hozzájáruló online dezinformáció terjesztésében, egyúttal arra figyelmeztették a közösségimédia-vállalatokat, hogy többet kell tenniük ennek megakadályozására.
Hamarosan újabb bevándorlásügyi intézkedést jelenthet be a Fehér Ház. Miután a Joe Biden amerikai elnök vezette kormányzat nemrég a mexikói határon érkezőket érintő szigorítást vezetett be, ezúttal a papírok nélkül legalább 10 éve az országban élő, amerikai állampolgárokkal házasságban élő személyeknek nyújthat védelmet a kitoloncolás elől - írja a CBS News.
Az Európai Parlament (EP) szerdán, brüsszeli plenáris ülésén elfogadta az európai uniós migrációs és menekültügyi paktum reformjáról szóló új rendelet valamennyi jogalkotási fejezetét, amelyek egyebek mellett a menedékjog iránti kérelmek gyorsabb elbírálásáról, a maradásra jogosulatlanok hatékonyabb visszaküldéséról és a migránsok tagállamok közötti elosztását előíró szolidaritásról rendelkeznek.
Svájcban az elmúlt hatvan év leggyorsabb ütemű népességnövekedését mérték tavaly, a növekedés több mint harmadát az ukrán menekültek bevándorlása okozta - jelentette csütörtökön a svájci statisztikai hivatal előzetes adatokra hivatkozva.
A kirgiz külügyminisztérium figyelmeztette az ország állampolgárait, hogy csak akkor utazzanak Oroszországba, ha feltétlenül szükséges, miután a Moszkvában elkövetett terrortámadásért Közép-Ázsiából érkezett bevándorlókat tettek felelőssé az orosz hatóságok.
Tegnap az Egyesült Államok szövetségi Legfelsőbb Bírósága a republikánusok legnagyobb örömére engedélyezte a Texasban elfogadott határvédelmi szigorításról szóló törvény életbe lépését addig, amíg egy alacsonyabb szintű bíróság nem mérlegeli annak alkotmányosságát. Késő este azonban meg is érkezett a fordulat: a New Orleans-i székhelyű 5. kerületi fellebbviteli bíróság felfüggesztette a törvény végrehajtását. A jogszabályról ma lesz meghallgatás a testület előtt, amelyet követően akár ismét érvényre juttathatják a Biden-adminisztráció által ellenzett javaslatot.
Donald Trump volt amerikai elnök és hivatalban lévő demokrata kollégája, Joe Biden ugyanazon a napon látogattak Texasba, hogy a határvédelem kérdését hangsúlyozzák választási kampányukban. Bár abban egyetértettek, hogy a határválság égető probléma, a megoldások területén már nincs konszenzus kettejük között. Trump szerint Biden kezéhez vér tapad a bevándorlási válság miatt, míg Biden arra szólította fel republikánus jelölttársát, hogy álljon be a kétpárti határrendészeti reformcsomag mögé.
Jelentősen megnőtt a Mexikón keresztül az Egyesült Államokba bejutni próbáló kínai bevándorlók száma. A Kínában uralkodó nehéz gazdasági helyzet miatt egyre többen hagyják el az országot – számolt be a Nikkei Asia.
Baskíria után Jakutföldön is emberek vonultak utcára, igaz, most nem kifejezetten a kormányzati intézkedések miatti elégedetlenségből.
Nagy-Britannia migrációs paktumot kötött Ruandával, melynek lényege, hogy az afrikai ország befogadja az európai országba érkező illegális bevándorlókat. A tervet azonban a brit parlamentnek is el kell fogadnia, amely akadályba ütközött – jelentette az Al Jazeera.
Jelentősen szigorítja a legális bevándorlás feltételeit a brit kormány. A hétfőn ismertetett tervek között szerepel a szakképzett külföldi alkalmazottak kötelező minimális javadalmazásának komoly mértékű emelése a munkavállalói vízum kiadásának feltételeként.
A finn vezetés nagyon gyorsan reagált a fokozódó nyomásra az orosz határátkelőknél, amelyeket az illegális bevándorlók okoztak. Helsinki úgy határozott, hogy lezárja a határait Oroszország felé, ezzel kihúzta az orosz terv méregfogát az Instutite for the Study of War (ISW) amerikai agytröszt szerint.
Európa polgárháború felé halad – véli Elon Musk afrikai-amerikai techguru, a világ leggazdagabb embere, aki saját közösségi oldalán, az X-en osztotta meg gondolatait.
Tavaly a fővárosban is csendesedett a Covid utáni költözési láz, de az otthonkeresők belső vándorlása egy pillanatra sem állt le. Az erről szóló friss adatok pedig kirajzolják azt a fővárosiak szívében élő szubjektív térképet is, amit akkor követnek, amikor új állandó lakhelyet választanak maguknak. Az OZP Ingatlanpont megvizsgálta, hogy pontosan melyek voltak a Budapesten belüli költözések célterületei.
Részletes információk derültek ki a 1,5 órás tárgyalásról.
Cikkünk folyamatosan frissül.
6 hónapot se biztos, hogy bírnának.
Nagy István agrárminiszter a Portfolio Checklist vendége volt.
Hegedüs Éva Gránit-vezér a Portfolio Business podcast vendége volt.
Megjöttek a részletes harmadik negyedéves GDP-adatok.