Javul a közlekedés Kelet-Magyarország felé
Átadták a négysávosra kibővített 37-es főút Újharagod és Bekecs közötti, tíz kilométer hosszú szakaszát hétfőn, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gesztely közelében.
Átadták a négysávosra kibővített 37-es főút Újharagod és Bekecs közötti, tíz kilométer hosszú szakaszát hétfőn, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Gesztely közelében.
A Brexit ismét forró téma lett az Egyesült Királyságban, miután kiszivárgott, hogy Rishi Sunak kormánya szorosabb kapcsolatot ápolna az Európai Unióval. Ennek apropóján a Bloomberg megvizsgálta, hogyan teljesít a brit gazdaság az EU-ból történő kilépés óta.
A harmadik negyedévben a nemzetgazdasági beruházások volumene 1,9%-kal meghaladta az előző negyedévi szintet. Ezzel a beruházások nem követték a teljes gazdaság teljesítményét, hiszen a GDP 0,4%-kal zsugorodott a harmadik negyedévben. A friss adat alapján erősödik az a sejtés, hogy a gazdasági fékezést felhasználási oldalról nézve a fogyasztás korrekciója okozhatta.
A héten érkeznek a novemberi inflációs adatok az eurózónából, és az Egyesült Államokban is közzéteszik a Fed által figyelt inflációs adatokat. Emellett munkanélküliségi és konjunktúraadatok jönnek Európából és Amerikából is, az utóbbi ismét heves csapkodásokat hozhat a piacokon.
Tegnap jelentették be, hogy a BMW Group a tisztán elektromos meghajtású Neue Klasse modellgeneráció nagyfeszültségű akkumulátorainak összeszerelő üzemét is felépíti a Debrecenben épülő csúcstechnológiás gyára területén. 2025 végéig a müncheni központú vállalatcsoport ezzel további több mint 500 új munkahelyet hoz létre, az építkezésbe és a komplett létesítmény beindításába pedig összesen több mint 2 milliárd eurót fektet be. Mutatjuk a gigantikus gyár látványterveit és az építésről készült képeket.
A BMW debreceni beruházásának jelentős növeléséről döntött, amely így a magyar gazdaságtörténet valaha volt harmadik legnagyobb beruházása lesz - jelezte péntek délutáni Facbeook-bejegyzésében Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Nem sokkal később élő videóban jelentette be a tárcavezető a részleteket.
A szegedi déli Tisza-híd engedélyes kiviteli tervei 2024 augusztusára készülnek el - közölte a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese a csongrád-csanádi megyeszékhelyen. Nyul Zoltán, a beruházásról rendezett közmeghallgatáson azt mondta, a híd és a kapcsolódó utak tervezése összetett feladat, amely egyben fontos városfejlesztési projekt, hiszen a város közlekedésében meghatározó nagykörút befejezését is jelenti. A híd alépítményei úgy készülnek el, hogy később vasúti felszerkezettel is bővíthetők legyenek.
Lázár János szerint az állam beruházási politikájának a gazdasági növekedést kell szolgálnia.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánítja a kormány a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusának fejlesztésével kapcsolatos hatósági ügyeket - írja a Magyar Közöny. A projekt a VIII. kerületi Diószegi Sámuel utca 38–42. és az Orczy út 1. szám alatti ingatlanokat érinti.
Új vezérigazgató érkezik januártól a Duna-Dráva Cement Kft. (DDC) élére. A számos üzletágat működtető nagyvállalatot Szarkándi János elnök-vezérigazgató nyugdíjba vonulása után 2023 januárjától Szilágyi Zsolt fogja irányítani.
A kínai gazdaság a koronavírusból történő gyors kilábalása után ismét lassul, és tartósan nyomás alatt marad – állapította meg a 4. cikk szerinti értékelésében az IMF. A Valutaalap idén 3,2, jövőre és 2024-ben pedig 4,4%-os növekedést vár Kínában. Ezek mind elmaradnak a kínai vezetés által várt 5% feletti növekedéstől.
E-mailben közölte a felhasználókkal az ételkiszállítással is foglalkozó Bolt, hogy nem folytatják ezt a tevékenységüket hazánkban.
Az orosz-ukrán háború miatt a már előtte is kimondottan magas energiaárak valósággal az egekbe szöktek, az energiacégek a meredeken emelkedő gáz-, olaj- és áramár miatt pedig hatalmas profitokra tettek és tesznek szert a kontinensen. Az egyre súlyosabb energiaválságot kezelendő, a 27 EU-s tagállam egyebek mellett szeptember végén egyezségre jutott a szolidaritási hozzájárulás megállapításáról, aminek értelmében az extraprofitok egy részét a gazdaság egyéb szereplői, illetve a társadalom felé át kell csatornázni a terhek enyhítése érdekében. A kontinens számos országában vezettek már be, vagy terveznek bevezetni különféle szolidaritási hozzájárulásokat a jelenlegi helyzetben most megnézzük, hogy hazánkon kívül melyik európai országban milyen hozzájárulások vannak már érvényben.
Magyarország energiaellátása jelentős mértékben függ a behozataltól, ezért a következő évek legfontosabb feladata az energiaszuverenitás feltételeinek megteremtése lesz - mondta az Országgyűlés gazdasági bizottsága előtt csütörtökön az energiaügyi miniszterjelölt.
Befejezte a Debrecenben épülő BMW-gyár villamosenergia-ellátásához szükséges alapinfrastruktúra-fejlesztés kivitelezési munkálatait a Forest-Vill, olvasható a vonatkozó közleményben.
Átfogó fejlesztés keretében bővíti és újítja meg a Marosvásárhelyen található plázáját az Indotek Group, melynek során átalakul a közel 50 ezer négyzetméternyi területen elhelyezkedő Promenada Mall. A cégcsoport a marosvásárhelyi bevásárlóközpont korszerűsítését két ütemben valósítja meg.
A tegnap esti közlönyben jelent meg a köztársasági elnök határozata, amelyben megállapítja, hogy lemondása miatt Vitézy Dávidnak megszűnt az államtitkári megbízatása. A Telex úgy tudja, hogy az új közlekedési államtitkár Nagy Bálint lesz.
Már folynak a munkák a Semmelweis Egyetem II. számú Patológia Intézetén, derült ki a WHB Group közösségi média oldaláról. A projekt részét képzi a Patológia Intézet felújítása, és a Nemzeti Orvosi Innovációs Képző Központ felépítése.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank szerint át kell gondolni a vállalatoknak nyújtott, koronavírus miatti támogatási intézkedéseket, mivel a "zombi" cégek támogatása az egészséges vállalkozásokra is kihathat – számol be a hírről a Reuters.
Október 11-én Lázár János bejelentette az új beruházási és építési kerettörvény elkészültét, most azonban egy újabb kódex összeállításán dolgozik a piac szereplőivel. Az építési és beruházási miniszter célja, hogy az összes, az építésügyet, településkép-védelmét és a műemlékvédelmet szabályozó törvényt felülvizsgálják és azokat a Magyar Építészetről szóló törvényben újra rendszerezzék - derül ki a miniszter Facebook oldaláról.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
A nap végére előkerültek az eladók.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?