beruházás

Zuhanórepülésben a magyar beruházások!

Zuhanórepülésben a magyar beruházások!

A vártnál is erősebb zsugorodás zajlik a hazai beruházásokban: a KSH friss adatai szerint a második negyedévben 7 százalékkal kisebb volt a beruházási volumen Magyarországon, mint az év első három hónapjában. A lejtmenetre jellemző, hogy az utóbbi két évben mindössze két olyan negyedév volt, amikor minimális emelkedést mért a statisztika, a többiben visszaesést láthatunk.

Kínai projektekről tárgyalt a nemzetgazdasági miniszter

Kínai projektekről tárgyalt a nemzetgazdasági miniszter

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta a Kínai Export-Import Bank vezérigazgatóját és elnök-helyettesét, Ren Shengjunt. A felek áttekintették a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok legfontosabb területeit és a Bank által finanszírozott Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésének helyzetét - olvasható az NGM közleményében.

Jön az esemény, amelyre minden befektetőnek nagyon oda kell figyelnie

Jön az esemény, amelyre minden befektetőnek nagyon oda kell figyelnie

A héten nem érkezik sok makroadatok, ám lesz egy esemény, amelyre az egész világ figyel, ennélfogva nagy mozgásokat hozhat a piacokon. Legfrissebb makronaptárunkban mutatjuk, milyen eseményekre kell odafigyelni, és hogy melyik napon milyen makroadatokat tesznek közzé idehaza és külföldön.

Veszélyes oldószert gyártó cég nyitna üzemet Hevesen

Veszélyes oldószert gyártó cég nyitna üzemet Hevesen

Heves városában egy jelentős vegyipari beruházás van kilátásban, a BYN Chemical magyarországi leányvállalata tervezi egy új üzem létesítését a településen, ahol olyan oldószert gyártanának, aminek használatát az Európai Bizottság 2018-ban korlátozta - számolt be a HVG.

Lázár János ötpontos közlekedési akciótervet hirdetett

Lázár János ötpontos közlekedési akciótervet hirdetett

Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken új, ötpontos közlekedési akciótervet jelentett be, amely jelentős változásokat ígér a magyar közlekedési rendszerben. A miniszter hangsúlyozta, hogy a terv középpontjában az utasok és a közlekedési dolgozók állnak - írja a Telex.

Megújul a VOSZ: vállalkozásfejlesztést is kínálnak az átalakuló irodáik

Megújul a VOSZ: vállalkozásfejlesztést is kínálnak az átalakuló irodáik

Már tíz vármegyeszékhelyen működnek a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megújult területi irodái, ahol a Széchenyi Kártya Program termékeivel kapcsolatos eddigi, megszokott ügyintézésén/tanácsadáson kívül új szolgáltatásokkal, például az ESG-előírásokra való felkészülés támogatásával is segítik majd a kkv-kat – mondta a VOSZ elnöke a Portfolio-nak adott interjúban. Eppel János kiemelte: a tavalyi recessziós évben a Széchenyi Kártya Program hiteleinek majdnem 80%-a a vállalkozások napi működésének fenntartását, a likviditás biztosítását szolgálta. Az idei évvel kapcsolatban elmondta: ugyan csökkent az infláció, nőtt a reálkereset, valamint a kamatpálya is lefelé tart, azonban a fogyasztás még nem indult be, emiatt kivárnak a hazai kkv-k, várják a felfelé mutató tartós trendet.

Fogyasztási utalvány lehet a megoldás Kína problémáira?

Fogyasztási utalvány lehet a megoldás Kína problémáira?

A kínai gazdaság újabb gyenge adatai fokozzák a nyomást a pekingi vezetésre, hogy további gazdaságélénkítő intézkedéseket vezessenek be. A cél az, hogy az ország visszatérjen az idei évre kitűzött, körülbelül 5%-os növekedési pályára. Egyes, a kormányhoz közelálló közgazdászok szerint fogyasztási utalvány kibocsátása lehet a megoldás. Azonban vannak szkeptikus hangok is.

Új üzletág a Duna House-nál: így teszik egyszerűbbé az Otthonfelújítási Program pályázatait

Új üzletág a Duna House-nál: így teszik egyszerűbbé az Otthonfelújítási Program pályázatait

Néhány hete jelentette be a Duna House, hogy új üzletágat indít DH Energy néven.  A leányvállalattal először Magyarországon lépnek be az energetikai korszerűsítések piacára, ahol elsősorban lakossági és kisvállalati ügyfelek számára kínálnak energiahatékonysági megoldásokat. A Portfolio a cégcsoporttól megtudta, hogy a 108 milliárd forint támogatási kerettel júliusban induló Otthonfelújítási Program kapcsán a DH Energy az ügyfelek egyablakos kiszolgálása érdekében az országos lefedettséggel rendelkező LEHEL Cégcsoporttal kötött stratégiai partnerséget: az együttműködés részleteiről és az Otthonfelújítási Program friss tapasztalatairól kérdeztük Tónay Szabinát, a LEHEL társalapítóját, az Aluradiátor Projekt Kft. ügyvezetőjét és Deme Rolandot, a DH Energy vezérigazgatóját.

Erőre kapott a brit gazdaság, de a lendület hamar alábbhagyhat

Erőre kapott a brit gazdaság, de a lendület hamar alábbhagyhat

Nagy-Britannia gazdasága 2024 második negyedévében 0,6%-kal bővült az előző negyedévhez képest. Ez összhangban van a közgazdászok várakozásaival, és folytatja a 2023-as második felében tapasztalt enyhe recesszió utáni fellendülést. Az év első negyedévében 0,7%-os növekedést regisztráltak.

Fontos információk derültek ki az orosz olajellátással kapcsolatban!

Fontos információk derültek ki az orosz olajellátással kapcsolatban!

Elemzői háttérbeszélgetést tartott a Mol a második negyedéves gyorsjelentését követően, ahol számos értékes információ elhangzott - a cég többek között az olajellátással és a különadókkal kapcsolatos kivásokról beszélt, valamint beszámolt az orosz olaj diverzifikáció helyzetéről is.

Akkora a baj a magyar gazdaságban, hogy már nincs fény az alagút végén

Akkora a baj a magyar gazdaságban, hogy már nincs fény az alagút végén

Az MKIK Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézet (GVI) 2024. júliusi negyedéves konjunktúrafelvételének eredményei szerint a magyar gazdaság helyzete és kilátásai jelentősen romlottak 2024 áprilisához képest. A Negyedéves Konjunktúramutató 9 pontra csökkent, ami a 2022. októberi mélypontjához hasonló értéket jelent. A jelenlegi és a várható üzleti helyzet indexe ezt megelőzően, a koronavírus-járvány alatt a 2021. januári, illetve azt megelőzően a 2014. július folyamán tapasztalt értékekhez áll közel. A kapacitáskihasználtság átlagos értéke is csökkent. Aggasztó trend, hogy az exportra termelő vállalatok is sötétnek látják a jövőt.

Háborús lázban ég Európa és szárnyal a globális hadiipar – Hogyan válhat beszállítóvá ezekben az iparágakban egy magyar kkv?

Háborús lázban ég Európa és szárnyal a globális hadiipar – Hogyan válhat beszállítóvá ezekben az iparágakban egy magyar kkv?

Az elmúlt években többször is napirendre került az a kérdés, hogy a magyar kkv-k hogyan válhatnak hadi- és repülőgépipari beszállítókká, mind a terület szakpolitikai vezetőinek, mind az érintett gazdasági szereplők és azok érdekképviseleteinek részéről. A témának újra aktualitást ad, hogy az érdemi eredmények nélkül eltelt évek után, augusztus 1-től ismét új felelőse van a szakpolitikailag eddig leginkább sehogy sem kezelt területnek. Vajon a rövidtávú siker lehetőségének hiánya miatt igazából maga a politikai vezetés nem elég motivált, hogy érdemi segítséget nyújtson a potenciális kkv-körnek, vagy az érintett magyar vállalkozások kockázatviselési hajlandósága kevés a két iparág nemzetközi piacának meghódításához? Bármi is a valódi ok, tény, hogy egyedi jó példák igenis vannak: egyes magyar kkv-k önerőből váltak hadi- vagy repülőipari beszállítókká. Ellenben a politika által vizionált, iparági szintű beszállítói kör - főleg az autóipar mintájára elképzelten, - még csírájában sem alakult ki. Felmerül a kérdés, válhatnak-e magyar kkv-k beszállítóvá szélesebb körben ezekben az iparágakban, és ha igen, milyen módon.

Gigantikus beruházásra készülnek a svédek, hogy küzdeni tudjanak a klímaváltozás ellen

Gigantikus beruházásra készülnek a svédek, hogy küzdeni tudjanak a klímaváltozás ellen

Svédország kormánya ambiciózus terveket jelentett be az atomenergia bővítésére, hogy hatékonyan küzdjön az éghajlatváltozás ellen. A tervek szerint a projekt költségei elérhetik a 400 milliárd svéd koronát (kb. 38 milliárd dollárt), amelyet állami kölcsönökből és árgaranciákból finanszíroznának - derült ki egy hétfőn nyilvánosságra hozott szakmai bizottsági jelentésből.

Nagy beruházást jelentett be az E.ON Soroksáron

Nagy beruházást jelentett be az E.ON Soroksáron

Soroksáron épít új akkumulátoros energiatárolót az E.ON, a létesítmény az ellátásbiztonság megőrzése mellett új napelemek hálózatra kapcsolását is lehetővé teszi
- közölte a vállalat.

Újabb zöld beruházások az AutoWallis-nál

2024-ben is beszámolt zöld beruházásairól az AutoWallis csoport, melyek összértéke az elmúlt 3 évben elérte a 3,3 milliárd forintot, és jelenleg is folyamatban van több projekt előkészítése, olvasható a közleményben. A társaság legfrissebb éves Zöld allokációs- és hatásjelentésében a 2021-ben kibocsátott 6,6 milliárd forint összegű, zöld kötvényekből befolyt forrás felhasználását és azok környezeti hatásait ismerteti.

Indul Siófok 1,8 milliárd forintos fejlesztése

Indul Siófok 1,8 milliárd forintos fejlesztése

Aláírták a felek a vállalkozói szerződést, így két hét múlva elindulhatnak a munkálatok a siófoki Galerius fürdő fejlesztésén - írja a Magyar Építők. A felújítás közbeszerzését közös ajánlattevőként a székesfehérvári Fehérép építőipari Kft. és a budapesti Fürdőpark vízgépészeti Kft. nyerte.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megjött a GDP-adat: így került recesszióba Magyarország
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.