Az üzemanyagárakra húzott 480 forintos sapka a gazdaság teljes árszínvonalára is kimutatható, igaz, nem különösebben erős hatást fejt ki. Azonban könnyen lehet, hogy ez a kis hatás járul majd hozzá ahhoz, hogy az infláció 7% alatt marad.
A kormány tegnap bejelentette, hogy jövő hét hétfőtől három hónapra 480 forinton rögzítik a normál benzin és a gázolaj árának felső határát. A lépés váratlan, annak ellenére, hogy Orbán Viktor korábban már beszélt a befagyasztás lehetőségéről. Európai példából kevés állhat a magyar kormány előtt, eddig csak Horvátország lépte meg befagyasztást, és ott eredetileg csak egy hónapra rögzítették az árakat, az aktuális árszinten, nem pedig jóval alacsonyabban. A lépéssel az üzemanyagok forgalmazói járnak rosszul, többek között a nagyobb szereplők, a Mol, az OMV és a Shell, nekik kell lenyelniük a befagyasztás negatív hatásait.
Tegnap jelentette be Gulyás Gergely, hogy a kormány november 15-től rögzíti a normál üzemanyagok árplafonját, mégpedig literenként 480 forinton. A befektetők azonnal elkezdték árazni az üzemanyag-értékesítők, így a Mol szempontjából rossz hírt, az olajcég részvényárfolyama ma tovább esik. Két nap alatt már több mint 150 milliárd forinttal csökkent a Mol piaci értéke.
Az üzemanyagárak olyan mértékben nőttek meg, és úgy húzzák magukkal az inflációt, hogy a kormánynak lépéseket kellett tenni - osztotta meg gondolatait Orbán Viktor miniszterelnök friss Facebook bejegyzésében.
Bár a Gazprom csütörtökön is folytatta a nyugat-európai gáztárolók feltöltését, de ez nem okozta a gázárak további csökkenését, mert közben az eldurvult lengyel-fehérorosz migrációs válság miatt a fehéroroszokon átmenő fontos európai gázvezeték elzárásával fenyegetett Aljakszandr Lukasenka fehérorosz diktátor. Emiatt ma újra jókora gázár-emelkedés volt a holland TTF gáztőzsdén. Idehaza közben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 480 forinton ársapkát jelentett be a 95-ös benzinre és a dízelre november 15-től 3 hónapra, amit a kutak üzemeltetőinek profitja bánhat. Kiderült az is, hogy az egyetemes szolgáltatói körbe való tömeges bemenekülés százmilliárdos állami kiadásokkal járhat és a távhőszektor is számíthat segítségre. Csütörtöki energiapiaci hírfolyamunk.
A kormány ma bejelentette, hogy jövő hét hétfőtől három hónapra 480 forinton rögzítik a normál benzin és a gázolaj árának felső határát. A lépés váratlan, annak ellenére, hogy Orbán Viktor korábban már beszélt a befagyasztás lehetőségéről. Európai példából kevés állhat a magyar kormány előtt, Horvátország például már meglépte a befagyasztást, igaz, ott eredetileg csak egy hónapra rögzítették az árakat, és az aktuális árszinten, nem pedig jóval alacsonyabban. A lépéssel az üzemanyagok forgalmazói járnak rosszul, többek között a nagyobb szereplők, a Mol, az OMV és a Shell, nekik kell lenyelniük a befagyasztás negatív hatásait.
Fontos bejelentést tett ma a kormány, hiszen jövő hétfőtől 480 forinton rögzíti az üzemanyagárak (a 95-ös benzin és a gázolaj) felső határát. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy Magyarországon az egyik legolcsóbb a benzin az EU-n belül, ezért a bejelentett intézkedés fényében utánajártunk, hogy pontosan mennyire számít drágának az itthoni tankolása az EU-s országokhoz viszonyítva. Az eredmények azt mutatják, hogy a benzin a hetedik legolcsóbb Magyarországon, míg a gázolajár tekintetében a középmezőnybe tartoznunk az Európai Unión belül.
A mai kormányinfón egyebek mellett Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a kormány 480 forintban rögzíti az üzemanyagárak felső határát - a legfrissebb döntés értelmében a 95-ös benzin ára hétfőtől 26 forinttal, vagyis 5,1 százalékkal csökken, míg a gázolaj esetében 32 forintos lesz az árcsökkenés, ami 7,9 százalékos változásnak felel meg. Ekkora egyszeri árzuhanás a Portfolio adatai szerint soha nem volt még a magyar kutakon forintban számolva, de a százalékos esés tekintetében is bőven az eddig látott öt legjelentősebb árcsökkenés között lesz a mostani.
Ma 10:30-kor kezdődött Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szereplésével a Kormányinfó. A kormány az előzetes várakozások ellenére nem jelentett be újabb járványprevenciós korlátozó-intézkedéseket, a harmadik oltás felvételét szorgalmazzák. Gulyás Gergely emellett bejelentette azt, hogy a kormány 480 forintban rögzíti a 95-ös benzin- és a dízelárak literenkénti felső határát.
Szerdán változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a gázolaj ára 5 forinttal csökkent, míg a benzin ára változatlan maradt. Ezzel a gázolaj ára több mint két hónap után először csökkent.
Szerdán változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a gázolaj ára 5 forinttal csökken, míg a benzin ára változatlan marad. Ezzel a gázolaj ára több mint két hónap után először csökken.
Ritka esemény történt az Egyesült Államokban, az amerikai prémium benzin ára gallononként 4 dollár fölé emelkedett, ezzel az üzemanyag ára közel került a korábbi történelmi rekordhoz. A befektetők egy része arra fókuszól, hogy a magas élelmiszer- és energiaáraknak inflációs hatása van, ami felfelé hajtja a béreket, de a SocGen elemzője szerint a szalagcímek számítanak, a hírek pedig arról szólnak, hogy világszerte rekordszinten állnak az üzemanyagárak, ez pedig nyilvánvalóan a fogyasztói hangulatra is hatással lesz.
Tavalyhoz képest 10 százalékkal többe kerül most temetni. Emelkedett a koporsók alapanyagát adó fa, a szállításhoz szükséges benzin és a hűtést biztosító áram ára, sőt egyre kevesebb a sírásó is, ráadásul a világjárvány miatt a szektor munkaterhei is megnőttek - derült ki a G7 összeállításából.
Haitiben eluralkodott a káosz. Bűnözők irányítják a főváros egy részét, beleértve a kritikus fontosságú kikötőket. A kórházak, rádiótornyok áram nélkül maradtak. Mindennaposak az emberrablások, a bűnözőkkel összejátszanak a politikusok. Egyre súlyosabb az élelmezési krízis, az elnököt nemrég megölték és még a nyári trópusi vihar és földrengés hatásait sem sikerült kiheverni.
Pénteken ismét változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin és a gázolaj ára is 5 forinttal emelkedik. Ezzel a benzin és a gázolaj ára is történelmi csúcsot dönt.
Ariel Henry haiti miniszterelnök lemondását követeli az a bandacsoport, amely elzárta az üzemanyag-raktárak bejáratát. A korábbi elnök meggyilkolása óta egyre nagyobb politikai szerepe van a bandáknak az országban, amelyet emberrablási hullám is sújt.
Szerdán változott a benzin ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint 5 forintos volt a mai drágulás, amivel a benzinár átlépte az 500 forintos határt, és új történelmi csúcsot döntött. A gázolaj ára ezzel szemben nem változott, azonban továbbra történelmi rekordszinten áll.
Előállhat az a helyzet, hogy Magyarország is befagyasztja az üzemanyagárakat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Parlamentben egy kérdésre válaszolva.
Bár a múlt pénteket megúsztuk áremelkedés szempontjából, most szerdán ismét változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin ára 5 forinttal emelkedik, de a gázolaj literenkénti átlagára változatlan marad. Ezzel a benzin ára egyrészt átlépi az 500 forintos lélektani határt, másrészt történelmi csúcsot dönt.
Szerdán ismét változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin ára 5 forinttal emelkedett, míg a gázolaj literenkénti átlagára 7 forinttal nőtt. Ez új csúcsot jelent mindkét üzemanyagtípus számára.