Egyre gyakoribbak és súlyosabbak a szélsőséges éghajlati és időjárási események. 16 millió dollárba kerül óránként világszinten az ebből eredő kár és veszteség. Ennek nagy része abból fakad, hogy nem értjük a természet összefüggéseit. A jelenlegi rendszereink és infrastruktúráink már nem alkalmasak mindezek kezelésére, a megváltozott éghajlati viszonyokhoz sürgősen alkalmazkodni kell, és amihez szintén a természet kínál megoldásokat – mutatott rá Jan Pokorný, az ENKI, o.p.s. kutatószervezet egyik alapítója és kutatási igazgatója a BCSDH március 25-én tartott üzleti reggelijén és fórumán, amelynek fókuszában a klímaalkalmazkodás állt.
Újabb hároméves ciklusra választott vezetőséget a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) tisztújító közgyűlése.
A biodiverzitás fontossága, a természettől való függőségünk, a mesterséges intelligencia és a fenntarthatóság kapcsolata, valamint a vállalatvezetői célok, startégiák voltak fókuszban a BCSDH tegnapi üzleti ebédjén és díjátadóján. Többek között Tilesch György, mesterséges intelligencia szakértő mutatta be, hogy milyen lehetőségeket tartogat a fenntarthatósági területeken az AI, illetve, hogy milyen kockázatokra érdemes odafigyelni. Szóba került a munkahelyek potenciális kiváltása az AI-al, a társadalmi egyenlőtlenségek növekedésének veszélye, de konkrét, már létező gyakorlatok is, ahol sikeresen alkalmazható az AI a vállalatok fenntarthatóbbá tételét elősegítve.
A jelenlegi helyzet komoly kihívások elé állítja az üzleti szereplőket. Ez még inkább a gyors cselekvésre, a rendszereink fenntarthatóbbá történő átalakítására kell, hogy ösztönözze a szereplőket. A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) meghirdette a Fenntartható jövőért díjakat, amelyek azokra a területekre összpontosítanak, ahol a rendszerek átalakítására a legnagyobb hatása van a vállalatoknak.
A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) taggyűlésén a tagvállalatok elfogadták „A fenntartható vállalatvezetés irányelveit”, ezzel kifejezve, hogy a szervezetüket ezen irányelvek szerint irányítják.
A körforgásos gazdaság gyakorlati megvalósításáról, a biodiverzitás csökkenésének visszaszorításáról és a zöld pénzügyi vonatkozásokról is szó volt a BCSDH, a Holland Királyság Nagykövetsége és az ING Bank N. V. Magyarországi Fióktelepe által szervezett Körforgásos Gazdaság találkozón. Azok számára, akik még csak most barátkoznak a körforgásos gazdasággal, vagy a biodiverzitással, az egyik legfontosabb üzenet, hogy ezek jóval többről szólnak mint az újrahasznosítás, vagy az erdőben élő állatok jóléte. Komoly gazdasági érdek húzódik amögött, hogy mindkét területtel rendszerszinten foglalkozzanak az országok, vállalatok és a magánszféra. A biodiverzitáson például a gazdaságunk működésének 50%-a múlik.
A szokásos üzletmenet nem csupán megkérdőjeleződött, hanem meg is szűnt. Már csak rövid ideig tudunk tenni a fenntarthatóságért, illetve alakíthatjuk át vállalatainkat, rosszul működő rendszereinket és társadalmunkat. Mire van szükség, hogy ezek a változások megtörténjenek? Hogyan és kik vezethetik ezt a változást? A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) üzleti ebédjén került sor az idén induló Time to Transform 2030 program keretrendszerének bemutatására ezekre a kérdésekre keresve a választ. Az eseményen kiderült az is, hogy megduplázódott a karbonsemlegességet megcélzó vállalatok aránya a szervezet tavalyi felméréséhez képest.
A klímaváltozás ma már ténykérdés. Számtalan adat támasztja alá, hogy az emberi hatás megkérdőjelezhetetlen ebben a negatív folyamatban. Mégis vannak eszközeink, van lehetőségünk, hogy megfordítsuk ezeket a hatásokat, csak erre úgy kell felkészülni, mint egy komoly harcra – mutatott rá Prof. Mark Maslin a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) üzleti reggelijén.
A hazai élenjáró vállalatok 31%-ának már van nettó zéró vállalása, ez az arány egyre gyorsabban fog növekedni, a vállalás teljesüléséhez azonban jelentős pénzügyi források is szükségesek. A zöld finanszírozás vajon felkészült, hogy akcióba lépjen?
Több ezer milliárd dolláros üzleti lehetőség rejlik a körforgásos gazdaságra való átállásban globálisan, mégis a legtöbb gazdasági szereplő még nincs tisztában a részletes lehetőségekkel, egyéni szinten pedig sokan azt gondolják, hogy ha a papír a kék, a műanyagpalack pedig a sárga fedelű szemetesbe kerül, akkor ki is lehet pipálni a körforgásos szemléletet. A rendszer ennél nemcsak, hogy bonyolultabb, de a klímacélok elérésében is kiemelt részt képez. A körforgásos gazdaság eléréséért bevezetett stratégiákkal 39%-kal csökkenne az üvegházhatást okozó gázok globális kibocsátása. Hogyan érhetjük el a klímavédelmi célokat a körforgásos átmenet révén? - ez az égető kérdés állt a mai Körforgásos Gazdasági Summit középpontjában.
A napokban zajlott a BCSDH Race to Zero munkacsoportjának a találkozója, ahol a COP26 eredményeiről, valamint arról volt szó, hogy mi a következő lépés a klímacsúcs után. Ürge-Vorsatz Diána, klímakutató előadásában kiemelte, hogy bár még mindig vannak olyan erők, amelyek megpróbálják megvédeni a status quo-t, a világ túlnyomó többsége készen áll a nagyszabású energetikai átállásra. A különböző országok vállallásait, illetve eddigi eredményeit a Climate Action Tracker tanulmányának grafikonjai szemléltetik a legjobban.
Már most 1,2°C-kal magasabb a globális átlaghőmérséklet az iparosodás előtti szinthez képest. Az ambíciók és tettek drasztikus felgyorsítására van szükség a Párizsi Megállapodás céljainak eléréséhez. Mi kell ahhoz, hogy a Covid által generált gyors digitális átálláshoz hasonlóan más területeken is azonos gyorsaságú változás történjen? Mit tesz ezért az üzleti szféra? A Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) üzleti ebédjén került sor az üzleti szféra számára készült Vision 2050: Time to Transform átalakulási menetrend bemutatására, illetve a vállalati szféra által már megtett nettó zéró vállalások bemutatására.
Nem túl rózsás a kép, a magyar üzleti szféra a karbonsemleges működéshez vezető útját elnézve, bár az élenjáró vállalatok 31%-ának már vannak nettó zéró kibocsátási céljai, de ez elmarad a nemzetközi és a valódi változásokhoz szükséges szinttől - derült ki a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) által, a Deloitte szakmai segítségével végzett Towards Net Zero kutatásból.
A pandémiát követő fenntarthatóbb, karbonsemleges gazdaságra történő átállásra kell ösztönözni a hazai üzleti szférát, ennek ösztönzésére szerveztee meg közösen a "Race to Zero Carbon" konferenciát a BCSDH, a Brit, a Holland Királyság és a Német Nagykövetség.
Újabb 20 szervezet és vállalat írta alá a Körforgásos Gazdaság Platform Egyetértési nyilatkozatát, ezzel 68-ra bővült a Holland Nagykövetség, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) kezdeményezésére 2018. novemberében megalapított Körforgásos Gazdaság Platformhoz csatlakozottak száma.
Ismét Ifj. Chikán Attilát, az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. vezérigazgatóját választotta elnökévé a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) tisztújító közgyűlése.
Kőkemény lépéseket kell megteenni.
A dollárral szemben is nagy a romlás.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Sok ínyenc a bárány fejét akarja, sőt igazi különlegességnek számít az állat szeme is.
Virovácz Péter a Checklist vendége volt.
Mi történik Törökországban?