bankok

OTP hitelből jönnek az új vonatok

Az OTP Bank finanszírozza a MÁV által beszerezni kívánt 10 db Talent motorvonatot. A pénzintézet ajánlatát két érvényes pályázat közül választotta ki a vasúttársaság hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás keretében.

Mennyiért és hol tudsz részvényt venni a régióban?

Tavalyi felmérésünket megismételve idén is összehasonlítottuk, hogy mely brókercégeken keresztül, milyen kötésdíjak mellett érhetők el a régió piacai. Az egy évvel ezlőttihez képest idén már több brókercégen keresztül juthatunk hozzá a bolgár, az orosz, a román és a török piacok értékpapírjaihoz, s a díjak is kedvezően változtak a legtöbb szolgáltatónál.

Nem árt azonban azt is tudni, hogy milyen extra kockázatokkal bírnak a külföldi piacok a hazai szereplők számára.

OTP: 9,450 Ft-os célárfolyam, vétel (Wood)

Megkezdte a közép-kelet-európai bankszektor követését a Wood, mely a mai napon 9,450 Ft-os célárfolyamot határozott meg az OTP papírjaira, természetesen vételi minősítés mellett - írja a Reuters.

Kiszáll az IEB az FHB-ból

Az Inter-Európa Bank Rt., mint az FHB Rt. jegyzett tőkéjének 1,73%-át megtestesítő, B osztályú elsőbbségi részvényeinek tulajdonosa kötelező érvényű vételi ajánlatot kapott ezen részvénycsomagra. Az Inter-Európa Bank Rt. Igazgatósága 2006. március 10-i hatállyal döntött a kötelező érvényű vételi ajánlat elfogadásáról.

Az autósok 10%-a kötelező nélkül vezet

A tavalyi év során közel 2 milliárd forintos kárt okoztak a kötelező biztosítással nem rendelkező autósok. Az autók közel 10%-a, körübelül 345 ezer gépjármű nem rendelkezik kötelező biztosítással - írja a Magyar Hírlap.

OTP: szertefoszlott a szerb álom, mi jöhet ezután?

Szerbia három pénzintézetnek ajánlotta fel, hogy tegyen kötelező érvényű árajánlatot a Vojvodjanska Banka többségi, 99.43%-os részesedésére, melyek között azonban az előzetes várakozások ellenére nem szerepel az OTP.

Horvát vezér a szerb Erste élén

Sava Dalbokov személyében horvát vezérigazgatót neveznek ki az Erste Bank Serbia 2006. április elején tartandó éves közgyűlésén. A Szerb Nemzeti Bank ehhez szükséges jóváhagyása várhatóan az elkövetkezendő hetekben megérkezik. A szerb pénzintézet átfogó átalakulási folyamaton megy keresztül, amely a tervek szerint 2007 első negyedévében zárul le.

Olcsóbb lesz a Széchenyi Kártya

Javulnak a Széchenyi Kártya igénybevételének feltételei. A Hitelgarancia ZRt. bejelentette, hogy a mai naptól csökkenti a Széchenyi Kártya hitelekre vállalt garancia díját, és mérséklődnek a programban résztvevő bankok kamatai is. Ezzel egy időben a garantált hitelrészt a teljes hitelösszeg 73 százalékáról 80 százalékára emeli a társaság.

Sikeres volt az MKB Bank első Tőkepiaci Fóruma

Hagyományt kíván teremteni az MKB Bank Rt. a csütörtökön első alkalommal megrendezett egész napos Tőkepiaci Fórummal, amelynek sikerét jelzi a nagyvállalati pénzügyi vezetők, az intézményi befektetők-befektetési alapok és biztosítók, a nyugdíjpénztárak, a kötvénykibocsátók, valamint a szakmai szervezetek képviseletében megjelent szakemberek nagy száma. A Fórum nemzetközinek is nevezhető, mert Angliából, Bulgáriából, Horvátországból, Luxemburgból és Németországból is érkeztek szakemberek.

Felfele tör a Commerzbank

15%-kal 179 milliárd forintra növelte mérlegfőösszegét a Commerzbank Magyarországon. A német tulajdonú pénzintézet adózott eredménye 6%-os csökkenés után 2,439 millió forint lett. A bank saját tőkéje 15%-kal 18.9 milliárd forintra bővült.

Lázadó ukránok -Minden szentnek a maga felé hajlik a keze

Nem kíván belenyugodni a vesztes ukrán pályázó, hogy kedvezőtlenebb ajánlata ellenére a Grawe szerezheti meg a Bank Burgenlandot. Ukrajna bécsi nagykövete szerint a döntés láthatóan azon alapult, hogy a bank osztrák kézben maradjon- írja a Népszabadság.

FHB: indulhatnak a saját részvény vásárlások

Saját részvény vásárlásokba kezd az FHB Rt. A tavalyi rendes közgyűlés vonatkozó határozatában foglalt felhatalmazással élve a társaság részvényopciós programjának, illetve üzleti stratégiájának tervszerű végrehajtása keretében vásárol a tőzsdei árfolyam függvényében 2006. szeptember 30-ig.

85%-ot szerezhet az OTP

Sajtóhírek szerint 85%-ra emelte a román kormány a CEC privatizálásra felkínált részvénymennyiségét. Eredeti tervek szerint maximum 75%-ot adtak volna el a CEC-ből. Mint ismeretes a 4. számú román bank iránt számos pénzintézet mellett érdeklődik az OTP Bank is. A kötelező ajánlatokat április 25-ig kell leadni.

OTP határidő: április 25.

Április 25. a kötelező érvényű ajánlatok benyújtásának határideje a negyedik legnagyobb román bank, a CEC privatizációs tenderén. Az OTP és a többi pályázó számára tehát másfél hónapnyi mérlegelési idő maradt

Megemelte az FHB célárfolyamát az ING - Választások után itt a Kánaán?

1,430 forintról 1,520 forintra növelte az FHB célárfolyamát pénteki dátummal publikált elemzésében az ING: Zékány András elemző kiemeli, hogy az FHB új stratégiája diverzifikálni próbálja a bank működését, azonban ezért a befektetőknek alacsonyabb EPS növekedési ütemének mérséklődésére kell felkészülniük.

Felminősítették a DSK-t

2006. március 1-jén a Moody’s nemzetközi hitelminősítő intézet felminősítette Bulgária devizában denominált hosszúlejáratú adósságát. Az új besorolás Baa3 stabil kilátással. Ezzel párhuzamosan, március 3-án a DSK Bank EAD rövid- és hosszúlejáratú devizabetéteinek minősítését is javította a korábbi Ba1/Not-Prime-ról Baa3/Prime-3-ra stabil kilátással- jelentette be ma az OTP.

Lakáshitel önerő nélkül- új termékek az Erste Banktól

Új termékekkel bővíti szolgáltatási palettáját az Erste Bank. A bank pénzpiaci alaphoz kapcsolt befektetési kártyával, életbiztosítással kombinált jelzáloghitellel, valamint önerő nélküli lakáshitelekkel veszi fel a kesztyűt az élénkülő bankpiaci versenyben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.