bankok

6 milliárd felett a Raiffeisen profitja

Stabil első negyedéves növekedésről számolt be Horváth Krisztina, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese a Bank május 11-i sajtótájékoztatóján. A Bank mérlegfőösszege 23%-kal, hitelállománya 24%-kal, míg betétállománya 21%-kal gyarapodott az elmúlt év hasonló időszakához képest.

Várttól enyhén elmaradó FHB profit

A várttól enyhén elmaradó első negyedéves profitot tett közzé ma az FHB. A jelzálogbank elmúlt 1 évében jelentős változások játszódtak le, a rekord bázisértékhez képest a profit 3.7%-kal 2,082 millió forintra csökkent. Az állományok jelentősen nőttek, ugyanakkor a mérlegfőösszeg 500 milliárd forint fölé emelkedésével csökkent a ROAA, a saját tőke 25 milliárd forint fölé emelkedésével a ROAE, illetve a saját hitelezés emelkedésével romlott a költség bevétel arány. Az FHB ennek ellenére nem nyújtott gyenge teljesítményt, szekvenciálisan javítani tudott eredményén, különösen adózás előtti szinten.

Brókerlista a rekordforgalom után: mi történt a piacon?

A márciusi bombaforgalom után a múlt hónapban a januári szint közelébe tért vissza az aktivitás a Budapesti Értéktőzsde parkettjén. Ennek ellenére nincsen ok panaszra, a májusi gyorsjelentések minden bizonnyal megmozgatják majd a befektetők fantáziáját.

Elkezdődött az OTP közgyűlés: 3 akvizíció is kilátásban

Az elmúlt percekben elkezdődött az OTP éves rendes közgyűlése, melyen Csányi Sándor elnök-vezérigazgató megelégedettségének adott hangot annak kapcsán, hogy a társaság tavaly több mint 20%-kal 158.3 mrd Ft-ra növelte IFRS konszolidált profitját.

Közgyűlést tartott a Budapest Bank

A Budapest Bank a mai napon megtartotta évi rendes közgyűlését. A közgyűlés az előterjesztésnek megfelelően jóváhagyta az Igazgatóság beszámolóját a Bankcsoport 2005. évi gazdálkodásáról és működéséről, valamint elfogadta a társaság magyar számviteli szabályok szerinti konszolidált, illetve nem konszolidált mérlegbeszámolóit és eredménykimutatásait. A közgyűlés emellett döntött egy új igazgatósági tag megválasztásáról.

20% feletti profitbővülést tervez az Erste

Legsikeresebb évét zárta az Erste Bank- jelentette ki Kisbenedek Péter elnök-vezérigazgató a bank mai közgyűlésén. A sikeres folyamatok folytatódtak az első negyedévben is. A bank az idei év végére, a jövő év elejére eléri az optimális fiókhálózatot, emellett tovább folyik a Posta infrastruktúrájának a felhasználása, a cél az értékesítés felfuttatása. A társaság holnap tartja közgyűlését.

K&H: a távozó vezérigazgató elégedett

12.4%-kal 1,942 milliárd forintra növelte mérlegfőösszegét a K&H Bank 2005-ben. John Hollows, a bank távozó vezérigazgatója sikeresként értékelte a tavalyi évet. A céltartalék előtti működési eredmény 29%-kal, 38 milliárd forintra bővült. Céltartalékok után 21%-kal 28.1 milliárd forintra nőtt a profit. Az adózás előtti eredmény 8%-kal 23.7 milliárd forintra nőtt. Az adózás utáni eredmény 2%-os csökkenést mutat, értéke 17.7 milliárd forint.

Stratégiai együttműködés a Generali és a CIB között

A 2005 végén létrejött megállapodás legfőbb jelentőssége, hogy olyan új termékekkel jelennek meg a cégek, melyek a piacon egyedülállónak mondhatóak, ezenfelül pedig egymás termékeit is értékesítik saját hálózatukban, így a jelenlegi ügyfelek gyorsan és könnyen juthatnak hozzá hitelhez, illetve lakásbiztosításhoz.

Bankvásárlás előtt az OTP?

500 millió euró körüli összegért adhatja el ukrán leánybankját a Raiffeisen International. Az összeg a könyv szerinti érték négyszeresének felel meg - írja a Wirtschaftsblattra hivatkozva a Bloomberg.

Mi történik a bankszektorban? - a Nemzetközi Bankárképző Központ elemzése

Jelentősen átrendeződő piaci pozíciók, lassuló hitelbővülés jellemezték 2005-ben a magyar bankszektort. 2005 "a deviza éve" volt: a forinthitelek növekedése tavaly eltörpült a devizaoldal mellett. Még mindig az európai átlagot messze meghaladó jövedelmezőségi mutatókkal büszkélkedhetünk. A Magyar Bankszövetség és a Nemzetközi Bankárképző Központ által működtetett BankAdat-rendszer év végi statisztikái alapján ezek történtek a bankszektorban az elmúlt évben; nagy vonalakban folytatódtak a 2004-es évben tapasztalt trendek- áll a Nemzetközi Bankárképző központ elemzésében.

Nevet vált az FHB - kis ÁPV-s zavar a közgyűlésen

Elérkezett a FHB közgyűlése az alapszabály módosításokhoz. Azon kívül, hogy a FHB Földhitel és Jelzálogbank Rt. helyett FHB Jelzálogbank Nyrt. lesz, voltak érdekességek. Az ÁPV Rt. a 2 lényeges javaslat közül másfelet visszavont.

FHB: 2006-os tervek

Az FHB mai közgyűlésén Gyuris Dániel vezérigazgató ismertette a 2006-os terveket. A vezérigazgató a több lábon állást, a keresztértékesítéseket hangsúlyozta. A jövőben Gyuris hosszabb távon is a jelzálogpiac 14-16%-os növekedésével számol.

28 forintos osztalék az FHB-tól

Az FHB mai közgyűlésén a tavalyi évet értékelve Karvalits Ferenc, a társaság elnöke sikeresnek tartotta 2005-öt. A lakossági hitelkereslete továbbra is töretlen, a bank ügyleti aktiviitása jelentősen nőtt. A mérlegfőösszeg 16, az adózás előtti eredmény 26%-kal bővült.

Indul az FHB közgyűlése - Milyen érdekesség várható?

Ma tartja éves rendes közgyűlését az FHB. A jelzálogbank közgyűlése pár perccel ezelőtt megkezdődött, a legérdekesebb napirendi pont a 14. lesz, amely személyi kérdésekről szól. Kíváncsian várjuk az új igazgatósági és felügyelő bizottsági tagokat.

1 milliárd euróért adták el a Splitska Bankát

1 milliárd euróért vásárolhatja meg a Splitska Bankát a SocGen. A francia pénzintézet 4.4-szeres könyv szerinti értéket fizetett a horvát bankértért. Az eladó BA-CA 700 millió eurós nyereséget könyvelhet el az eladáson. Mint ismeretes az OTP Bank versenyjogi okok miatt korábban visszavonta ajánlatát.

Ketten távoznak az FHB igazgatóságából

A holnap tartandó évi rendes közgyűlés előtt az igazgatóságot és felügylő bizottságot érintő személyi változásokról számolt be az FHB.

Dupla erősítés az Uniontól

Az UNION Biztosító újdonságerejű életbiztosítással és itthon új biztosítós gondolkodásmódot tükröző cascóval jelent meg a piacon.

Akciós lakáshitel az MKB-tól

2006. április 20-tól akciós lakáshitelt indít az MKB Bank. Az akció keretében a bank nem számít fel hiteligénylési díjat, csökkenti az induló kamatláb mértékét, és akár a szerződéskötési díjból is kedvezményt ad.

70 milliós bírság az Aegonnak

A Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa a 2006. április 11-én megtartott tárgyalásán hozott határozatában megállapította, hogy az AEGON Magyarország Pénztárszolgáltató Rt. nyugdíjpénztári szolgáltatásának hozamára, költségére vonatkozó 2005. évi piaci tájékoztatása a fogyasztói döntések tisztességtelen befolyásolásának tilalmába ütközött, ezért a vállalkozást 70 millió forint versenyfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.