bankok

Hat bankot kezdett el vizsgálni a felügyelet, amiért azok bitcoint árulnak

Hat bankot kezdett el vizsgálni a dél-koreai pénzügyi felügyelet, amelyek kriptovaluta befektetéseket értékesítenek. Az ázsiai ország felügyeleti szervezete úgy véli, hogy az olyan kriptoeszközök, mint a bitcoin, a bűnözés növekedéséhez járulhatnak hozzá.

Fáj a Morgan Stanleynek az adócsökkentés

A Morgan Stanley ma bejelentette: 1,25 milliárd dolláros egyszeri negatív tételt kell elszámolnia a tavalyi negyedik negyedévre a társasági adó csökkentése miatt. A bejelentésre eddig 0,5%-os árfolyamcsökkenéssel reagáltak a befektetési bank részvényei.

12 takarékszövetkezet maradt Magyarországon

Év elejére valamennyi egyesülés befejeződött a takarékszövetkezeti szektorban, így 12 regionális szövetkezeti hitelintézet működik az országban. Az egyesülésekkel 2017. végéig 8 regionális takarék jött létre, 2018 elején pedig további 4: a Centrál, a 3A, az M7 és a Pátria.

232 bank ügyfeleit kezdte el fosztogatni egy rejtélyes vírus

232 androidos banki és kriptovaluta alkalmazást támadott meg egy vírus a Quick Heal Security kiberbiztonsági cég jelentése szerint. A trójai ellopja többek közt az ügyfél felhasználónevét és jelszavát is.

Elképesztő fejlemények a magyar bankbetéteknél

Ritkán látható mértékű pénzbeáramlás zajlik manapság a magyar bankokba: a vállalatok betétállománya majdnem 19%-kal, a lakosságé pedig 8%-kal nőtt egy év alatt. A betétek lekötéséről persze az alacsony kamatok miatt lassan megfeledkezik az ország. A látványos növekedésnek köszönhetően bőven van miből hitelezniük a bankoknak, és nem kell attól tartanuk, hogy egyhamar a kritikus 100% fölé emelkedik a hitel/betét mutatójuk, pedig a hitelezés is gyorsulva nő.

Újabb nagy botrány tört ki a legnagyobb német banknál

Újabb botrány a legnagyobb német bank körül: 740 millió euróra perlik befektetők a Deutsche Bankot, azt állítják ugyanis, hogy méltánytalanul alacsony összeget kaptak a bank által megvett Postbank részvényeiért. A bank részvényei 0,3%-os mínuszban zárták a napot, ezzel ma a DAX legrosszabbul teljesítő komponense volt a társaság.

Szigorúbb előírások a könyvvizsgálóknak

A minősített könyvvizsgálók kiemelten fontos és fokozott felelősséggel járó, speciális szaktudást igénylő ellenőrzési feladatokat látnak el a pénzügyi intézményeknél. A pénzügyi beszámolási folyamatokban sajátos bizalmi és védelmi szerepük van, melynek további erősítését szolgálja a tevékenységüket érintő új szabályozási háttér is. A szigorodó jogi elvárások célja többek közt a pénzügyi szervezetekbe vetett társadalmi bizalom erősítése és a jegybanki intézmény-felügyelés támogatása is.

Eljött a nagy nap: változásokra készülhetsz, ha van befektetésed

Eljött a nagy nap: változásokra készülhetsz, ha van befektetésed

Ma indul útjára a pénz-, tőke- és befektetési piaci szereplők életét felforgató uniós irányelv, a MiFID 2. A piaci szolgáltatóknak számos kihívással kell szembenézniük és még több elvárásnak megfelelniük, de a befektetők sem dőlhetnek hátra, az új szabályozás ugyanis több ponton is megváltoztatja az eddigi befektetési folyamatot. Mostani cikkünkben összeszedtük, milyen fontosabb változásokra készülhetnek mától a befektetők, és milyen fontosabb előírásoknak kell megfelelniük a pénzügyi és befektetési szolgáltatóknak.

Visszatérhet a válság előtti nagy sláger Magyarországra

A Citibank lakossági üzletágának tavalyi átvételével megerősítette helyét a piacvezetők között az Erste a magyar lakossági bankpiacon. A hitelezés, a digitalizáció és a megtakarítások területén látható piaci fejleményekről a bank vezérigazgató-helyettesét kérdeztük. A ma már pangó, de a válság előtt igen népszerű szabad felhasználású jelzáloghitelek várható feléledéséről, a lakáspiaci árak jövőjéről és az end-to-end digitalizációról is beszélgettünk Harmati Lászlóval.

Bejelentették a Budapest Bank új vezérét

2018. január 1-től Lélfai Koppány tölti be a Budapest Bank Zrt. vezérigazgatói pozícióját - közölte a társaság. Az új vezér a jelenlegi tulajdonos MFB-től érkezik, a bank privatizációja egyelőre nem indult el, és nem ismert a leendő tulajdonos személye.

Egyesült négy magyar takarékszövetkezet

Centrál Takarék Szövetkezet néven egyesült négy közép-magyarországi takarékszövetkezet - közölte Vargáné Králik Katalin elnök-ügyvezető.

Erste-vezér: fenyegető veszély a normális kamatok visszatérése

Talán még idén is segíteni fogják az egyszeri tételek a bankrendszer nyereségtermelését, jövőre azonban már csak az állományukban és a rajta elérhető bevételekben bízhatnak a bankok, és sanyarú időszak vár a magas költséghányaddal működő bankokra - nyilatkozta Jelasity Radován, a magyar Erste Bank vezérigazgatója. A Budapest Bankért szerinte óriási versenyfutás várható.

A bankokat vetné be Brüsszel fegyverként a mindent eldöntő háborúban

Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy tőkekövetelmény-csökkentő szabályozást vezet be azoknak a bankoknak, amelyek zöldenergia-befektetéseket finanszíroznak - írja a Financial Times. A javaslatot egy zöldenergiás akcióterv részeként márciusban mutathatják be, így hirdetve hárobút a bolygó jövőjét fenyegető globális felmelegedés ellen.

Meghalt Urbán Zoltán

Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója halt meg Ausztriában szombaton - erősítette meg az Origo értesülését vasárnap a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőosztálya az MTI-nek. A Magyar Bankszövetség főtitkára közleményben fejezte ki megrendülését.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.