Negatív hírekről számolt be Belgium legnagyobb pénzügyi szolgáltatója, az igen erős európai portfólióval rendelkező Fortis, a társaság által megvásárolt eszközök jelenleg 2.1 milliárd euróval érnek kevesebbet, mint megvásárlásukkor.
Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) tegnap megtartotta 13. éves közgyűlését, melyen a szervezet új elnököt választott
Az OTP Bank megerősítette azt a tegnap megjelent információt , mely szerint Baranyai László, az MFB nyáron menesztett volt vezérigazgatója az OTP Banknál folytatja pályafutását.
Siker koronázta a román pénzügyminiszter, Mihai Tanasescu amerikai tárgyalásait. Az IMF belegyezett a legnagyobb román kereskedelmi bank, a BCR privatizációjának elhalasztásába és az egész magánosítási folyamat újraindításába
Növelte az idei évi profit várakozását az OTP - írja a Bloomberg a Merrill Lynch ügyfeleknek küldött jelentésére hivatkozva. A patinás befektetési bank így továbbra is vételre ajánlja a társaság részvényeit.
Az október 1-től már a prágai tőzsdére is bevezetett Erste Bank részvényéről írt első elemzésükben a HSBC elemzői a szektorhoz képest "Add", tehát vásárolgatásra érdemes részvénynek tartják az osztrák bank részvényét. Az elemzők szerint rövid távon jó teljesítmény várható az Erste papírjától, mivel a Közép- és Kelet-Európára specializálódott alapok feltölthetik a benchmark súlyra portfólióikban az Erste részvényét (az Erste prágai bevezetését követően rögtön a prágai tőzsdeindex legnagyobb súlyú, 20%-os papírjává vált!).
Gyuris Dániel, a Földhitel- és Jelzálogbank vezérigazgatója szerint a bank tőzsdei privatizációja már a jövő év első felében indulhat - nyilatkozta a bankvezető a Magyar Hírlapnak annak kapcsán, hogy az FHB keretmegállapodást írt alá a Nemzeti Földalapkezelő Szervezettel.
Két MFB-vel kapcsolatos hír is megjelent a Népszabadság mai számában. A napilap szerint Baranyai László, az MFB nyáron menesztett elnök-vezérigazgatója tanácsadóként az OTP Banknál helyezkedik el. A másik szintén a Népszabadság információira támaszkodó hír szerint az MFB első féléves vesztesége több mint 50 mrd Ft volt.
Azok után, hogy a 3. negyedév messze leggyengébben teljesítő papírjai a biztosítók voltak, a 4. negyedév sem kezdődik a legoptimistábban számukra. A Winterthurt tulajdonló Credite Suisse a mai nap folyamán arról számolt be, hogy újabb 2 milliárd CHF-t kell biztosítójába invesztálnia, hogy pótolja annak elvesztett tőkéjét.
Az internet térhódításával együtt a kisbefektetők tőzsdézési szokásai változtak meg talán a leginkább.
A román kormányzat új pályázatot írna ki a Román Kereskedelmi Bank (BCR) privatizációjára - jelentette ki Mihai Tanasescu román pénzügyminiszter a Mediafax román hírügynökségnek az MTI szerint.
Szokásához híven ezúttal is egy lépéssel a piac előtt járt az OTP Bank akkor, amikor megalapította az OTP Hungaro-Projekt nevű cégét. Az OTP Ingatlan Rt. 51%-os tulajdonában lévő új csoporttag - mely tegnap az OTP Bank szervezésében tartott Önkormányzati Napon mutatkozott be - önkormányzatoknak nyújt segítséget EU támogatások megszerzéséhez.
Az OTP Bank egyedüli stratégiai befektetőként kívánja megvásárolni a bolgár DSK Bankot - mondta el az Econewsnak Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese. Az nem zárható ki, hogy az OTP Bank pénzügyi befektetőt bevon, bár erről még nem kezdődtek tárgyalások.
Az Általános Értékforgalmi Bank igazgatósága ülést tartott 2002. szeptember 20-án, melyen napirendjén több aktuális téma megtárgyalása mellett szerepelt a Gazprom és az ÁÉB közötti együttműködés szorosabbá fűzése és a vezérigazgatói pozíció kettéválasztása is.
A román illetékesek arra kívánják a Nemzetközi Valutaalapot rávenni, hogy hosszabbítsák meg a Román Kereskedelmi Bank (BCR) privatizációjának egyszer már módosított határidejét - írta pénteki számában az Adevarul című napilap - tudósít az MTI.
Az előző hetieknél ugyan magasabb, de még mindig meglehetősen alacsony forgalmat bonyolítottak a hazai befektetők a külföldi részvényekben az elmúlt héten, az össz forgalom még mindig nem tudta áttörni az 1 mrd Ft-os határt.
Kiadták a figyelmeztetéseket, itt a térkép.
Hamarosan kifuthat a 60 milliárd forintos keret.
Megismétlődik a februári helyzet.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.