Rekord profit után rekord osztalékot fizethet az OTP
A tavalyi rekord profit után korábban soha nem látott mértékű osztalék jöhet az OTP-nél. Mutatjuk a számokat!
A tavalyi rekord profit után korábban soha nem látott mértékű osztalék jöhet az OTP-nél. Mutatjuk a számokat!
2023-ban olyan eredményt produkált az OTP, ami gyakorlatilag összehasonlíthatatlan a korábbi évekével, ez már bőven nem a Konferencia Liga, hanem az Európa-liga, és az OTP tud már olyat is mutatni, amit sokan a Bajnokok Ligájából is megirigyelnek.
Közzétette a tavalyi negyedik negyedéves számait az OTP, a bankcsoport kifejezetten jól teljesített, a bevételek új csúcsra emelkedtek, a negyedév eredményét azonban több egyszeri tétel is nyomás alatt tartotta. A menedzsment optimista a 2024-es kilátásokkal kapcsolatban.
A Bank of America arra számít, hogy befektetési banki bevételei az első negyedévben 10-15 százalékkal emelkednek az egy évvel korábbihoz képest. Nem ez a bank az első, amely az utóbbi időben optimistábbá vált e téren.
A New York Community Bancorp (NYCB) közölte: több mint 1 milliárd dollárnyi saját tőkét gyűjtött. A részvényárfolyam szerdán több mint 7,4%-os emelkedéssel reagált a hírre, a mai nyitás előtti kereskedésben pedig újabb 5,2%-os felértékelődést mutat az árfolyam.
A Nationwide Building Society brit lakás-takarékpénztár megállapodott a Virgin Money UK pénzügyi szolgáltató megvásárlásáról egy 2,9 milliárd font, teljes egészében készpénzes üzlet keretében, ezzel Nagy-Britannia második legnagyobb megtakarítási és jelzáloghitel-szolgáltatója jöhet létre.
Az Egyesült Államok szankciókkal foglalkozó vezető tisztségviselője ezen a héten figyelmeztetni fogja Ausztriát és a Raiffeisen Bank Internationalt az Oroszországban végzett üzleti tevékenység veszélyeire, fokozva a nyomást a legnagyobb, Oroszországban működő nyugati bankcsoporton – írja a Reuters.
A Wall Street-i bankok agresszív ellenállását követően az amerikai szabályozó hatóságok várhatóan jelentősen csökkenteni fogják az amerikai bankok többlettőke-követelményére vonatkozó elvárásaikat – értesült a Reuters.
Tovább vette tegnap a saját részvényeit az OTP, ezúttal több mint 300 millió forint értékben.
A New York Community Bancorp részvénye 44%-ot zuhant arra a hírre, hogy a regionális bank megpróbál saját tőkét bevonni a bizalom helyreállítása érdekében - írja a Bloomberg.
Az eurózónás bankközi kamatláb, az Euribor adminisztrátorai közölték: májustól bevezetik a régóta tervezett változtatásokat, így idővel több bank vehet részt a több ezer milliárd euró értékű pénzügyi termék árazása során használt referenciaérték meghatározásában – számolt be a Reuters.
A vállalkozók kérését meghallgatva és a csökkenő kamatkörnyezetre reagálva az eddigi 5 százalékról 3,5 százalékra javasolja csökkenteni a Széchenyi Kártya Program hiteleinek a kamatát a programot koordináló KAVOSZ Zrt. Az MNB adatai szerint a tavalyi első félévi 56% után a negyedik negyedévben is 41% volt a támogatott termékek aránya a kkv-hitelezésben, nem kis jelentősége lenne tehát egy ilyen lépésnek, aminek a lehetőségét már vizsgálja is a kormányzat. Krisán Lászlóval, a KAVOSZ vezérigazgatójával beszélgettünk.
Lelassult növekedés és rekordnyereség – röviden így foglalható össze a magyar bankszektor tavalyi éve. Összesen 1451 milliárd forint nem konszolidált adózott eredményt ért el a szektor 2023-ban, ami éppen háromszorosa az egy évvel korábbinak, és a 2008-as pénzügyi válság előtti „hőskort” idéző, 21%-os tőkearányos megtérülést jelent. Cikkünkben bemutatjuk azt a három fő okot, ami emögött a profitrobbanás mögött áll. Az idei hitelpiaci kilátások szempontjából biztató volt az évkezdet.
Új megoldást vezet be az OTP Bank, hogy olyan településeken is biztosítsa a személyes ügyintézés lehetőségét, ahol nem rendelkezik állandó bankfiókkal. A most bejelentett OTP mozgó bankfiók Békéscsaba környékén teljesít majd szolgálatot. Az új mozgó bankfiók egy hagyományos készpénzmentes bankfiókkal azonos szolgáltatási kört kínál az ügyfelek számára - derül ki az OTP közleményéből.
115 milliárd forintos nyereséggel és kimagasló, 23%-os tőkearányos megtérüléssel zárta 2023-at a magas kamatkörnyezetben a magyar Erste Bank. A társaság lakossági és vállalati hitelállománya is egy számjegyű mértékben csökkent, az idei évet viszont jelentős lakossági hitelaktivitással nyitották, és optimistán tekintenek az idei évre.
A biztosítók különadója mellett a bankok egyik különadóján, pontosabban annak jóváírásán is változtatott a kormány egy éjszaka megjelent rendelettel.
Több mint 600 millió forint értékben vette tovább saját részvényeit az OTP hétfőn - derül ki a bank közleményéből.
A kamatok csökkenésének is köszönhetően a friss adatok szerint év elején dupla annyi lakáshitelt vettek fel a magyar családok, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor nincs kilátás egyelőre a lakáshitelkamatok további jelentős csökkenésére az új ajánlatokban – írtuk két héttel ezelőtt. Szokásuktól eltérően a bankok valóban nem csökkentették tovább kamataikat március elején. Bemutatjuk, milyen kamatokat és törlesztőrészleteket ajánlanak most a lakáshitel-felvevőknek, az idei kilátásokról pedig lakás- és hitelpiaci szakértőket kérdezünk ma kora esti Signature klubunkon, még nem késő regisztrálni a másfél órás online eseményre!
Óriási lendülettel kezdték a bankok az évet a lakossági hitelpiacon: 75%-kal több hitelt vettünk fel januárban, mint egy évvel korábban, a lakáshitelek új kihelyezése ezen belül megduplázódott a 6-7%-ra csökkenő piaci kamatszintnek és a családtámogatások változására adott lakossági reakciónak köszönhetően. A vállalati hitelezésben és a betétek területén eközben szokás szerint gyengén kezdődött az év. A lakáspiac és a lakáshitelezés idei kilátásait piaci szakértőkkel elemezzük keddi online Signature Klubunkon, érdemes regisztrálni a másfél órás kora esti rendezvényre!
A görög bankmentő alap hétfőn meghirdeti a Piraeus Bank legfeljebb 22%-os részesedését, de ez az arány növelhető, ha az alap úgy dönt – közölte az intézmény vasárnap a Reuters szerint.
Nem csillapodik a szamárköhögés terjedése, ez már hivatalos mércével is lassan járványnak nevezhető.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.