Hamarosan térerő nélkül is küldhetünk majd üzenetet az androidos telefonunkon
Az iPhone 14-gyel az Apple bevezette a műholdas segélykérő funkciót, amelyet most egyes híresztelések szerint az Android telefonok is megkaphatnak - írja a BGR.
Az iPhone 14-gyel az Apple bevezette a műholdas segélykérő funkciót, amelyet most egyes híresztelések szerint az Android telefonok is megkaphatnak - írja a BGR.
A Messenger Lite-ot 2016-ban vezették be, eredetileg a kisebb teljesítményű androidos készülékekre szánták, végül azonban minden telefonra elérhetővé tették. A Meta most úgy döntött, hogy kivezeti a Messenger Lite-ot - írja a 9to5Google.
Az OpenAI kedden mutatta be a ChatGPT alkalmazás Android verzióját, miután az már pár hónapja elérhető az iOS rendszereken – számolt be a hírről a CNBC.
A Bitdefender nevű kiberbiztonsági cég közölte, hogy a közelmúlt több tízezer rosszindulatú szoftvert fedezett fel, amelyeket android alkalmazásokba rejtettek. Tekintettel az érintett alkalmazások széles körére, a szakértők szerint a kártevők terjesztése automatizált lehet - írja a Cybernews.
Miközben természetes, hogy ingatlanokat már csak az interneten keresünk, mégis az lehet az ember érzése, hogy ezek a keresőfelületek megrekedtek a 90-es évek apróhirdetéseinek szintjén, listákat böngészhetünk és sokszor a kommunikáció is megrekedt a telefon/e-mail párosnál. Ennek vet véget egy új platform és applikáció, amelynek kitalálójával, Klement Péterrel beszélgettük a Portfolio Podcastjában.
Népszerű androidos képernyőfelvétel-rögzítő alkalmazásról derült ki, hogy trójai vírust tartalmaz. A Google eltávolította az iRecordert az alkalmazásboltjából, de az még mindig elérhető több harmadik feles szolgáltató kínálatában - írja a hackread.
Az ArsTechnica szerint két friss jelentés rámutat arra, hogy előre telepített rosszindulatú szoftverek lehetnek az Android-eszközökön, amelyeket nehéz eltávolítani. A gyárilag a készülékeken lévő kártevőket főként a kevésbé neves gyártók termékein azonosították.
Egy kiberbiztonsági kutatócég szerint rosszindulatú szereplők több millió Android-készüléket fertőztek meg kártevő szoftverekkel, amelyek már azelőtt rákerültek a készülékekre, hogy azok elhagyták volna a gyárat - írja a The Register.
A Revolut ma piacra dobta az alkalmazás új, 9.0-s verzióját, amelyben az egyik legnagyobb újítás a közös számla és az ahhoz tartozó csoportos csevegési funkció - írja a cég a közleményében.
A Google biztonsági kutatórészlege, a Google Project Zero figyelmeztetést adott ki egyes Samsung chipekben talált sebezhetőségek miatt, mely több tucat Android modellben, hordozható eszközökben és járművekben is megtalálható - írja a Techcrunch.
A Google két új funkcióval bővítette a Google Chrome böngészőjét. A világ legnépszerűbb böngészőjét gyakran éri a vád, hogy zabálja a memóriát, és jelentősen lelassítja a számítógépet. A Google most ezt problémát szeretné orvosolni az új verzióval, a Chrome 110-zel - írja az Android Police.
Kiszivárogtak a népszerű androidos játék, a Tap Busters: Bounty Hunters felhasználóinak érzékeny adatai, köztük a privát levelezések - írja a Cybernews.
A Google bejelentette, hogy új frissítéseket fognak küldeni régebbi Androidos telefonokra is, ezzel megkerülve a mobilgyártókat, akik egy bizonyos idő eltelte után jellemzően már nem szokták elérhetővé tenni az operációs rendszer újabb főverzióját - írja a hvg.
Az Apple megelőzte az Androidos készülékeket, és az Egyesült Államokban használt okostelefonok több mint felét teszi ki, így az iPhone-gyártó előnybe került riválisával szemben, miközben olyan ágazatokba nyomul be, mint a pénzügy és az egészségügy - írja a Financial Times.
A kínai digitális jüantárcát eddig 261 millióan - az ország lakosságának mintegy ötöde - töltötték le, és 87,5 milliárd jüan (13,8 milliárd dollár) értékű tranzakcióra használták.
A Google a Visa, a Mastercard és az American Express vállalatokkal együttműködve virtuális kártyákat vezet be a Chrome és az Android rendszereibe.
Az Európai Unió javaslata, miszerint egységes töltőport bevezetésére lenne szükség mobiltelefonokhoz, táblagépekhez és fejhallgatókhoz, szintet lépett, miután egy EU-s testület szerdán beállít mögé. Ezzel megnyílt az út a jövő hónapban esedékes parlamenti szavazás előtt.
A Google bejelentette, hogy korlátozni fogja a felhasználók nyomon követését az androidos rendszereken. A cég vélhetően az Apple-t követi, amely korábban szintén korlátozni kezdte azt, ahogy a hirdetési piac szereplői elérik az felhasználókat.
Az UniCredit Bank az Apple Pay októberi bevezetése után november 30-tól a Google Pay-jel való fizetést is lehetővé teszi ügyfelei számára. Az alkalmazás segítségével – mely minden, a bank által kibocsátott lakossági és vállalati betéti és hitelkártyával használható – egyetlen mozdulattal fizethetnek a felhasználók, gyorsan és egyszerűen.
Néhány havonta megnézzük, éppen hogy áll a hazai mobilbankok felhasználói értékelése alapján felállított rangsor. Gyűjtésünk alapján ismét pozitív irányban változott a legtöbb mobilbank értékelése, összességében egyre magasabb átlagos értékelést érnek el a bankok. Nagy nyertesek mellett azért voltak „vesztesei” is az elmúlt félévnek.
Komoly ügyletek zajlanak a háttérben az ukránok döntése után.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.