adó

Jöttek haza offshore-pénzek

Tizenegy hónap alatt, november végégig 24 milliárd forintot hoztak vissza Magyarországra az offshore-adóamnesztia keretében, ami 2,37 milliárd adóbevételhez juttatta közkasszát - írja a Magyar Nemzet a szombati számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közlésére hivatkozva.

Merkel is támogatja a pénzügyi tranzakciós adó bevezetését

Közös álláspontot alakítottak ki a franciák és a németek az akár már jövőre bevezetésre kerülő pénzügyi tranzakciós adóval kapcsolatban, írja a Bloomberg. Angela Merkel német kancellár ma úgy nyilatkozott, elképzelhetőnek tart egy az egész eurózónában kivetésre kerülő új tranzakciós adót. Az ötletnek azonban nem csak támogatói vannak, a britek ellenzik az adó bevezetését, ha az csak Európa egyes országaira korlátozódik, hiszen ebben az esetben London komoly versenyhátrányba kerülne más pénzügyi szempontokkal szemben.

Ahol megvalósult az adminisztrációs költségek csökkenése

A két ünnep között kihirdetett 54/2011. (XII. 29.) NGM rendelet jelentős adminisztráció-csökkentést hozhat a transzferárazásra kötelezett cégeknek - mondta el lapunknak Kerényi Máté Fülöp, a Kolchis Kft. ügyvezetője.
A transzferárazáshoz kapcsolódó adminisztrációs terhek csökkentése már évek óta napirenden volt, mégis mostanáig kellett várni, hogy ez irányban érdemi lépés szülessen.

Már 2013-ban magasabb sarcot fizethetnek a spekulánsok

A Nicolas Sarkozy vezette kormány fel kívánj gyorsítani a pénzügyi tranzakciós adó európai bevezetésének folyamatát, és már akár februárban a törvényhozás elé kerülne az új adó, ezzel a franciák minden más európai országot megelőznének, írja a Financial Times. Az adó bevezetésében egyetértés mutatkozik Európa két vezető nagyhatalma, Franciaország és Németország között, míg például Nagy-Britannia ellenzi a döntést, mivel a tranzakciós adó bevezetése csökkenthetné London súlyát a globális pénzügyi központok között. Korábbi tervek szerint az adót 2014-ben vezetnék be Európában, Franciaországban és Németországban azonban már akár egy évvel korábban.

Itt az ebadó

Ebrendészeti hozzájárulás néven a parlament január 1-től - az állatvédelmi törvény módosításával - bevezette az ebadót, amit a helyi önkormányzat vet ki, és alapesetben nem haladhatja meg az évi 6 ezer forintot, írja az MTI.

A szabály pocsék, de legalább nem tartjuk be

A gazdasági (vagyis végül nem pénzügyi) stabilitásról szóló törvényben az előzetes terveknek megfelelően rendezték az egykulcsos adó ügyet, azaz rögzítették: a jövedelem összegétől függetlenül, a jövedelem arányában egységesen kell az adót kivetni. Ez a szabály ezer sebből vérzik, és végső soron csak arra jó, hogy saját intézményeink hitelességét építse le.

Bevasalta az adóhivatal Matolcsy áfaígéretét

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak sikerült beszednie a plusz 40 milliárd forintnyi általános forgalmi adót az év utolsó hónapjaiban a Magyar Hírlap cikke szerint. Ezt a többletbevételt várta el a kormány, miután Matolcsy György szeptemberben bejelentette az idei költségvetési elcsúszást kezelő 100 milliárd forintos intézkedéscsomagot.

Minden adó emelkedeni fog jövőre - a regisztrációs adón kívül

Miközben az egyre több terméket és szolgáltatást érintő közvetett adók kulcsa világszerte emelkedik, a társaságiadó-kulcsok már egy évtizede folyamatosan csökkennek; Magyarország mindkét adónemnél követi a nemzetközi trendeket, jövőre azonban szinte minden adó emelkedik, így a magyar átlagos adóterhelés nőni fog - mondta László Csaba, a KPMG könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó cég adópartnere szerdán Budapesten, a cég sajtótájékoztatóján az MTI szerint.

Máris itt a legújabb magyar adóemelési terv

A helyi adó 2 százalékos felső határa Budapesten legfeljebb 2,5 százalékra emelhető, de a különbözetet csak a közösségi közlekedésre lehet fordítani - egyebek mellett ezt tartalmazza több fideszes képviselő, köztük Rogán Antal és Láng Zsolt törvényjavaslata, amelyet pénteken nyújtottak be a parlamentnek, és az Országgyűlés honlapján jelent meg az MTI tudósítása szerint.

Nem lett semmi Matolcsy luxusadó ötletéből

Az Európai Bizottság kedden bemutatta az Európai Unión belüli áfarendszer reformjára vonatkozó javaslatát. Az Unió áfarendszerét 40 évvel ezelőtt hozták létre és a szabályozás ma már nem felel meg szolgáltatásközpontú, technológiaalapú gazdaságunknak, elérkezett az idő, hogy nagyszabású reformot hajtsunk végre az áfa területén - jelentette ki az adóügyi biztos Brüsszelben. Az ajánlások között nem található Mataolcsy György nemzetgazdasági miniszter luxusáfa bevezetésére vonatkozó szeptemberi javaslata, így egyelőre nem lesz magasabb adó a luxustermékekre.

Az Európai Bizottság - akár Magyarországnak is szánt - üzenete szerint nem feltétlen kell emelni az áfakulcsokat. Brüsszel arra is felhívja a figyelmet, hogy ellenőrizni fogja a csökkentett adókulcsok és a mentességek alkalmazását az egyes tagállamoknál.

Rohamtempóban betonozzák be az adószabályokat

Nemcsak új adósságszabályokat, hanem az adórendszer alapvető rendelkezéseit, valamint a Költségvetési Tanács és a nyugdíjrendszer szabályait is tartalmazza a kormány által vasárnap beterjesztett törvényjavaslat. Magyarország pénzügyi stabilitásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása mellett ezen a héten megkezdődik a Magyar Nemzeti Bankról szóló új törvény általános vitája is.

Végtörlesztés: a 7,5 millió forint nem válthatja ki a munkabért

Összefoglaló anyagot tett közzé a 2012-es adóváltozásokról a Nemzetgazdasági Minisztérium a kormány portálján. A legfontosabb változások mellett az összefoglalóból kiderül az is, hogy a munkáltató által a végtörlesztéshez adott vissza nem térítendő (7,5 millió forintos) támogatás nem válthatja ki a munkabért.

Javítják a hajmeresztő hibát az adótörvényben

Haladéktalanul helyesbítik a Magyar Közlöny elektronikus változatát, amelyben egy tördelési hiba miatt került kötőjel helyett vessző a jövő évi adótörvények módosításáról szóló jogszabály kihirdetésébe, melynek folytán nem január elsejétől, hanem a kihirdetés követő naptól hatályba léptek volna hatályba egyes szabályok - számolt be az Index és az MTI.

Fiktív bevételeket szórt szét a Parlament (4.)

Az Országgyűlés kedden szavazott a jövő évi költségvetésről szóló javaslathoz benyújtott mintegy 450 módosító javaslatról. A módosítások között szerepeltek az adóbevételek és a tb-alapok is - derül ki az MTI összefoglalójából. A képviselők a jövő évi költségvetés tervezésénél is elővették a korábban már többször alkalmazott "trükköt": fiktív bevételekkel fedezik - az eredeti előirányzathoz képest megnövelt - többletkiadásokat. A parlamenti módosításokról szóló szavazás után a költségvetési bizottság elfogadta a költségvetés főösszegeit, ezek szerint az eredeti hiánycél nem változik, viszont mind a kiadási, mind a bevételi oldal 370 milliárd forinttal nő. Ezt követően a Parlament is rábólintott a főösszegekre, amelyek innentől kezdődően - a részletes vita során - nem változhatnak.

Elkészült az adóalkotmány - Mi van benne?

A Nemzetgazdasági Minisztérium elkészítette az adótörvényekről szóló sarkalatos törvényt, amire a 2012-től hatályba lépő Alaptörvény miatt van szükség - írja az origo. A kétharmados törvény szerint egyetlen kulcs lehet a személyi jövedelemadózásban, de az adóalap többféle lehet, ahogyan idén is megvalósul.

Vámosi-Nagy: A terhek nagyobbik részét a lakosság fizeti

Jövőre a lakosság és a vállalkozások is több adót fognak fizetni - mondta el az Ernst & Young adószakértője az InfoRádiónak. Vámosi-Nagy Szabolcs szerint indokolt a jövő évi adóemelés, mert az államadósság és az államháztartási hiány csökkentése az elsődleges cél.

"Öt százalékra kellene csökkenteni az alapvető élelmiszerek áfáját"

A mezőgazdaságban úgy lehetne leginkább visszaszorítani a feketegazdaságot, ha a kormányzat csökkentené az alapvető élelmiszerek áfáját, ez azonban most túl nagy költségvetési kiesést jelentene - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára.

Heim: Ki kell állni az egykulcsos adórendszer mellett

Heim Péter közgazdász szerint Magyarországon ki kell állni az egykulcsos adórendszer mellett. Az adó költségvetési lyukat eredményező hatását a kiadási oldalon kell kompenzálni - tette hozzá. A banki forráskivonás, a hitelszűkítés folytatódhat, és tartós recesszióba süllyedhet az ország, ami azt eredményezné, hogy Magyarország a térségben végképp leszakad - vélekedett Várhegyi Éva, az MTI tudósítása szerint.

A vártnál több áfát kell visszafizessen a kormány

Miután a hazai áfa-visszatérítési gyakorlatot jogellenesnek minősítette az Európai Bíróság, októberben megkezdődött a cégeknek járó pénzek kifizetése. Ez a vártnál magasabb, körülbelül 270 milliárd forintos kiadást jelent idén a költségvetésnek - írja az Index.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.