Tőzsde

Földbe döngölik a Teslát

Földbe döngölik a Teslát

Beszakadt a Tesla árfolyama, miután a cég közzétette második negyedéves számait, amelyek több fontos soron alulmúlták az elemzői várakozásokat. Ugyan a cég rekordbevételt jelentett, de az AI-ba történő befektetések, valamint többek között az árcsökkentések jelentős negatív hatással voltak a profitabilitásra. Úgy látszik, hogy a befektetők figyelmét Elon Musknak most a mesterséges intelligenciával, az önvezetéssel, és a robotaxikkal kapcsolatos kijelentéseivel sem sikerült elterelnie az egyre romló számokról.

Ütik a luxusrészvényeket

Ütik a luxusrészvényeket

Nagy mínuszban vannak ma reggel a luxusrészvények és a francia tőzsde is, miután a világ legnagyobb luxuskonszernje, az LVMH lassuló bevételnövekedésről számolt be.

Keresik az olcsó utazást az emberek, jól megy az easyJetnek

Keresik az olcsó utazást az emberek, jól megy az easyJetnek

Nyereséges lett az easyJet június végén zárult negyedéve, sőt, a tavalyi év azonos időszakához képest 16 százalékkal nőtt a légitársaság adózott eredménye – derül ki a vállalat ma reggel publikált számaiból. A menedzsment optimista, bár profitcélt nem adott a teljes évre. A nyári szezon erős, egyre többen választják az olcsóbb nyaralásokat, és egyelőre a Ryanairrel ellentétben a repülőjegyár-csökkenéssel kapcsolatos aggodalmakat sem említi közleményében az easyJet.

Nagy dobásra készül az Apple

Nagy dobásra készül az Apple

Az Apple a Reuters információi szerint 2026-ban mutathatja be az első összehajtható iPhone-ját.

Meglepte az elemzőket a Google anyacége

Meglepte az elemzőket a Google anyacége

Verte az elemzői várakozásokat a profit és a bevétel terén is Google anyacége, az Alphabet a második negyedévben. A vártnál  jobb eredmények elsősorban a digitális reklámértékesítések növekedésének és a felhőszolgáltatások iránti kereslet élénkülésének köszönhetőek, a cég ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az éves tőkekiadások magasak maradnak.

Várakozással telt a kedd az amerikai tőzsdéken, történelmi csúcson a BUX

Várakozással telt a kedd az amerikai tőzsdéken, történelmi csúcson a BUX

A tegnapi amerikai rali után az ázsiai tőzsdéken a lendület mára fogyni kezdett, csak vegyes mozgásokat láttunk, és a nap első felében Európában is iránykereséssel telt a nap, csupán délutánra kezdett el javulni a hangulat, bár az amerikai tőzsdék mai oldalazása az európai lendületet is visszafogta.

Csúcsot döntött ma a magyar tőzsde

Csúcsot döntött ma a magyar tőzsde

Emelkedéssel zárta a keddi kereskedést a magyar tőzsde, a BUX index napon belül új történelmi csúcsot állított be.

Mutatjuk az olcsó magyar befektetést, ami most nagyot robbanhat

Mutatjuk az olcsó magyar befektetést, ami most nagyot robbanhat

Világverő lett idén a magyar tőzsde. Az utóbbi időszakban pedig a számtalan nemzetközi (és részben hazai) bizonytalanság közepette szinte naponta ért el új történelmi csúcsokat a BUX. A történelmi szintek ellenére azonban számos kedvező befektetési lehetőség van a hazai tőzsdén is, ezek közül a lehetőségek közül mutatunk egyet. Nézzük, melyik az az olcsó magyar részvény, ami most nagyot robbanhat!

SZIT lett az Appeninnből

SZIT lett az Appeninnből

SZIT-té alakulásának utolsó lépcsőjeként a cégbíróság nyilvántartásba vette az Appeninnt, mint szabályozott ingatlanbefeketési társaságot.

Nagy tűzijáték jöhet a Teslánál

Nagy tűzijáték jöhet a Teslánál

A mai piaczárást követően teszi közzé gyorsjelentését a Tesla. A cég részvényeinek árfolyama rendre nagy elmozdulással szokott reagálni a negyedéves számok közzététele után, várhatóan ezúttal sem lesz másképp. Összegyűjtöttük, hogy mire lesz érdemes figyelni a mostani jelentésben, valamint azt is megnéztük, hogy mit mutatnak a grafikonok a Tesla esetében.

Nagy gondok vannak a Porschénál, szakad az árfolyam

Nagy gondok vannak a Porschénál, szakad az árfolyam

A Porsche árfolyam rekord mértékben esett, miután a luxusautó-gyártó kénytelen volt csökkenteni az idei évre vonatkozó előrejelzését alkatrészhiánya miatt, ami egyes modellek gyártásának leállításához vezethet - jelentette a Bloomberg.

Nagyot mentek ma az amerikai tech papírok

Nagyot mentek ma az amerikai tech papírok

Vasárnap Joe Biden bejelentette, hogy visszalép a 2024-es amerikai elnökválasztástól. A befektetők és piaci elemzők véleménye egyelőre megoszlik arról, hogy milyen hatással lesz ez a döntés a piacokra. Ami viszont biztos, hogy az ázsiai piacokon vegyes hangulatban telt a kereskedés a váratlan kínai kamatvágást követően: a vezető indexek közül csak a Hang Seng tudott pluszban zárni. Ezt követően az európai tőzsdéken határozott emelkedést láthattunk, és a Nasdaq vezetésével az amerikai tőzsdék is felpattantak.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
RSM Blog

Bérszámfejtés 2025

Az RSM szakértői összefoglalták, hogy a vállalatoknak, a munkáltatóknak milyen, 2025 januárjától érvényben levő...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.