Tőzsde

A magyar piac nagy sztorija a Richter

Kevés vonzó sztori van jelenleg a magyar tőkepiacon, az egyik kétséget kizáróan a Richter, melynek szerepe az Egis esetleges tőzsdei távozását követően még inkább felértékelődhet. A Richternél a közeljövőben komoly katalizátorként szolgálhat az MSCI-indexekbe való visszakerülés, tegnapi cikkünkben beszámoltunk arról, hogy számításaink szerint a gyógyszerpapíroknak sikerült visszaszerezni az MSCI-tagságot. Most azt igyekeztünk számszerűsíteni, hogy az MSCI döntését követően a visszakerüléskor milyen mértékű vételi kereslettel lehet majd számolni. Kalkulációink szerint akár 22 millió darab részvény is várhat vételre (a napi átlagforgalom alig fél millió darab), ez azonban inkább egy felső becslés, mivel az aktívan kezelt alapok és az indexkövető alapok egy része már korábban is végrehajthatta vásárlásait. A hatás azonban érezhetően így is igen jelentős, ami könnyen a Richter árfolyamának további emelkedését eredményezheti. Ez utóbbit egyébként több más tényező is segítheti (árazás, fundamentumok, az Egis esetleges kivezetése).

Mélyrepülésben a német légitársaság részvényei

Több százalékot esett a Lufthansa részvényeinek árfolyama: a kedvezőtlen nemzetközi hangulatot a Deutsche Bank elemzése tovább fokozta, miután leminősítette a légitársaságot. A német pénzintézet szerint a társaság reorganizációs lépése elhúzódhat, sőt a kereslet növekedése is lassú maradhat.

Csak a Magyar Telekomot bántják?

Az elmúlt egy év alapján nem a régiós távközlési szektor volt a befektetők kedvence, a legtöbb vállalat részvényárfolyama ezen az időtávon még mindig "víz alatt van". Az elmúlt hetekben azonban a legtöbb telekomcég árfolyama az európai szektortrendeknek megfelelően meredeken emelkedik, több okból is: van olyan vállalat, amely még mindig tisztes osztalékot fizet, és olyan is, amelynek valamelyest javultak a növekedési kilátásai. A Magyar Telekomnál azonban nem egyszerű a képlet, több tényező miatt is nehéz megbecsülni a vállalat eredményét és a várható osztalékot. Ilyen feltételek mellett pedig nem szívesen vállalnak pozíciót a befektetők egy vállalatban.

E-Star: folytatódik a zilahi adok-kapok

Az E-Star közleményben reagált azokra a zilahi sajtóhírekre, melyek az E-Star szerint a zilahi távfűtési rendszerrel összefüggő jogvitát egyoldalúan, a helyi önkormányzat szemszögéből mutatják be. Az E-Star szerint az újsághírek nem a teljes valóságot tükrözik, és a nemzetiségi kártya kijátszásával fennáll annak a veszélye, hogy összehangolt támadássorozat indul a társaság ellen Romániában.

Bajban az Apple? - Késhetnek az új iPadek

Késlekedhet az Apple új táblagépeinek piacra dobása, amit eredetileg októberre várt mindenki. A Reuters a beszállítóktól érkező információk alapján úgy tudja, hogy még csak most kezd felpörögni a kijelzők gyártása az iPad Minihez, ami túl késő lehet ahhoz, hogy idén az üzletekbe kerüljenek a készülékek. Ez nagy érvágás lenne az Apple-nek, hiszen kimaradna a karácsonyi vásárlási szezonból, ami általában az év legerősebb időszaka a szórakoztató elektronikai cikkek gyártóinak.

Elült a vihar az arany piacán

Fontos technikai szint tört tegnap az arany piacán, az árfolyam mintegy 40 dollárral került lejjebb. A szerdai kereskedésben úgy tűnik, hogy egyelőre megnyugodtak a kedélyek, és az arany árfolyama a keddi záróár közelében oldalazik.

Változás történt a Synergon menedzsmentjében

A Synergon Informatika Nyrt. 2012-ben meghirdetett üzleti stratégiája új állomásához érkezett a NAVIGATOR-tranzakció lezárásával. Az új leányvállalatok integrációs folyamata révén átalakuló feladatkörök változásokat hoztak a Társaság menedzsmentjében.

Folytatódik az E-Star reorganizációja

Az E-Star tájékoztatása szerint a társaság tőkeemelése során kibocsátásra kerülő részvények megkeletkeztetésre kerültek az E-Star Reorganizáció-01, az E-Star Reorganizáció-02, E-Star Reorganizáció-03 és az E-Star Reorganizáció-04 vállalatok számára.

Nincs új a nap alatt: szeptemberben is esett a forgalom

A júliusi kellemes meglepetést követően éves alapon augusztusban és szeptemberben is esett a hazai börze azonnali részvénypiaci forgalma. A nyári uborkaszezon végével szeptemberben a befektetők visszatértek a szabadságukról, így a rendkívül gyenge bázis miatt hó/hó alapon már emelkedett a forgalom. A brókercégek rangsorában az előző hónapban váratlanul élre törő Wood nem tudta megőrizni első helyét, miután a Concorde és az Erste is megelőzte.

Mától lehet felajánlani az Egis-részvényeket

Tegnap ült össze az Egis vezetősége, hogy megvitassa a Servier által tett vételi ajánlatot, a BÉT-en megjelent közleményből kiderül, hogy az Egis a részvényesek többségének szempontjából méltányosnak tartja az ajánlatot. A részvényesek egyébként mától ajánlhatják fel részvényeiket a Serviernek.

Nem volt búslakodás, pluszban zártak az amerikai indexek

Kitörő jókedvben telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken. Még az sem tudta elrontani a hangulatot, hogy a kongresszusban az áthidaló költségvetést biztosító jogszabályról hétfőn amerikai idő szerint éjfélig nem született megállapodás, így a nem kulcsfontosságú intézmények tevékenységét felfüggesztették. Jó hír is érkezett azonban a parkettekre, az ISM feldolgozóipari indexének eredménye szerint tovább javult a hangulat a szektorban. Ráadásul az index a várt 0,7 pontos csökkenés helyett 0,5 ponttal emelkedett. A dow 0,4, az S&P 500 0,8, a Nasdaq 1,2 százalékos pluszban zárt.

Remekelt a Richter-MTelekom páros

A vezető nyugat-európai indexek eltérően teljesítenek kedden azt követően, hogy nem sikerült megállapodást elérni az amerikai Kongresszusban az áthidaló költségvetést biztosító jogszabályról hétfőn. Így a Fehér Ház elrendelte, hogy az érintett kormányzati intézmények az új pénzügyi év kezdetétől függesszék fel tevékenységüket. Az amerikai indexek is erősödnek a nyitás óta, amit a várakozásokat meghaladó szeptemberi PMI beszerzésimenedzser-index is támogat. A fentieknek köszönhetően a magyar tőzsde is erősödött, amit a Richter-MTelekom páros kiváló teljesítménye is támogatott.

Megremegett az arany és az ezüst piacán a befektetők keze

Annak ellenére, hogy a keddi kereskedés jól indult az arany és az ezüst számára is, kora délután eladói hullám söpört végig mindkét nemesfém piacán: az arany árfolyama közel 3, az ezüstté pedig közel 4 százalékot esett.

Tőkeemelés és új felügyelőbizottsági elnök a CIG leánycégénél

A CIG Pannónia döntött leánycége, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT) Zrt. 200 millió forintos tőkeemeléséről, és Bayer Józsefet jelölte ki Járai Zsigmond távozásával a leánycég felügyelőbizottsága új elnökének.

Raiffeisen: nálunk nem lesz tőkeemelés

A Raiffeisen Bank új vezére, Karl Sevelda leszögezte: a friss tőke bevonása helyett más eszközöket választ a bank pénzügyi helyzetének megerősítésére - írja a Financial Times.

Nincs MTelekom-részvénye az új vezérigazgató-helyettesnek

A Magyar Telekom közleménye szerint Rékási Tibor a társaság 2013. október 1-től újonnan kinevezett Vállalati Szolgáltatások vezérigazgató-helyettese nem rendelkezik Magyar Telekom-részvénnyel.

MOL, Richter: mekkora osztalékot vár a kormány?

A 2014-es évi költségvetés-tervezet alapján nyilvánossá vált, hogy a jövő évben mekkora osztalékbevételt remél a kormány a két hazai tőzsdén forgó vállalat, a MOL és a Richter esetében, ebből pedig kiszámítható, hogy a 2013-as év után milyen részvényenkénti várható kifizetések adódnak. A MOL-nál nagyságrendileg 280 forint, a Richternél pedig 65 forint környékén alakulhat a kifizetés, ami azonban rendre esetben alacsonyabb a piaci várakozásoknál és a korábbi évi osztalékfizetésnél. A kormány várakozásai tehát - a 2013-as költségvetési tervezethez hasonlóan - meglehetősen konzervatív szemléletet tükröznek, így az osztalékbevételek könnyen a terv felett alakulhatnak, aminek akár 5,5 milliárd forintos pozitív hatása lehet.

Távozik a vezér, örülnek a részvényesek

Elképzelhető, hogy már csütörtökön bejelenti távozását a Telecom Italia vezére. Amennyiben ez bekövetkezik, a vállalat új stratégiai irányokat tűzhet ki, ez pedig felvillanyozta a befektetőket: 2 nap alatt több mint 10 százalékot emelkedett a vállalat részvényeinek árfolyama.

A leállást követően veszik a nemesfémeket

Nem született egyezség az amerikai kongresszusban az áthidaló költségvetést biztosító jogszabályról, így keddtől egyes kormányzati intézmények felfüggesztették tevékenységüket. Az arany a leállást követően egyelőre jól teljesít, azonban a nyersolaj piacán pesszimista a hangulat.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.