Ma nincs kereskedés a budapesti börzén
Az 1956-os forradalomra való emlékezés miatt ma a Budapesti Értéktőzsdén nincs kereskedés. A régiós és a nyugati börzéken ugyanakkor a megszokottak szerint lehet kereskedni.
Az 1956-os forradalomra való emlékezés miatt ma a Budapesti Értéktőzsdén nincs kereskedés. A régiós és a nyugati börzéken ugyanakkor a megszokottak szerint lehet kereskedni.
Kiválóan indult a keddi kereskedés a tengerentúli részvénypiacokon, amit a délutáni munkaerőpiaci adat okozta hangulat magyarázott. A kereskedés közepén érkezett egy kis megingás, de ez is csak átmenetinek bizonyult.
Megküldte a befektetőknek a harmadik negyedév fejleményeit bemutató levelét a Third Point hedge fund, melynek vezére, a milliárdos Daniel Loeb aggodalmának adott hangot a globális gazdaságot illetően. A dokumentumból az is kiderült, hogy a fedezeti alap beszállt a Nokiába, miután a finn telekomcég bejelentette mobilüzletágának értékesítését.
A szokásoknak megfelelően óriási felhajtás előzte meg az Apple keddi San Fransisco-i eseményét. Itt a társaság vezetői bemutatták az új tabletet, melyet iPad Air-nek neveztek el. Összességében váratlan bejelentés nem érkezett, a társaság papírjai minimális esésben vannak.
A kereskedés rendkívül izgalmas, érdekes tevékenység, amely magával ragadja az embert, és mindennapos szórákozássá, hobbivá válik. Természetesen a fegyelmezett, kitartó és saját kerekedési szabályait betartó trader számára az online kereskedés jövedelmező vállalkozássá is válik.
A kereskedés első szakaszában az amerikai átfogó munkaerőpiaci adatra vártak a befektetők, mely bár elmaradt az elemzői prognózistól, a piacok emelkedéssel reagáltak, miután felerősödtek azok a várakozások, hogy a Fed időben későbbre tolhatja az eszközvásárlási programjának lassítását. Mindezek ellenére a hazai börzén változatlanul az eladók mardtak többségben, így a BUX 0,7 százalékkal került lejjebb.
Az amerikai munkaerőpiacról érkezett átfogó jelentés bár csalódást okozott az elemzők várakozásához képest a részvény- és aranypiaci befektetők mégis örömmel fogadták, ráadásul a dollár is gyengült, ami tovább fokozta a sárga nemesfém árfolyamának emelkedését.
A karácsonyi vásárlási szezonra készülve - versenytársaihoz hasonlóan - a Nokia is bemutatta legújabb csúcskészülékeit a társaság mai eseményén, Abu-Dhabiban. A finn cég, amely nemrég megegyezett arról, hogy értékesíti készülékgyártó üzletágát a Microsoft számára, most Lumia-sorozatának legújabb modelljeit és a régóta várt táblagépét leplezte le.
Az állam igyekszik maximalizálni a frekvencia-értékesítésekből származó bevételeit, amit részben azért tehet meg, mert a szolgáltatók a robbanásszerűen bővülő adatforgalom miatt rákényszerülnek a fejlesztésekre. Tegnap Ausztriában zárult le egy frekvencia-tender, ahol elképesztően magas díjat fizettek a szolgáltatók. Úgy tűnik, nem csak Magyarországon feji meg az állam a mobilcégeket.
Megállíthatatlanul zuhan a Telekom Austria részvényeinek árfolyama, mely immár közel 9 százalékkal került a tegnapi záróár alá, miután a társaság a tervezettnél lényegesen többet fizethet új frekvenciákért.
Közel 4%-ot esett a ma reggeli kereskedésben a Lufthansa árfolyama azt követően, hogy a társaság közzétette az idei évre vonatkozó profitvárakozását. A menedzsment 600-700 millió eurós nyereséget vár az üzemi eredmény szintjén 2013-ra, ami az egyszeri reorganizációs költségek miatt marad el az elemzői konszenzustól. Viszont a menedzsment célkitűzését így is teljesíteni tudja a társaság.
10% feletti emelkedéssel reagált a Netflix árfolyama tegnap, a zárás utáni kereskedésben a társaság harmadik negyedéves gyorsjelentésére. A cég profitja négyszereződött az előző év azonos negyedévéhez viszonyítva, amivel felülteljesítette az elemzői várakozásokat. A menedzsment további jó hírrel is szolgálhatott: a folyó negyedévre kifejezetten optimista profitkilátásokat fogalmazott meg az elemzői konszenzushoz képest.
A gyorsjelentés főbb pontjai:
- 20% feletti bevételnövekedést könyvelt el a Netflix a harmadik negyedévben, nettó profitja pedig a négyszeresére emelkedett.
- A streaming szolgáltatások előfizetőinek száma biztosítja a növekedést a cégnél. Mostanra már az amerikai előfizetők száma meghaladja a nagy versenytárs, a HBO előfizetőinek számát, ami mérföldkőnek számít.
- A negyedik negyedévre a menedzsment az elemzői várakozásoknál lényegesebb magasabb profitot vár.
Ma az E.On és a Caterpillar mellett az S&P 500 grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.
Az OTP a piac nyitása előtt tette közzé, hogy javadalmazási politika keretében saját részvényt értékesített, illetve a Montenegrói Értékpapír Bizottság jóváhagyta a Crnogorska komercijalna banka AD részére nyújtott kölcsöntőke részvénnyé konvertálását.
Érdekes hírek érkeztek a napokban az Egis háza tájáról: az egyes források szerint javarészt Csányi Sándor OTP-vezér vagyonát kezelő CSAM alapja 5% fölé ment a társaságban, az állam pedig egyelőre nem döntött még a közel 5%-os részesedésének sorsáról. Az alábbiakban annak jártunk utána, hogy az intézményi befektetőknek vajon lehet-e esélyük arra, hogy kiharcoljanak egy magasabb ajánlati árat a Serviertől, vizsgálódásaink alapján pedig arra jutottunk, hogy ennek most igencsak kicsi az esélye. Fontos persze továbbra is hangsúlyozni, hogy az állami tulajdonos szerepe a történetben speciálisnak tekinthető, egy innen érkező, magasabb ajánlati árra vonatkozó javaslat akár fordulatot is hozhatna.
Iránykereséssel zajlott kereskedés az amerikai tőzsdéken azután, hogy az S&P 500 múlt héten új történelmi csúcsra emelkedett. A befektetők a kormányzati leállás miatt elmaradt makroadatokra várnak, valamint a harmadik negyedéves vállalati gyorsjelentésekre.
Optimistán várják a befektetők az Apple holnapi eseményét, amelyen a várakozások szerint legújabb táblagépeit mutathatja be a társaság. A részvények közel 3%-os pluszba lendültek, jelenleg 523 dollár felett járnak a papírok.
Újabb nagy bírság készülődik az amerikai nagybankok háza táján: miután a JP Morgant 4 milliárd dollárra büntette, a Bank of Americán 6 milliárd dollárt tervez bevasalni a lakásfinanszírozási hatóság, az FHFA - írja a Financial Times.
Annak ellenére, hogy az európai indexek a pénteki záróértékek közelében indították a hétfői kereskedést, a nap végére sokat javult a hangulat. Részben az előző heti alulteljesítés miatt a magyar börze a nyugati társaihoz képest különösen jól szerepelt. A BUX az OTP és a MOL 2 százalék körüli emelkedésének köszönhetően 1,3 százalékkal került feljebb.
Piacfelügyeleti vizsgálatokat indított az MNB annak kivizsgálására, hogy a MOL és a Richter tőzsdei társaságokat érintő, az elmúlt napokban nyilvánosan közzétett információk kapcsán megvalósult-e a törvény által tiltott piacbefolyásolás.
A kínai központi vezetés kamatcsökkentésekkel igyekszik támogatni a gazdaságot az 5%-os növekedési cél elérése...
Bár a NIS2 regisztrációs határidő óta még egy hónap sem telt el, de máris rohamosan közeledik a következő kiberbiztonsági...
"Gyakorlatilag négy évünk növekedés nélkül telt" - mondta Michael Böhmer, a baseli székhelyű Prognos, Európa...
Évente dollár száz milliárdokat költünk fogyásra, de az egyéni megoldások rendre csődöt mondanak: a súlyfelesleggel...
A felhívás tervezet részletesen bemutatja az elszámolható költségeket, nézzük át őket.
Egyes politikai körökben most az a mondás, hogy a BRICS országok (Brazília, Oroszország, Kína, India, Irán, Egyiptom...
Várjuk a felpattanást.
Engedi ezt a költségvetés?
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?