Megfúrná a Brexitet Soros
Csütörtöki brit lapértesülés szerint Soros György támogatásával kampány indul annak érdekében, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradjon.
Csütörtöki brit lapértesülés szerint Soros György támogatásával kampány indul annak érdekében, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja maradjon.
A brit kormány bizalmasnak szánt, de sok részletében kiszivárgott, a parlamenti képviselőknek szerda este végül hivatalosan is bemutatott hatástanulmánya szerint az Egyesült Királyság mindegyik országrészének gazdasága rosszul jár a brit EU-tagság megszűnésével, bármilyen eredménnyel végződnek is a Brexit utáni kapcsolatrendszerről a Brüsszellel folyó tárgyalások.
A Brit Kereskedelmi Kamarák (BCC) szerint a brit kormánynak most már sürgősen tisztáznia kell, hogy pontosan milyen célokat kíván elérni a brit EU-tagság megszűnésének feltételeiről Brüsszellel folyó tárgyalásokon, mivel a kormány nem szűnő belső megosztottsága miatt fogy a vállalati szektor türelme.
A brit miniszterelnök, Theresa May 9,3 milliárd fontnyi értékben kötött kereskedelmi megállapodást kínai látogatása során. A tranzakcióról Hszi Csin-ping úgy nyilatkozott, hogy a brit-kínai kapcsolatok egy újabb "aranykorba" fognak lépni - írja a CNBC.
A brit statisztikai hivatal (ONS) legfrissebb felmérése szerint a brit háztartások leggazdagabb tíz százalékának nettó pénzügyi és ingatlanvagyona ötszörösen haladja meg a legszegényebb 50 százalékét.
Theresa May brit miniszterelnök szerint különbség lesz a brit EU-tagság megszűnése előtt, illetve a kilépés után Nagy-Britanniába érkező EU-állampolgárok letelepedési és munkavállalási jogosultságai között.
Csak korlátozott hozzáférésük lesz a brit bankoknak az Európai Unió egységes piacához a Brexit után, amennyiben a brit kormány nem enyhít merev álláspontján - figyelmeztetett Brüsszel.
A brit kormány által a Brexit után kért átmeneti időszak 2020. december 31-ig tart majd, és ezalatt az Egyesült Királyságnak maradéktalanul alkalmaznia kell majd az uniós joganyagot, miközben kivonul az intézményekből és nem vehet többé részt az uniós döntéshozatalban. Ezt a kemény rezsimet "ajánlották" hétfőn az EU27-ek Londonnak, amikor elfogadták a Bizottság számára a tárgyalási iránymutatásokat - írja a Bruxinfo.
Ha eddig lett volna kétsége a brit kormánynak, most már biztosan tudja, hogy egy olyan EU-kilépésen munkálkodik, amely rosszat tesz gazdaságnak. Egy, a brit kormány számára készített, kiszivárgott bizalmas előrejelzés szerint az Egyesült Királyság gazdasága előnytelenebb helyzetbe fog kerülni az ország Európai Unióból való kilépése (Brexit) után, bármilyen kereskedelmi megállapodást sikerüljön is kötnie az unióval.
Nem fáj annyira a brit gazdaságnak a Brexit hatása - legalábbis a tavalyi negyedik negyedéves GDP-adatok alapján ez látható. A negyedik negyedévben a vártnál gyorsabban növekedett a brit gazdaság: a harmadik negyedévhez képest 0,5%-os bővülést mért a statisztikai hivatal első becslése az elemzők által előrejelzett 0,4 helyett. Ez volt a legnagyobb negyedéves növekedés 2017-ben.
Közel öt éve nem látott mélypontra esett az elfogadott jelzáloghitel-kérelmek száma Nagy-Britanniában 2017 decemberében - írja a Financial Times.
Nagy-Britanniából Hollandiába tette át a telephelyét tavaly 18 cég Londonnak arra a döntésére, hogy elhagyja az EU-t - közölte a külföldi befektetésekkel foglalkozó holland kormányszervezet.
A brit vezérkari főnök, Sir Nick Carter tábornok úgy véli, hogy alulmaradhat a szigetország hadserege külső fenyegetésekkel szemben, ha tovább csökkenti a parlament a hadicélú kiadásokat - írja a BBC. Más vezetők szerint a brit hadsereg már most is túl korszerűtlen ahhoz, hogy felvegye a harcot akár az oroszokkal, akár a kínaiakkal, sőt, van, aki amiatt aggódik, hogy a komplett brit gazdaságot egy szempillantás alatt tönkre tudja vágni egy jól irányzott vízalatti manőver.
A francia elnök szerint Párizs "sem büntetni, sem jutalmazni nem akarja" Londont azért, mert Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból.
Nem lehet akadálya, hogy az Egyesült Királyság végül tagja maradjon az Európai Uniónak, amennyiben a britek esetleg meggondolják magukat - jelentette ki szerdán Strasbourgban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, hozzáfűzve, ha nem is így történik, szeretné, hogy a szigetország egyszer visszatérjen az EU-ba.
A skót kormány szerint milliárdokba kerülne a skót gazdaságnak a kemény Brexit, az, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépne ki az Európai Unióból.
Írország jó lehetőséget tud nyújtani azoknak a brit cégeknek, melyek attól félnek, hogy elveszítik hozzáférésüket az európai közös piachoz a Brexit miatt - mondta az ír pénzügyminiszter alatt működő államminiszter a CNBC-nek. Ezt úgy lehet lefordítani, hogy az ország nyíltan felajánlkozott, hogy kiskaput biztosít a brit vállalkozásoknak.
Közel 8600 londoni pozíciójából kevesebb mint 4000-et tervez Frankfurtba költöztetni a Deutsche Bank - erről a vezérigazgató beszélt a Neue Zürcher Zeitungnak.
A műanyaghulladék teljes felszámolását célzó, negyedszázadra szóló környezetvédelmi stratégiát hirdetett meg csütörtökön a brit kormány.
Megközelítheti a félmilliót az elveszett brit munkahelyek száma, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból - áll a londoni polgármester, Sadiq Khan megbízásából elvégzett, csütörtökön ismertetett legfrissebb tanulmányban.
Christopher Wray teljesen őszintén beszélt.
Szeretnék megérteni Frankfurtban a kockázatokat.
Évi 100 járművet tudnak majd összerakni Zalaegerszegen.
Szigorúbb szabályok alapján zárhatnak csak be a bankfiókok.
Több területen jelentős előrelépést vár az Európai Bizottság.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?