Minden idők legnagyobb pénzmosási botránya: holtan találták a bankvezért
Holtan találták a Danske észt bankjának vezérigazgatóját.
Holtan találták a Danske észt bankjának vezérigazgatóját.
A korábban tervezettnél jóval drágábban és jóval később épülne meg a brit Hinkley Point C atomerőmű.
Nőtt Svájc óraexportja augusztusban éves összevetésben, a júliusihoz hasonló mértékben.
Írásbeli javaslatokat nyújtott be a brit kormány az Európai Unió és az Egyesült Királyság között megkötött, de nem ratifikált kiválási szerződés módosítására - közölték brüsszeli diplomáciai források.
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint meghaladta az 1,5 milliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik letelepedett státuszért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A magyarok közül eddig csaknem 40 ezren kértek tartós letelepedési engedélyt.
A legkedvezőtlenebb esetekre kidolgozott brit kormányzati forgatókönyv szerint jelentős kereskedelmi fennakadásokat, egyes élelmiszerekből hiányt okozhat a brit EU-tagság rendezetlen megszűnése. A hatoldalas stresszhelyzeti tanulmányt a konzervatív párti brit kormány szerdán késő este hozta nyilvánosságra, miután a londoni alsóház a hét elején határozatban kötelezte erre.
Két M113 AS4 páncélozott szállító harcjárművet szerel fel kísérleti jelleggel önvezető technológiával a BAE Systems védelmi vállalat az ausztrál hadsereg közreműködésével. A projekt a BAE szakemberei szerint "eltüntetheti a katonákat a jövő harctereiről".
Augusztusban már a hatodik egymást követő hónapban csökkent a forgalomba helyezett új autók száma Nagy-Britanniában, ugyanakkor megugrottak az elektromos autók eladásai.
Előrehozott választások kiírását kezdeményezte október 15-ére Boris Johnson brit miniszterelnök, miután a londoni alsóház szerda este elfogadta azt a törvénytervezetet, amely megtiltja a kormánynak Nagy-Britannia rendezetlen, megállapodás nélküli kiléptetését az Európai Unióból.
A várakozásoknak megfelelően jóváhagyta a londoni alsóház második olvasatban szerda este azt a törvénytervezetet, amely végleges elfogadása esetén megtiltaná a konzervatív párti kormánynak Nagy-Britannia rendezetlen, megállapodás nélküli kiléptetését az Európai Unióból.
Ahogy már régóta, a különböző Brexit-kimenetelek sorsa most is azon múlik, hogy az egyre zűrzavarosabb brit belpolitikai fejlemények milyen döntést alapoznak meg. A tegnapi események új mederbe terelték a Brexit-folyamatot, de valójában továbbra sem lehet kizárni egyetlen eddig ismert kimenetet sem. A brit belpolitikai válság mélyülésének esélye viszont drasztikusan megnőtt.
Megszavazta a londoni parlament kedd éjjel azt az ellenzéki javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy napirendre vegyék a megállapodás nélküli Brexit tilalmát célzó törvénytervezet. A 328-301 arányban, 21 konzervatív képviselő támogatásával meghozott döntéssel a képviselők gyakorlatilag kivették a konzervatív párti kormány kezéből a parlamenti ügymenet irányítását.
Meglehetősen nagy a valószínűsége annak, hogy az Egyesült Királyság végül megállapodás nélkül lép ki október végén az Európai Unióból - jelentette ki kedden az Európai Bizottság szóvivője. Mina Andreeva hangsúlyozta, hogy az úgynevezett kemény Brexit nem a brüsszeli testület által preferált forgatókönyv, a legjobb megoldás a már elfogadott, azonban a londoni parlament által háromszor is elutasított kiválási megállapodás ratifikálása lenne. Az ügyről már délelőtt is írtunk, amelynek az EU-büdzsét érintő hatása is kellemetlen lehet:
A hétfőn ismertetett legfrissebb mérőszámok szerint hétévi mélypontra lassult a brit gyáripar aktivitása, nem kis részben a brit EU-tagság megszűnését (Brexit) övező bizonytalanságok hatására.
Azokban az esetekben, amikor az ügyfél körültekintően jár el, mégis csalás áldozatává válik, a bankok egy kártalanítási alapból fizethetnék ki az ügyfelet ért kárt. Az alapot az átutalások után beszedett mini-díjakból építenék fel, amit technikailag a bankok fizetnek be az alapba, de csak két nagybank nem hárította eddig tovább az ügyfelekre.
A konzervatív párti brit kormány egybehangzó hétfői londoni médiaértesülések szerint kizárná a tory frakcióból azokat az alsóházi képviselőket, akik szembefordulnak vele a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) ügyében várható szavazásokon.
Tízezrek tüntettek szombaton Nagy-Britanniában amiatt, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök a héten kezdeményezte a parlament ülésezésének felfüggesztését, mindössze két hónappal azelőtt, hogy az ország a jelenleg érvényes határidő szerint október 31-én kilép az Európai Unióból.
Szerda éjfélig több mint egymillióan írtak alá petíciót a brit parlament ülésezésének szeptember közepétől október közepéig tartó felfüggesztése ellen. II. Erzsébet brit királynő szerdán jóváhagyta Boris Johnson miniszterelnök tervét, nevezetesen, hogy függesszék fel a parlament ülésezését egy bő hónapra, október 14-ig - adták hírül a királynő tanácsadói.
Az Egyesült Királyságnak abban az esetben is rendeznie kell fennálló pénzügyi kötelezettségeit, ha megegyezés nélkül lép ki az Európai Unióból - közölte az Európai Bizottság szóvivője hétfőn.
Nagy-Britannia újabb hadihajót küld a Perzsa(Arab)-öbölbe a hajózás szabadságának biztosítására - jelentette be Ben Wallace brit védelmi miniszter szombaton.
A nap végére előkerültek az eladók.
Van, aki új világjárványtól tart.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Ez nagyot szólhat - ha tényleg működik.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?