A Microsoft ellen pert indítottak az Egyesült Királyságban, amelyben azzal vádolják a technológiai óriást, hogy tisztességtelenül túlszámlázta a rivális felhőszolgáltatók ügyfeleit. A több mint 1 milliárd font kártérítést követelő per középpontjában a Windows Server szoftver licencelési gyakorlata áll, amely állítólag hátrányos helyzetbe hozza az Amazon Web Services (AWS), a Google Cloud Platform és az Alibaba Cloud felhasználóit - számolt be a Cnbc.
A Microsoft több népszerű, és az üzleti életben a cégek által használt szolgáltatása, köztük az Outlook, az Exchange és a Teams naptár funkciója világszerte leállt hétfő reggel. A felhasználók tömeges problémákról számoltak be, többek között nem tudtak e-maileket küldeni és fogadni, illetve hozzáférni naptáraikhoz - írta meg az Euronews.
Mindössze egy év van hátra a Windows 10 szoftvertámogatásának megszűnéséig, ami azt jelenti, hogy 2025 október 14-étől kezdve a Microsoft nem ad már ki több frissítést a kilenc éves operációs rendszerre. Jelenleg még mindig 900 millió felhasználó számítógépén fut Windows 10, a legújabb 11-es rendszer helyett, így ha a Microsoft nem változtat az új operációs rendszer hardverkövetelményein, jövőre akár felhasználók százmilliói maradhatnak frissítések nélkül - számolt be a Forbes.
A Google vizsgálja annak lehetőségét, hogy atomenergiával biztosítsa adatközpontjainak energiaellátását - írja a Bloomberg.
A BlackRock és a Microsoft egy több mint 30 milliárd dolláros alap elindítását tervezi, amely a mesterséges intelligencia infrastruktúrájába fektetne be adatközpontok és energetikai projektek építéséhez, írja a Bloomberg.
A nagy technológiai vállalatokra a bizniszük felskálázásának bajnokaiként tekintünk, érdekes azonban melléjük tenni egyes gyorsétteremláncok teljesítményét is. Némelyikük üzletmenetben és tőzsdei teljesítményben is felveszi a versenyt a világ csúcsán lévő technológiai behemótokkal.
Időben csökkentették Soros György és Stanley Druckenmiller befektetési cégei a "Magnificent Seven" (Csodálatos Hetes) részvényekben lévő kitettségüket, még mielőtt a technológiai vállalatok idei lendületes felfutása július közepén jelentős visszaesésnek adta át a helyét – írja a Bloomberg.
A Microsoft arról számolt be, hogy Irán fokozza a közelgő amerikai választások befolyásolására irányuló online tevékenységét, beleértve egy elnökválasztási kampányt célzó adathalász-támadást is. Főleg Donald Trumpot vették célba – írja a CBS News. De állítólag az oroszok és a kínaiak is újra megjelentek a színen a titkosszolgálatok szerint.
Hiába a vártnál összességében jobb eredmények, a Microsoft részvényei mégis nagyot estek a keddi zárást követően, miután a vállalat felhő üzletága csalódást keltő számokat produkált - jelentette a CNBC.
A Joe Biden lemondását követő mini rali gyorsan véget ért a tőzsdéken, és csúnya lefordulás következett, amiben főként az AI cégeket ütötték.
A CrowdStrike kiberbiztonsági cég szoftverfrissítésével összefüggő globális technológiai kiesés közel 8,5 millió Windows-eszközt érintett - közölte a Microsoft szombaton a blogján.
A Wizz Air bejelentette, hogy a közelmúltban bekövetkezett globális informatikai rendszerhiba elhárult, és a légitársaság szolgáltatásai ismét elérhetőek online.
Pénteken egy globális informatikai probléma több iparágban komoly fennakadásokat okozott, több légitársaság leállította járatait, de amelyek nem, ott is késések, fennakadások jelentkeztek, egyes műsorszolgáltatók leálltak, a banki szolgáltatásoktól az egészségügyig világszerte rendszerproblémák léptek fel, az informatikai hiba a ferihegyi repülőtér működését is érinti. A Crowdstrike kiberbiztonsági cég Falcon Sensor nevű szoftvere a Microsoft Windows összeomlását okozza, a problémát délutánra elhárították, de a negatív hatások még tartanak. Ez lehet a világ valaha volt legnagyobb hatású informatikai kiesése.
Több, mint 100 járat késett pénteken a Ferihegyi repülőtéren a globális informatikai káosz miatt, és bár délutánra stabilizálódott a helyzet, de még péntek este is rendkívüli tájékoztatás fogadja a Budapest Airport oldalán böngészőket. Az is jól látszik péntek este 8 óra után, hogy a legtöbb esti járat továbbra is késik.
A történelem talán legnagyobb IT-leállását láttuk ma. Nemcsak Elon Musk, hanem a kiberbiztonsági szakértők szerint is.
A Microsoft szerint a globális leállás kiváltó okát megszüntették, de egyes hatások továbbra is fennállnak.
Alapvetően jó a hangulat a tőkepiacokon.
A piac már azt kezdte árazni, hogy nem alkalmazza a korlátozásokat.
Az amerikai chipgyártóóriás nem talál magára.
Az amerikai külügyminiszter is megerősítette, kell nekik a sziget.
Az Energiaügyi Minisztérium már monitorozza a helyzetet.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Egy biztos: az áthúzódó hatásban Virovácz Péter szerint nem bízhatnak.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?