Határozatlan időre ismét elhalasztották az Admiral Nahimov atommeghajtású, nehéz rakétás cirkáló vízre bocsátását, amelyet a Szevmas vállalatnál javítanak és modernizálnak. Az ügy már lassan 6 éve húzódik, a gyár képtelen befejezni a hadihajót – írta meg a Moscow Times.
Az Ukrajnát ért éjszakai rakéta- és dróntámadás során Oroszország 4 darab Kalibr cirkálórakétát is útnak indított, azonban ezúttal az Azovi-tengerről - írta meg az lb.ua az ukrán televízió adása alapján.
Kedd hajnalban több detonációt is videóra vettek Ukrajna legnagyobb kikötőjében, Odesszában. A város a gabonaegyezmény központjaként szolgálta addig, amíg Moszkva tegnap egyoldalúan fel nem mondta azt.
A brit védelmi minisztérium pénteken is közzétette szokásos hírszerzési jelentését.
Az ukrán védelmi minisztérium keddi közleménye szerint, a Krím-félsziget északi részén fekvő Dzsankojban történt robbanás megsemmisítette az orosz cirkálórakétákat, amelyeket Oroszország fekete-tengeri flottája számára szántak. Oroszország állítása szerint a dróntámadás során csak civil épületeket ért találat - írta meg a Reuters.
Ukrán közlés szerint orosz rakétatámadás érte szombaton Odessza kikötőjét a Fekete-tengeren, Oleh Nikolenko külügyi szóvivő szerint ezzel Moszkva máris megsértette az ENSZ és Törökország közvetítésével az ukrán gabona exportjának biztosításáról előző nap kötött megállapodást. Az ENSZ és az Európai Unió elítélte a támadást.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
Brüsszelben már délelőtt megszülethet a döntés a szankciókról.
Eséssel indulhat a hét a fontosabb részvénypiacokon.
Kérdés, Izraelnek elég lesz-e ennyi.
Jelentős kifizetések várhatók.
Még nincs késő, ha hiszel Trump ígéretének.
Ez is egy létező forgatókönyv.