KSH

Itt az új rekord a magyar munkapiacon (2.)

56 ezer fővel voltak többen foglalkoztatottak 2013. május-júliusban, mint egy évvel korábban - derül ki a KSH friss adataiból. A munkanélküliek száma csak kissé csökkent, az előző évihez képest 13 ezer fővel kevesebben mondták magukat munkanélkülinek, a munkanélküliségi ráta még épphogy 10% felett maradt, 10,1% volt.

Másfél éve stagnál a foglalkoztatás a versenyszférában

2013 júniusában 228 848 forint volt a nemzetgazdasági átlag bruttó kereset, 3,7 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban, derül ki a KSH frissen közzétett adataiból. A nettó keresetek 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit, ami a júniusi 1,9 százalékos infláció mellett nagyjából 3 százalékos reálbér-emelkedésnek felel meg nemzetgazdasági szinten. A versenyszektorban a bruttó keresetek 2,8 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál, a nettó keresetek pedig 4,4 százalékkal, a versenyszféra foglalkoztatottsága ugyanakkor nem látszik mozdulni: a legalább öt főt foglalkoztató vállalkozásoknál másfél éve stagnálást mutat a létszám.

12 éve nem volt ilyen a foglalkoztatottságban (2.)

2013. második negyedévében 3 millió 931 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15-74 évesek körében a foglalkoztatottsági ráta 51,5 százalékra emelkedett, kissé meghaladva a tavaly július-októberi, 10 éves csúcsot jelentő szintet is. A munkanélküliségi ráta 10,3 százalék volt a második negyedévben, ami 2009 nyara óta nem látott mélypont. Különösen a közszolgáltatásoknál ugrott meg a foglalkoztatottság.

Nem a versenyszféra, a közfoglalkoztatás bővít

3 százalékkal voltak magasabbak májusban a bruttó átlagbérek a nemzetgazdaságban, mint egy évvel korábban, derült ki a KSH jelentéséből. A májusban 1,8 százalékos infláció mellett a nettó reálkeresetek éves ütemben 2,5 százalékkal emelkedtek. A létszámadatokból kiderül, a versenyszféra nem bővít, de a közfoglalkoztatottak száma új csúcson van, a 150 ezer fő közmunkásból közel 20 ezren a versenyszférában vannak.

Elszállt a krumpli ára

Májusban a mezőgazdasági termelői árak 9,2%-kal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az élő állatok és állati termékek árának növekedése (3,2%) messze elmaradt a növényi termékek áremelkedésétől (12,4%). Legnagyobb mértékben a burgonya ára nőtt, 136%-kal, miközben a gyümölcsök ára csökkent 11,7%-kal - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.

29%-kal drágultak a banki szolgáltatások, és még nincs vége

Hihetetlen drágulást indítottak be a kormányzati adóintézkedések a lakossági banki szolgáltatások terén. Májusban átlagosan közel harmadával kellett többet fizetni, mint egy évvel korábban, ráadásul az adóemelésekkel augusztustól további drágulási hullámra van kilátás - írja a Napi Gazdaság a KSH-ra hivatkozva.

Eltelt öt év - Hogy állunk az új munkahelyekkel?

A válság kitörése előtti közvetlen időszak és a mostani között öt év telt el. Az első negyedév foglalkoztatottsági adatai alapján eddig talán kevésbé boncolgatott érdekességekre bukkanhatunk. Ilyen például, hogy a válság előttihez képest az alkalmazott munkavállalók száma már közel azonos, a foglalkoztatottak számában az elmaradás az önfoglalkoztatók között érhető tetten. Egy másik pedig, hogy egyre nagyobb teret hódít a részmunkaidős foglalkoztatás, ami úgy tűnik, csak kényszerű munkahelymentő.

Hirtelen ugrott meg a foglalkoztatottság (2.)

2013. február-áprilisban 3 millió 869 ezer főre nőtt a foglalkoztatottak száma, és 58 ezer fővel magasabb az egy évvel korábbinál, jelentette a KSH. A munkanélküliségi ráta az első negyedévi 11,8% után 11,0 százalékra mérséklődött.

Nem vesz lakást a magyar

Tavaly 71 200 használt lakást adtak el Magyarországon, 12 700-zal kevesebbet mint 2011-ben, és a lakások ára is csökkent: a használt lakások piacán 3,6 százalékkal volt alacsonyabb az év egészére számított árszint a megelőző évihez képest - derül ki a KSH előzetes adataiból.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.