Figyelmeztetnek a repülésbiztonsági szakemberek: az 5G-s telefonokat tényleg ki kellene kapcsolni repülés alatt

Figyelmeztetnek a repülésbiztonsági szakemberek: az 5G-s telefonokat tényleg ki kellene kapcsolni repülés alatt

Az amerikai szövetségi repülési hivatal (FAA) figyelmeztetést adott ki a repülőgépgyártónak, a repülőgépek üzemeltetőinek és a pilótáknak, hogy intézkedésekre lehet szükség az 5G technológia miatt, mivel fennáll az interferencia veszélye a repülőgépek elektronikájával, ha a tervek szerint december elejétől egy új frekvenciát kezdenek el használni az Egyesült Államokban - írja a Reuters.

Felrobbant a sztárrészvény, komoly mérföldkő a kereskedelmi űrrepülés számára

Felrobbant a sztárrészvény, komoly mérföldkő a kereskedelmi űrrepülés számára

A Virgin Galactic részvényei több mint 16 százalékot raliznak a kereskedés első órájában, miután az űrturizmussal foglalkozó vállalat sikeresen hajtotta végre szombaton az első űrrepülési tesztjét, amit korábban már többször is el kellett halasztaniuk. Rendkívül bizakodóak a vállalat vezetői a jövővel kapcsolatban, Richard Branson szerint "szédítő közelségbe" kerültek a kereskedelmi űrutazás beindulásához, persze addig még több sikeres tesztrepülést kell végrehajtania a Virgin Galacticnek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.