Jön a Mol nagy napja – Nézzük, mire lehet számítani!

2025. augusztus 06. 16:00 | Mohos Kristóf

Jön a Mol nagy napja – Nézzük, mire lehet számítani!

Péntek hajnalban érkeznek a Mol friss negyedéves számai: az elemzői várakozások alapján 2025 második negyedéve kiegyensúlyozottan alakulhatott az olajcég számára, de a bázisidőszakhoz és az előző negyedévhez képest is szerényebb eredményeket közölhet majd a vállalat a szakértők szerint. Ennek hátterében többek között a beeső olajár és gázár állhat, amit részben ellensúlyozhattak a magas finomítói prémiumok.

Szenvedve fejlődtek a hazai magánklinikák - Mire elég a 100 eurós vizitdíj Magyarországon?

2024. augusztus 07. 06:12 | Csiki Gergely

Szenvedve fejlődtek a hazai magánklinikák - Mire elég a 100 eurós vizitdíj Magyarországon?

Több oldalról is prés alatt vannak a Magyarországon működő legnagyobb magánegészségügyi szolgáltatók. Miközben tevékenységükből fakadóan egyedi kockázatot futnak (egészségről, gyógyításról és végső soron emberéletekről beszélünk), a szektor nyereségessége a legutolsó adatok alapján inkább romlik. Ez pedig alapvetően abból fakad, hogy nemcsak a betegekért folyik egyre élesebb verseny, de a - magánklinikák kapacitását valójában meghatározó - szakemberekért is ádáz harcot vívnak a szereplők. A kilátások is nagyon érdekesek: a betegek beáramlása tovább növekedhet, ami kedvező trend az árbevétel szempontjából, viszont a rendelkezésre álló humánerőforrás tekintetében nem várható javulás, ami azt is jelenti, hogy a szűkös HR-kínálat miatt, valamint az orvosok kimagasló alkupozíciója végett (és mivel számtalan lehetőség közül választhatnak, állami és magán szektor) a következő években is nyomás alatt maradhatnak a marzsok. Pozitív fordulat akkor jöhetne, ha a szolgáltatók a megemelkedő költségek egyre nagyobb részét tudnák továbbhárítani a betegekre, akik már most is jellemzően a 40 ezer forintos vizitdíjakkal találkoznak. És akkor még az állam szabályozó erejét meg sem említettük.

Megemelte idei profitcélját a Telekom - Mi lesz az osztalékkal?

2024. május 15. 18:49 | Fekete Beatrix

Megemelte idei profitcélját a Telekom - Mi lesz az osztalékkal?

Folytatódott a bevételek kétszámjegyű emelkedése a Magyar Telekomnál az első negyedévben, amit nagyrészt az inflációkövető díjkorrekció, és a mobil adatforgalom növekedése támogatott. A távközlési vállalatoknál kiemelten figyelt EBITDA eközben közel 50 százalékkal ugrott meg, köszönhetően a közműadó idei kivezetésének, és negyedéves rekordot döntött - derül ki a társaság gyorsjelentéséből. A menedzsment további jó hírrel is szolgált, megemelte a nettó eredményre vonatkozó idei célkitűzését, ami az osztalékkilátások szempontjából nem elhanyagolható tényező.

Felfelé módosítja a bevételre vonatkozó célszámát a Magyar Telekom

2023. szeptember 26. 18:15 | Portfolio

Felfelé módosítja a bevételre vonatkozó célszámát a Magyar Telekom

A Magyar Telekom közleménye szerint felfelé módosítja a 2023. évi bevételre és EBITDA AL-re vonatkozó célkitűzéseit a magyarországi távközlési piacon az elmúlt időszakban tapasztalt, korábbi várakozásoknál kedvezőbb tendenciáknak köszönhetően. A Magyar Telekomnál éppen ma javította pozitívra a Scope Ratings a társaság kibocsátói hitelkockázati besorolásának kilátását.

2023. június 13. 21:01 | MTI

A PannErgy átütemezi harmadik miskolci kútjának lemélyítését

A PannErgy Nyrt. a jövő évre ütemezi át harmadik miskolci kútjának lemélyítését, de így is fenntartja EBITDA előrejelzését 2023-ra - közölte a geotermikus energiát termelő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Bődületes rekordok a Molnál, minden várakozást felülmúlt a cég

2022. november 04. 06:30 | Mohos Kristóf

Bődületes rekordok a Molnál, minden várakozást felülmúlt a cég

A második negyedév rekordjai után az elemzőket alaposan meglepve még feljebb tudta tenni a lécet a Mol, elképesztően magas számokat és új rekordokat tett közzé az olajcég: 1,45 milliárd dollár, azaz közel 581 milliárd forint EBITDA-t szállított a társaság a harmadik negyedévben, ez dollárban kifejezve több mint másfélszerese az egy évvel korábbinak és több mint kétszerese annak, amit a cég a háború kirobbanása és az energiaárak egekbe szökése előtt, azaz szó szerint békeidőkben hozni tudott. A több szempontból is rekordnak számító eredményekhez elsősorban az segítette hozzá a magyar olajcéget, hogy a Mol még mindig hozzájut a relatíve olcsó orosz olajhoz. Annak ellenére megy ilyen jól a Molnak, hogy az év végéig kitolták az üzemanyagár-stopot és persze az extraprofit adó is negatívan hat a működésre, ahogy arra a gyorsjelentés több pontján is felhívták a figyelmet. Az első kilenc hónap erős számait látva a menedzsment a korábbinál is optimistább lett és az eddiginél magasabb eredménnyel és pénzárammal számolnak 2022-re.

Nagyot nőtt a Gloster, ugrik a bevétel és a profit

2022. szeptember 14. 09:34 | Portfolio

Nagyot nőtt a Gloster, ugrik a bevétel és a profit

Jelentősen növekedő bevételről és profitról számolt be idei első féléves gyorsjelentésében a Gloster. Az elmúlt egy év sikeres felvásárlásainak következtében a nehéz világgazdasági helyzet dacára is gyorsabban növekszik a vállalat a tervezettnél, az árbevétel közel harmada már exportból származott a Glosternél, a menedzsment a jövőben ennek az aránynak a növelésére fog fókuszálni.

483 680 516 628 forintot termelt a Mol: extraprofit vagy sem?

2022. augusztus 05. 16:50 | Portfolio

483 680 516 628 forintot termelt a Mol: extraprofit vagy sem?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon jelentkező podcastjének pénteki adása. A mai műsor első részében arról volt szó, hogy megjöttek a Mol második negyedéves eredményei, melyekből az derült ki, hogy egészen rendkívüli folyamatok zajlanak a cégnél. A témával kapcsolatban Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvényelemzője volt a Checklist vendége, aki elmondta: a mostani számok olyan nagyok, hogy át kellett skálázni az idősoros grafikonokat. Az adás második részében azzal foglalkoztunk, hogy a szemünk előtt zajlik Magyarország agráriummal kapcsolatos lehetőségeinek radikális átalakulása. Egymást érik az aszályról, aszálykárról szóló hírek, s az is változóban van, hogy milyen növényeket lehet egyáltalán termelni a hazai földeken. A magyar agrárhelyzetről Braunmüller Lajossal, lapunk agrár szakújságírójával beszéltünk.

Megemelte idei eredményvárakozását a PannErgy

2022. február 17. 17:38 | Portfolio

Megemelte idei eredményvárakozását a PannErgy

Felülvizsgálta és felfelé módosította az idei évre vonatkozó EBITDA-tervét a PannErgy, a korábbi sávhoz képest mintegy 5 százalékkal emelte meg (a középértéket nézve) a profitprognózisát a menedzsment.

Sokkal gyorsabban nőnek a cégek, ha K+F-támogatást kapnak

2019. november 19. 11:38 | Portfolio

Sokkal gyorsabban nőnek a cégek, ha K+F-támogatást kapnak

A kutatás-fejlesztési célú támogatásban részesülő magyarországi cégek jelentősen nagyobb árbevétel- és EBITDA növekedést értek el a támogatást követő 5 évben, mint azok a cégek amelyek más típusú uniós, vagy magyar támogatáshoz jutottak, vagy egyáltalán nem kaptak támogatást – derült ki abból a nagy mintás magyar vállalati kutatásból, amelyet Via Credit  végzett el a 10 és 100 millió forint közötti támogatási tartományban.

A többszörösére nőtt az Opus bevétele

2019. szeptember 30. 20:17 | Portfolio

A többszörösére nőtt az Opus bevétele

Többszörözte bevételét az Opus 2019 első félévében az akvizícióknak köszönhetően és 7 milliárd forint feletti EBITDA-t ért el - derül ki a cég féléves jelentéséből. Az év második felével kapcsolatban optimista a menedzsment, a cég stratégiai divízióiban ugyanis az év második felében erősebb az eredménytermelő képesség.

Felülvizsgálja az Appeninn célárát a Concorde

2019. szeptember 30. 18:54 | Portfolio

Felülvizsgálja az Appeninn célárát a Concorde

Kiadta friss elemzését a Concorde az Appeninnre a vállalat péntek reggeli gyorsjelentésére reagálva, egyelőre a korábbi ajánlás (felhalmozás) és a korábbi célár (743 forint) felülvizsgálat alá kerül, új ajánlást és célárat nem fogalmazott meg az elemző. Az ok, hogy a Concorde modelljében az eredményvárakozások az előző menedzsmenthez kapcsolódnak, de az Appenin azóta más úton jár - olvasható az elemzésben.

Masszívan bővülő árbevétel és eredmény az AutoWallisnál

2019. szeptember 25. 08:23 | Portfolio

Masszívan bővülő árbevétel és eredmény az AutoWallisnál

Erős félévet zárt az AutoWallis, miután árbevételét 21 százalékkal, 38,4 milliárd forintra, átfogó eredményét pedig 148 százalékkal 458 millió forintra növelte. Az erős számokhoz az AutoWallis mindhárom üzletága hozzájárult, melyek közül eredményesség tekintetében a nemzetközi disztribúciós és az autóipari szolgáltatói üzletág emelkedett ki. A menedzsment megítélése szerint az eredményességét legjobban bemutató pénzügyi tételektől tisztított, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, az EBITDA 24 százalékkal közel 1,4 milliárd forintra emelkedett.

Gyorsítósáv a jegybank vállalati kötvényprogramja

2019. szeptember 19. 12:05 | Portfolio

Gyorsítósáv a jegybank vállalati kötvényprogramja

Két panelbeszélgetésben mondták el a véleményüket hazai vállalatok képviselői az alapítás körülményeiről, a növekedési kilátásaikról, az öröklődésről és a Növekedési Kötvényprogramban való részvétel előnyeiről a BÉT50 konferencián, amelynek nyitóelőadását Matolcsy György tartotta.

Ugrik az olaj, mi lesz most a Mollal?

2019. szeptember 16. 13:15 | Bosnyák Zsolt

Ugrik az olaj, mi lesz most a Mollal?

Megvizsgáltuk a hirtelen, nagymértékű olajáremelkedés hatását a Mol két legjelentősebb üzletágára, az Upstreamre és a Downstreamre. Összességében kedvezőek a történések a Mol számára, de véleményünk szerint a szaúdi eseményeknek csak rövidtávú hatása van az olajpiacra, ezért nem látunk jelentős fundamentális változást a magyar olajtársaság esetén.

  • 1
  • 2
Részletes keresés